A 444.hu tudta meg, hogy amint vége a járványnak, már nem kell maszkot hordani, és szabad tömegrendezvényt tartani, a CÖF békemenetet szervez.

De nem akármilyet, hanem járvány tematikájú eseményt, amire a terveik szerint meg fogják hívni az operatív törzset és

a pandémia legyőzésében résztvevő összes honfitársunkat

Ezt Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke mondta el egy tájékoztatón.

A menet szervezését Csizmadia az „egyre súlyosabb porovokációkkal” indokolta. Na de ki is provokál? Csizmadia szerint az ellenzék, akiket „mutánsoknak" nevezett.

Csizmadia a tájékoztató elején kimondta:

legyen áldott minden ampulla!

Mondjuk lényegében csak az, amit orosz vagy kínai gyártó állított elő.  Illetve arról is beszélt Csizmadia, hogy szervezete azt szorgalmazza:

Büntető Törvénykönyv rémhírterjesztésről szóló passzusai alapján lépjenek fel az ellenzékkel szemben.

Forrás: 444.hu

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Csizmadia az élő példa, hogy az agyhalál lábon kihordható.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pálinkás Pál
@division: én nem kerülhetek lélegeztetőre emiatt...ennélfogva nem érdekel az oltás...ismételten mondom ,immunis vagyok a flura...ez meg annak egy fajtája bárhogy is hívjátok...lehetne influenza F...csak azzal nem lehetne így riogatni..kérdezd csak meg a " vrológus " rokonod...melyik törzsbe is tartozik a covid?.
evacica
Csizmadia is egy vírus, amit ki kell irtani!
division
@Pálinkás Pál: Virológus rokonom leteszi a telefont amikor azt mondom neki "olvastam a neten":-) Ő nem onnan tudja amit tud. Egyébként megint csak magadra gondolsz, hogy Te nem lehetsz beteg, meg Te immunis vagy a covidra...Ezt nem tudhatod. Vannak ismerőseim, akik tavaly még nem estek bele, most meg igen.
Pálinkás Pál
@division: több mint 20 éve nem voltam lázas...közben volt egy H1N1...több, a mostaninál sokkal súlyosabb flu járvány...és semmi...akkoriban olyannal foglalkoztam,ami mobilis, sok kontaktos volt..és max szipogtam kicsit, meg néha fújtam az orrom...más...és hogy magammal foglalkozom?..lehet, de ezzel így van a fejlett világ is...3-szor annyian halnak éhen évente,mint a covid halottak ezidáig...és valahogy nem hőbörög érte a világ...és emlékezz elejétől fogva mondtam hogy a megosztásról ,politikáról szól az egész..főleg itthon...ezen nagyot dob majd a semmit nem igazoló " védettségi " billog..bár egyet igazol , rabszolgák vagytok...
Yoda69
Csak legyen bekament. Ha lesz eggyel kevesebb ok amivel megtorpedozhatjak az elovalasztast.
RonaGyuri
Isten és az ő áldása

avagy az ingyenesség valamint a krisztus koporsója – ha lett volna – őrzésének költségei

A legfőbb CÖF-ka, Csizmadia László a minap arra vetemedett, hogy figyelmeztetést adjon ki. Az efféle fenyegetőzés jkdves szokása neki is és az egész bagázsának. Ezúttal azt adta közre, hogy „Soha nem látott méretű Békemenetet szeretne megszervezni a koronavírus-járvány után ”. Mondhatnók a szíve joga, ahogy azt is, hogy lesz mibúl, mert ez ilyen civileknek mindig leesik valami, elvégre krisztus koporsóját sem…
Azonban ez a száj-hasmenés nem ettől lett hírértékű, hanem abbéli kijelentése miatt, hogy „legyen áldott minden egyes ampulla, és a védőoltások megteremtőinek élete”. Ami magában csak bugyutaság, de a contextusból egyértelmű, hogy az isteni áldás szerinte csak a kínai és szovjet elvtársaiknak ját.”. Ami azt illeti ha az ő fél-istenükre gondolok ő tényleg áldással gondolhat ezekre, hiszen milliárdokat nyúltak le a beszerzés ürügyén.
A dologban azért van egy kis bökkenő, mert így nagyon úgy tűnik, hogy a szegedi asszonyságon nem volt isten áldása!
Ami persze sokat megmagyaráz, hiszen van nem kis hasomlóság a Skoda járművei és a helyettük beszerzett M3-as szerelvények esetével. Úgy tűnik a Skodán nem volt isten áldása!
Egyébként krisztus koporsója – ha volt olyan??? – relevánsnak tűnik. Hiszen mint tudjuk Őfenesége fürkészeket (erről jut eszembe für-Deutschot is szerte lehetne küldeni végre) küldetett szerteszét, hogy figyeljék a kamionról lepotyogó vakcinákat.
Nos az ilyen fürkészés nem olcsó dolog: napidíj, dologi kiadások, egyéb költségek. Ráadásul ezek a derék emberek biztos igaz matyar hazafiak és mint ilyen családszeretők, így természetesen azokat is magukkal kellett vinniük. Mint az szinte mindennapos a fő-műsoridős TV-produkciók „alkotói” esetében ez standard. Legutóbb a derék matyar média „Hová tűnt Marsi?” kampányából megtudhattuk, férjeura „csak” a gyerekekkel ment világgá műsort készíteni!! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.