A védettségi-igazolvány nagy port kavart. A tulajdonosok sorozatosan jelentik be, hogy nem érdeklik őket a rendeletek, bárkit fogadnak.

Kiborultak szálloda, panzió és étterem tulajdonosok – nyíltan mennek szembe a kormánnyal
Kép:Propeller

A kormány tegnap jelentette be, hogy négy millió beoltott után, megnyílnak a szálláshelyek, az éttermek belső terei is a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára. Ám több szálláshely és vendéglátó-ipari egység jelezte már, hogy ők ezzel nem értenek egyet. 

Ahogyan mi sem, úgy nagyon sokan mások sem fognak védettségi igazolványt kérni a vendégeiktől, és nem csupán a bevételünk miatt, hanem mert nem kívánunk részt venni semmilyen megkülönböztetésben!

Nekünk a vendég az EMBER, és mindegy, hogy mi a neme, vallása, bőrszíne, identitása, hogy oltva, féregtelenítve van-e...

- írta az egyik szálláshely szinte azonnal a bejelentés után.

Többen jelezték, hogy lemondják meglévő foglalásukat, mert nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal! Nálunk ez nem probléma!

Biztos, hogy mi NEM KÉRÜNK védettségi igazolványt!

Azon túl hogy nincs is erre semmiféle jogosultságunk, nem szeretnénk bármiféle megkülönböztetésben tevőlegesen részt venni, ráadásul a szállás elfoglalásának védettségi igazolványhoz való kötése uniós ajánlásokkal is ellentétes!

- kommentálta egy másik vidéki szálloda tulajdonosa a Facebookon.

A kommentekből kiderül az is, hogy több étteremtulajdonos nem fogja kérni a kártyát, és a belső terekbe is be fog engedni bárkit. Azt, hogy az igazolványokat hogyan fogják ellenőrizni, egyenlőre nem lehet tudni. 

Címlapkép:Propeller

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Az un. védettsdégi plasztik annyit ér, mint halottnak a csók, legalábbis azoknak, akiknek az első szuri után már landolt a postaládájában!
.
Csupán a megosztás eszköze!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
gina
Mikor veszik észre az emberek hogy OV egy elmebeteg állat a bandájával együtt, ö a hatalom királya , pedig csak egy kis putris proli, látszik is amiket múvel !!!
karma1
Mivel az Unio kimondta, hogyha lesz elfogadott kartya az Unioban, az nem hasznalhato semmifele megkulonboztetesre, igy nyilvanvaloan a szallodasoknak van igazuk!
Es mivel annyira nem fedi a valosagot a kartyan feltuntetett adat, hogy csak na - hat ezzel kulon nem akarnak hadakozni a vendeglatosok - erthetoen!
Aki olyan baromsagot allit, hogy nem meghosszabbithato, az valoszinu azt sem erti, hogy miert is adtak ki azokat a kartyakat?!
A szemelyi adatok NEM valtoznanak egy uj kiadasu kartyan,
NEM valtozna a felvett oltasok fajtaja, idopontja sem, hiszen az egy befejezett TENY - na mondjuk eppen ez a ket adat hianyzik a kartyarol - pedig eppen ennek az igazolasara talaltak ki!
Az pedig kulon oriasi baromsag, hogy pont a legvedettebbek, - akik mar atestek a viruson es antitest is van a szervezetukben- pont azok nem kaphatnak ilyet.
Senki nem erzi meg ugy, hogy egy nagy dilihazban lakik?
Es persze arrol nem is beszelve, hogy mar elkezdodott a kartyak hamisitasa - most ezt egy mezei vendeglatos, akinek JOGA SINCS meg a kezebe sem venni (de kerni sem!) a vendegetol, hogyan tudna megallapitani, hogy valami igazi vagy hamis?
kokopelli
Nem tudom,hogy az únió melyik része igérte a kártyát,mert a németeknél pl. egy "International Certificates of vac-
cination or Prophylaxis" könyvecskét adnak névreszólóan a lakhely megadásával és a doktor megnevezésével ill. pe-
csétjével! A vakcina "chargennummeres pici vignettájával",amit beragasztanak a dátummal együtt!...ergo nem csak a
COVID miatt adják,de az miatt kezdték el!
karma1
@kokopelli: Volt rola szo, hogy az Unioban lesz egy kozos, mindenki altal elfogadott formaju muanyag kartya, de ez semmifele elonyt nem jelent majd, kizarolag az utazaskor adhat valamilyen tampontot a gyorsabb biztonsagi ellenorzeshez. De azt mar Merkel is kijelentette, hogy akarmilyen unios kartya kerul majd forgalomba a 27 orszag kozott, akkor az semmilyen elonyt nem jelenthet azoknak, akik rendelkeznek vele! Vagyis amit orban csinal, az nekimegy a magyar szemelyisegi jogi torvenynek IS, meg az unios, 27 orszag altal elfogadott torvenyeknek IS ! Miert nem rugjak mar v..lagba?
creativehun
Németországban...a beoltottak az utolsó adag oltás utáni 15. naptól, valamint a fertőzésen a megelőző hat hónapban átesett emberek és a fertőzésen korábban átesett, de egy adag oltással már legalább két hete rendelkező emberek szabadon felkereshetik az aktuális járványügyi szabályok alapján működő üzleteket, vendéglátóhelyeket, sport, kulturális vagy egyéb intézményeket, amelyeket mindenki más csak a - hetente egyszer ingyenes - antigén gyorsteszt elvégzése után, friss negatív lelet felmutatásával látogathat...Az az..ha nem akar valaki oltakozni akkor a tök ingyenes teszt elvégzése után ugyanazok a jogok illetik meg mint az oltottakat. Idehaza egyértelmű,hogy ezen a semmire nem jó igazolványon van a hangsúly..Valaki kurva nagyot akasztott rajta!
kokopelli
@karma1: Nem tudom,hogy kik terjesztették,mert én soha nem olvastam róla! Már az első oltásnál adták azt a három-
nyelvű "passzust"! Azt is közölték,hogy az nem jogosít semmire,mivel csak az oltások tényét igazolja,ill. arra vezették rá
az első oltást és a második ajánlott idejét,ill.az esetleges harmadikat a második megtörténtekor! (;-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.