Győr kormánypárti polgármestere most Szijjártó Péterrel látható egy közös képen a miniszter Facebook oldalán.

Se maszk, se távolságtartás – így tárgyalt Szijjártó Péter és a győri fideszes polgármester – fotó
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter 

Dézsi Csaba András a helyi kórház kardiológiai osztályának vezetője, aki önmagát is cenzúrázta, miután a kormánypárti intézkedéseket is megjegyzéssel illette. 

A győri egyetem kuratóriumi ülése után: jó barátom, a legjobb polgármester

- írta a képhez Szijjártó Péter csütörtökön, a győri egyetem kuratóriumi ülése után.

A kép azért is érdekes mert sem a kellő távolságot nem tartják a beszélgetés közben a közterületen, illetve a maszkot sem viselik. 

2021. március 08-án a Magyar Közlönyben kihirdették a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló kormányrendeletet.

A települések belterületén az épületeket elhagyva az utcán, közterületen mindenki köteles maszkot viselni

A közlönyben két kivétel van:

a hat évnél fiatalabb gyerekek, valamint az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve az autizmussal élők.

A távolságtartással kapcsolatban pedig azt írták:

Közterületen, illetve a nyilvános helyen mindenki köteles más emberekkel a szociális érintkezést – a közös háztartásban élők kivételével – a lehető legkisebb mértékűre korlátozni, és a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot tartani.

Forrás: Facebook
Címlapkép: Facebook

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
@Shikari: Az, hogy te olyan szolgalelkű vagy és mindent végrehajtsz amit felbüfögnek ki nem szarja le. De vagyunk egy páran akik viszont felháborodunk azon, hogy rendeleteket hoznak, nekünk kötelező, ők meg szarnak rá. Megértetted vagy elmondjam lassabban is, hogy megértsd?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tudode
Ezek az elszabadult gyorsnaszádok tanulhatnának a kambodzsai, és thaiföldi járványkezelőktől, milyen móúdon kell kontaktkutatást végezni, amelyet akkor lehetett olvasni, amikor a fotsalos sztszórta a spóráit:
.
------ Szijjártó után még négy fertőzöttet találtak Kambodzsában és Thaiföldön
magyarnarancs.hu/katasztrofa/szijjarto-utan-meg-negy-fertozottet-talaltak-kambodzsaban-es-thaifoldon-134799
---------------------------
.
Ki tudja milyen dolga végezetlenűl mutattak neki kívűl tágasab-ot!
.
Mintha ma már nem módi a kontaktkutatás, csak a járvány maszatolása, ki-, be csapkodva a nyílászárókatt, amerre egy kis külhoni buksisimogatásért , természetesen uti jelentés leadása nélkül repdesnek az un. "méltóságos nagyurak"!!
Horizont
@Shikari: Az, hogy te olyan szolgalelkű vagy és mindent végrehajtsz amit felbüfögnek ki nem szarja le. De vagyunk egy páran akik viszont felháborodunk azon, hogy rendeleteket hoznak, nekünk kötelező, ők meg szarnak rá. Megértetted vagy elmondjam lassabban is, hogy megértsd?
justhpeter
Ők már védve vannak, a vírus mindkettőtől undorodik.
Shikari
@Horizont: Mitől háborodsz te fel, antimagyar? :-))))))
Horizont
@Shikari: Tőled!!!
Jobban magyar vagyok mint te aki elfajzott, rasszista, ember és magyargyűlölő, fidesz seggnyaló, buta és tájékozatlan vagy.
Shikari
@Horizont: Ne ringasd magad álomvilágba. Egy komcsi hungarofób vagy akit mélyen megvet a magyarság, ha megismer.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.