A hazai Bonafarm-csoportnál dolgozók egy nap igazolt, fizetett távollétet vehetnek igénybe, ha kijönnek az oltások kellemetlen mellékhatásai.

A G7.hu számolt be arról, hogy az egyik legnagyobb magyarországi áruházlánc, a Penny Market németországi anyacége a múlt héten jelentette be, jutalmazni fogja a koronavírus-oltást felvevő alkalmazottait.

A Rewe-csoport nem az első kiskereskedelmi lánc Németországban, amely jutalommal motiválná dolgozóit az oltásra. Az Edeka-Nord 50 eurós kupont ad a beoltott munkavállalóinak. 

Plusz pénz jár az oltásért cserébe külföldön egyes cégeknél – Magyarországon is számíthatunk erre vagy más motivációra?

Fotó: Pixabay CCO

Bár Magyarországon eddig nem hallottak hasonló ösztönzésről, mintegy negyven magyarországi céget kerestek meg körkérdésekkel, köztük a legnagyobb foglalkoztatókat, illetve a legnagyobb kiskereskedelmi láncokat és iparvállalatokat, amelyeknek a zárt térben, közösségben dolgozó alkalmazottai különösen ki vannak téve a járványnak.

A beérkező válaszok alapján az érintett cégek mindegyike támogatja alkalmazottainak beoltását, és többen indítottak vagy terveznek kampányt az oltások népszerűsítésére.

A több mint 14 ezret foglalkoztató kiskereskedelmi lánc, a Spar minden dolgozójának készített egy edukációs kiadványt a járvánnyal kapcsolatban, amelyben az elérhető oltásokról is szó van. 

Audi Hungária szintén és a Mol számolt szintén plakátkampányt indított, szórólapon mutatták be az elérhető oltóanyagokat, rendszeresen jelentetnek meg cikkeket a témában.

Nagyon ügyelünk a kiegyensúlyozott tájékoztatásra

– írta a MOL, hozzátéve, hogy minden tartalmat külsős egészségügyi szakértőkkel is egyeztetnek, illetve interjúkat készítenek virológusokkal és infektológusokkal.

Az Aldi azt írta, hogy

a munkavállalóktól érkező megnyugtató visszajelzések alapján az országos átlag felettinek minősíthető munkatársaink hajlandósága az oltás beadatására.

A köztulajdonban álló cégek közül egyedül válaszoló BKV szintén azt írta, hogy elindították az oltási igény felmérését, ennek az eredményéről ennyit írtak:

Az oltásra eddig is volt igény munkatársaink körében, bízunk benne, hogy a regisztrált munkatársaink mielőbb hozzájutnak a vakcinához.

A személyiségi jogok védelmére vonatkozó szabályokat betartva természetesen nem vezetnek nyilvántartást az eddig beoltott munkatársakról.

Eddig egyik cég sem számolt be arról, hogy anyagilag motiválná munkatársait az oltásban.

Ösztönzőként több cég – mint az Auchan, a BKV, az Ikea, a Mol, a Spar, a Tesco és az Unilever – is azt említette meg, hogy biztosítják, támogatják az oltáson való megjelenést.

Egyedül a több nagy magyar mezőgazdasági céget magába foglaló, Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó Bonafarm-csoport írta azt, hogy:

egy nap igazolt, fizetett távollétet vehet igénybe, akinél kijönnek az oltások kellemetlen mellékhatásai.

Az Audi, a Mercedes és a Suzuki egyaránt arról számolt be, hogy dolgoznak egy oltópont létesítésén a gyáruk területén.

A Suzuki azt írta, hogy saját költségen oltanák be munkatársaikat, ha erre lehetőségük nyílna a jövőben. Az Audi pedig azt, hogy ha a hatóságok hozzájárulnának az oltópont létrehozásához, akkor nemcsak a saját dolgozóikat olthatnák be, hanem a beszállítóik dolgozóit is. Sőt, szívesen szerepet vállalnának munkatársaik családtagjainak és a régióban oltásra regisztráltak beoltásában is egy városi oltóponton.

Négy cég – Auchan, BKV, Mol, Nestlé – is a jelenlegi jogszabályokat is említve írta, hogy miért nem jöhet szóba az oltás kötelezővé tétele.

Szintén négy cég  – a Continental, Ikea, Mercedes, Suzuki – írt arról:

hogy náluk a dolgozók szabadon választhatnak az oltás beadatásáról.

A Spar pedig azt írta, hogy a kötelezővé tételről szóló kérdés “jelen pillanatban még nem időszerű”, a többiek nem reagáltak érdemben erre a kérdésre.

Forrás: G7.hu
Címlapkép (illusztráció): Pixabay

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.