A Kúria döntése szerint akkor is lehet sztrájkolni, ha egy felsőoktatási intézmény önállósága veszélybe kerül.

A hvg.hu az Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért Egyesület (ÜDE) közleményére hivatkozva arról számolt be, hogy a Kúria múlt héten úgy döntött, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) tavaly jogosan sztrájkoltak. 

A Fővárosi Törvényszék már kétszer hozott ilyen jellegű döntést, a Kúria most megerősítette ezt. 

Jogosan sztrájkoltak a Kúria szerint az SZFE tanárai

Az SZFE főépületének eltorlaszolt bejárata tavaly szeptemberben

Fotó: wikipedia CC BY-SA 4.0/Pasztilla aka Attila Terbócs

A közlemény szerint a Kúria elismerte a végzésében, hogy a dolgozók nemcsak az alacsony bér, vagy a rossz munkakörülmények ellen sztrájkolhatnak, hanem akkor is, ha egy felsőoktatási intézmény önállósága kerül veszélybe. Az SZFE-s tanárok 8 pontból álló követelésének mindegyike megállja a helyét eszerint.

A sztrájkot tavaly október elsején kezdték el az SZFE-s tanárok – emlékeztet a hvg.hu –, azon a napon, mikor lejárt az intézmény átszervezése miatt távozó vezetőség felmondási ideje, és amikor Szarka Gábor volt honvédtiszt munkába állt az egyetem kancellárjaként.

A dolgozók azért indíították el a sztrájkot, mert a kormány egyeztetés nélkül alakította át az egyetemet alapítványi intézménnyé, emellett pedig az intézmény autonómiáját is elvonta. Az új vezetés a sztájk jogszerűségét szinte azon nyomban támadni kezdte, a Fővárosi Törvényszék a cikk szerint először jogellenesnek ítélte, majd a tanárok fellebbezése után a bíróság másodfokon már jogszerűnek ítélte a sztrájkot, majd újra első fokon is ilyen ítéletet hozott.

Az egyetem tanárai február 19-én jelentették be, hogy befejezik a sztrájkot.

Forrás: hvg.hu, jogallamert.hu 

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
@Nyírfa: Na, bumm! Majd a költségvetésből kifizetjük az esetleges munkajogi pereket.
Nyírfa
@Nessy: Elfogytak a jelzőim, mivel is illessem őket.
Nessy
@Nyírfa: Lenne még jó pár, de attól a fekete klaviatúra is elpirulna!
Nyírfa
@Nessy: Amikor valakik annyira lejáratják magukat mint a fideszpotentátok, akkor egyszer csak érdektelenné válnak, említésre sem méltóak: olyan, mintha nem is léteznének. Kívül esnek mindenen, ami számít, ami lényeges, nem tartoznak hozzánk.
Nessy
@Nyírfa: Csak ne kerülnének olyan kutya sokba!
Nyírfa
@Nessy: Azt teszik mindenkivel, amitől ők rettegnek: anyagilag kivéreztetik az ellenségnek tartott bárkit. Nézd meg, ha levesszük róluk azt, amit a pénzzel magukra öltöttek, nem marad belőlük semmi.
Annak, amit elraboltak, a sokszorosát tudjuk jövőre az országépítésre fordítani - már nélkülük. És a nélkülükön van a hangsúly.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.