273-an vesztették életüket, vagyis százezer oltottra 20 haláleset jutott.

Itt vannak az oltás után megbetegedett magyarok halálozási adataiFotó: pixabay.com

Megjelent egy tábázat a kormány Facebook-oldalán a második oltás utáni fertőzések és halálozások adatairól  írta a 444.hu.

Ezek szerint valóban vizsgálják a különböző vakcinák immunizációs hatását, ahogy Gulyás Gergely miniszter többször utalt rá mostanában.

A táblázat szerint 5714-en betegedtek meg a második oltás után.

Ennél is kevesebben, 273-an vesztették életüket, vagyis százezer oltottra 20 haláleset jutott.

Itt vannak az oltás után megbetegedett magyarok halálozási adatai

Forrás: kormány

Az nem derül ki, mit értenek pontosan megbetegedés alatt, és az sem, hogy mennyi idő elteltével történtek a megbetegedések és halálozások.

A százezer oltottra vetített adatok alapján a két dózissal oltottak 0,4 százaléka betegszik meg, és 0,02 százaléka hal meg.

Forrás: 444.hu

Címlapkép: pixabay.com

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Nos ezek annyira hihető adatok, mint a maffia állam által közölt átlagereset számítás, az inflációs adatok meg az összes többi, azaz semennyire.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Szeszilke gyártja a táblázatokat...
Vagy csak továbbítja az Arrogáns Tóni minisztériuma által küldött Exel táblázatot...
Yoda69
Ki hitelesitette ezt a tablazatot? Eleg valoszerutlen amit itt allitanak. Kivancsi lennek a Pfizer mit szol ehhez a tablazathoz.
kissé felnőttem
hát aki ezt elhiszi az nem én vagyok, amúgy ez ahogy itt áll egy nagy kamu
azaz humm bukk.akárki is késziti a beoltástól számitva a második dozis ugy 20 napppal tól kéne ezt kommunikálni ill adatot igy kiszórni kire haragszom kit kedvelek Statisztikábol a készitó még csak nem is amatőr max KOCA röf röf
madlaci66
Beindult a közvélemény alakítása, hogy oltsák be magukat az óccó kínai gecivel. Érdekes, hogy eddig minden titok volt, most hirtelen vannak adatok, és mindenbe a kínai és az orosz a legjobb.
simmering73
Azért ez a táblázat sokat elmond. A Pfizert nyugodtan kivehetjük ebből a statisztikából, hisz nyilvánvalóan kamu. Elég csak megnézni Izrael és Anglia adatait ahol Pfizer-ral oltottak. Nos ha ezt kivettük, máris nyilvánvalóvá válik, hogy a kínai a legrosszabb vakcina.
Eladott Ország
Nos ezek annyira hihető adatok, mint a maffia állam által közölt átlagereset számítás, az inflációs adatok meg az összes többi, azaz semennyire.
tudode
Ez a táblázat a laikusok számára értelmezhetetlen amiatt, mert nem jelölték meg */gal sem a számítás módját!!!
.
A mai adatok:
.
"""Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 3 596 129 fő, közülük 1 621 420 fő már a második oltását is megkapta."""
.
A táblázatól nem derül ki, hogy beoltottak között hány főnél volgt immunkválasz!
.
Ami levonható az un. "oltakozásból": lutri azn élet, liutri az oltás, lutri a nyitogatás is, mivel a kedves vezető, az logiKÁJA szerint az utolsó döfés megtörténte utáni napon könnyit, kiengedi a nyáját, mert jön a foribajnokság, akit nem érdekli a foci, az vessen magára!
kereső
A szerbek vizsgálatai egészen mást mutatnak. Persze a magyar különleges, mint a tejbetök- itt még a leghatásosabb vakcina is inkább öl, mint megvéd. Ja, és hha valakit érdekel, keressen rá a brit adatokra. Egyetlen halálozás sem történt a Pfizerrel oltottak körében.
hvg.hu/vilag/20210422_Szerbiaban_megmertek_a_vakcinak_hatasossagat_a_nagy_vesztes_az_akit_nem_oltottak_be
kereső
Minden megyei lap on-line felülete ezzel a cimmel jelent meg: A sinopharm hatásosabb, mint a Pfizer. A szputnyikot meg sem emlitik.
kereső
Kiváncsi vagyok, hogy a Pfizer-Biontech reagál-e erre a hirre.
Yoda69
@kereső: Remélem igen, mert ez rohadt nagyot ut a renoméjukon. Ha hihetnénk a táblázatnak akkor a Pfizer vakcinája kuka.
Szerencsere ezt a táblázatot a fideSS alkotta, azokról meg tudjuk mennyit ér a szavuk.
RonaGyuri
@Eladott Ország: "Forrás: kormány"!!! miért pont ebben nem hazudnának!! =))
csak úgy....
@kereső: @Yoda69: -és még azt merik mondani,hogy az ellenzék csinál politikát az "oltakozásból" !
tudode
Igen
.
Magyarország kormány
.
Megyjegyezve, hogy mindenki értse:
.
A baloldali politikai erők többféle módon folytatják oltásellenes kampányukat. Ennek egyik formája az, hogy kétségbe vonják egyes vakcinatípusok hatékonyságát. Ezért a kormány nyilvánosságra hozza az oltások utáni fertőzési és halálozási adatokat. Ezekből az adatokból jól látható, hogy minden Magyarországon használt vakcina hatékony és erős védelmet nyújt a fertőzés ellen.

Mindenkit arra kérünk, hogy éljen az oltás lehetőségével. Az oltás életet ment.
.
(Hivatalból egyáltalán mi köze leenne ha nem lenne minden lében kétkanál a GÓRÉ!
RonaGyuri
ez is egy táblázat:
kormány állításainak száma: egy millió (naponta)

ebből nem hazugság: egy, a 11 év alatt, az is félreértés miatt! =))
levarosbukta
Mintha valami olyasmit mondtak volna hogy az oltás a haláltól 100 %-ban megvéd! Akkor most hogy is van ez?
csak úgy....
@levarosbukta: 98% ot akarhattak mondani,de mivel orbán viktor mindíg és mindenben 100% ig biztos...
Qqberci
Már Churchill is megmondta, hogy csak annak a statisztikának hisz, amit maga hamisított...
gina
Pont ez a fidesz maffia teszi közzé ezt, ugyan ki hiszi, ök lennének az elsők akik kimagyaráznák és nem közölnének napi halottakat, az egész csak szemfényvesztés,, mocskos fidesz csalás és az ö média cirkuszuk, csak hogy ujra magukat fényezzék ezek a népgyilkosok !!! de ugyis mindegy hogy a virus miatt van stadion épités és 11 éve ez által leépülő eü eredménye, OV és bandája mocskos rohadék népirtó !!!
Namely
Na jó, bőgőmajmok, segítek értelmezni:
Tehát arról van szó, hogy van ez a táblázat, de mivel az adott kutyulékokat különböző korcsoportok kapták, különböző egészségügyi állapotban, stb így az "eredmény" ebben a formában egy nagy semmi.
De ez le van írva.

Persze ismét előjött a mindenre gyanakvó, a sorok között (de az adott cikket nem) olvasó kuruc mindenkiből.

Komolyan mondom, hogy a ti fajtátok miatt írjak rá a sebfertőtlenítő üvegére, hogy "külsőleg".
csak úgy....
ö volt @Namely: a magas lóról! - köszöni a tapsot.. :)
csak úgy....
a következö föllépö @durbincs: a bányás! fogadjátok sok szeretetttel ...
Béla333
Magyarország első számú virológusa, - aki az új vakcinák behozatalára egy hétvégi otthoni grillparti közepette kiadja az engedélyt - átgondolta a helyzetet és úgy döntött, hogy a kínai jobb, mint a Pfizer.
Ennyi! Fellebbezésnek helye nincs!
justhpeter
Olyan fideSS-értelmes táblázat. Hol van a fajtánkénti beoltottak száma ?
human
Hát ha a Phizer ezt meglátja először valami megkésett április elsejei trécának fogja gondolni. Aztán szépen beperli a kormányt hitelrontásért.
kereső
Nem világos, mitől működnének ezek a vakcinák nálunk 100-szor rosszabb hatásossággal, mint Amerikában... Amiről az adatok szólhatnak, az az ún. "breakthrough" fertőzések aránya. A táblázat szerint ez a Pfizer esetében nálunk meghaladja a 0,5%-ot (0,005). Az USA-ban 77 millió kétszer oltott között 5800 esetet jelentettek ugyanez az arány 0.000075, azaz 0,0075%, két nagyságrenddel kisebb. A 77 millió teljesen vakcinált közül Amerikában 74 fő halt bele a breakthrough, tehát a feltételezett védelmen áttörő covid-19 fertőzésbe, ez kevesebb, mint 1 milliomod, a mi(?) kormányunk adatai szerint ugyanez 2 tízezred, ismét két nagyságrenddel nagyobb arány!

Valószinúleg azért mert a magyarok a Siriusról származnak, és piros pötty van a fenekükön,. meg egyébként is tejbe tök!
csak úgy....
@kereső: ha még mindíg trampli volna usa. "királya" ,akkor az orbáni statisztikák teljesen mást mondanának! valóban,-viktor egy árgyélus királyfi lehet a siriusról akit a csoda szar-vas költött ki és orbánékhoz nyargalt vala vele rögvest,tán még a jászolba is betette..
kissé felnőttem
@madlaci66: nem lenne azzal sem gond de az most nem oco ész kici kemény áron kapták aztán lehazudják vele a csillagokat is listavezetőként prezentálva tőlük aztán majd a végén csattan az ostor is
134.bátor
Vègre kiderült,hogy akarják ráerőltetni az emberekre a kínai,meg az orosz vakcinát. Nem gondoltam,hogy eddig elmennek... Most már 24 órában hazudnak. Persze,minden aljasságra kèpes lènyekről beszèlünk
human
@134.bátor: Következő húzás vajon mi lehet. Nyíltan kijelentik, hogy a Phizer öl? 2010 óta megtanultam, hogy ezeknél mindig van lejjebb.
terlasz
Vannak itt hibák: Dec. 26-tól számolja a második oltást, pedig ezen a napon kezdődtek az első oltások...
Érdekesek az átlagszámítások, sehogy sem stimmelnek.
Többet láttatna a kimutatás, ha korcsoportokkal súlyoznák, ugyanis az idős beteg embereket Pfizerrel oltották be, ami a magas halálozást indokolhatja.
Yoda69
@kereső: 17:38-ra
Erre is van magyarázat: CSAK :)
Peller Anikó
@terlasz: nem cél a korrektség, az egxetlen cél a propaganda és a lopás. Nem véletlenül nálunk a legnagyobb a halálozás. A hazugság, a ködösítés, a dilettancia meghozza gyümölcsét: tőnek a bankszámlák, van még valami fontos ezen kívül?

Nincs.
kereső
Nem tűnik fel senkinek, hogy a százezer oltottra jutó számok végösszegei nem stimmelnek?Megbetegedettek összes száma százezer oltottra 408!- miközben ez a szám csak a Pfizernél 555. A össz. halálozás ugyanez az összeadási hiba??? A táblázatban foglalt számok, ha igazak, akkor a százezer oltottra jutó össze.megbetegés 1883, haláleset meg 76.

És akkor most keresükk azt az X (ismeretlen) számot, amely megmutatja, hogy az egyess vakcinákból hányan kaptak második oltást, illetve , 201.04.20-ig hány fő kapott második oltást.
Most tekintsünk el attól, hogy december 26-án még senki nem kaphatott második oltást, hiszen akkor érkezett az első szállitmány, amit az eü. dolgozók kaptak.Ezért az induló dátum egy kicsit sántit.
Más. Aki egy kicsit tanult statisztikát, az azért tudja, hogy összehasonlitó tábálázatot, grafikont- mérőszámokat úgy kell csinálni, hogy a mintaként vett halmazok azonos tulajdonságokkal birnak. Nem hasonlitunk össze villanykörtét, a gyümölcs körtével.
csapnivalo
“Csak abban a statisztikában hiszek, amit én magam hamisítok” - Churchillnek tulajdonítják ezt a mondatot, de sajnos nem tőle jött.

Honnan ered a mondás?

Drösserék szerint az idézetnek valószínűleg német eredete lehet, és a második világháború alatti számháborúkra vezethető vissza. Joseph Goebbels propagandaminiszter ugyanis akkoriban többször utasította a német lapokat, hogy az angol sajtót és Churchillt állítsák be hazugnak, amiért hamis számokat közölnek a német bombázásokról.

A lapok pedig meg is tették, rendszeresen számakrobatának nevezve a brit miniszterelnököt.

Szóval ennyit erről a statisztikáról is!
Peller Anikó
@kereső: A százezer oltottra vetített szám valamiféle átlagsz ámítás lehet, ami így Az oszlop számai nem összadhatók nem világos mit jelent mivel nincs részletezve, nyilván szándékosan ködösítve. Az oszlop számai nem összeadhatók, gondolom az osztlopunkkal történt valami zavar.
Peller Anikó
Pardon,
@kereső: A százezer oltottra vetített szám valamiféle átlagsz ámítás lehet, ami így nem világos mit jelent mivel nincs részletezve, nyilván szándékosan ködösítve. Az oszlop számai nem összeadhatók, gondolom az osztlopunkkal történt valami zavar.
csapnivalo
Karikó Katalin véleménye erről a statisztikáról: "FÉLREVEZETŐ!"
És itt el is magyarázza, miért: www.facebook.com/kkariko/posts/10157763513751034
kereső
@Peller Anikó: Ok. Nem összeadhatók. Akkor már csak az a kérdésem-ill. van több is:
Miért az összesen sor? Hiszen , ha nem összeadhatók- akkor az első, és harmadik sor-nak nem sok köze van a 2.-4. sorhoz, hiszen akkor azokat nem abból számolták- hanem valamiféle más ismeretlen számsorból/számból.Az összesen sor 2.-4. sor átlagszáma már két ismeretlen szám hányadosa, olyan két ismeretlen számé, amelyet a táblázat egyetlen sorából sem lehet kiszámitani. Nem jön ki ez a matek sehogy sem, akár összeadhatók, akár nem.
Peller Anikó
@kereső: a 2.-4. oszlopra gondolsz vélhetően. Csak egy dolog biztos, fogalmunk nincs mit számoltak az átlagba, de láthatóan az acél vezette az adatokkal való manipiálást: a Pfizer asszonyság vakcinája legyen nagyon rossz és a biznic kínai meg legyen nagyon jó.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.