Sokan, köztük a vendéglátósok is örültek a teraszok hétvégi nyitásának, de hamar tragédia lehet az örömből, ha a maszk nélkül összezsúfolódott emberek megfertőzik egymást. Budapest belvárosában jártunk, hogy felmérjük a helyzetet. "A jelenlegi átoltottsági szinttel felelőtlenség volt a nyitás, ebből negyedik hullám lesz”– nyilatkozta a Népszavának egy orvos, aki egy budapesti kórház poszt-covid részlegén dolgozik. Azt reméli, hogy az emberek betartják majd a szabályokat, de attól tart, hogy néhány hét múlva megint rengeteg munkájuk lesz a koronavírus osztályokon. Kellett valami, hogy az emberek kieresszék a gőzt, mielőtt beleőrülnek a korlátozásokba, de a nyitásban inkább a döntéshozói felelősség kiszervezését látom - tette hozzá. Valóban erről van szó: Orbán fél a népszerűségvesztéstől, ezért megadta az embereknek, amire vágynak, a kockázatot viszont nem ő viseli, hanem az emberek és az egészségügyben dolgozók.

Forrás: ezalenyeg.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Egyszer már megszívtuk a nyári nagy szabadságot, bár akkoriban fele ennyi halálozás nem volt nap, mint nap,, mint most! De ha meghal a szomszéd, mert kell a népszerűségi index növekedés, az legyen a szomszéd problémája!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.