A törvényszék halált okozó testi sértésért ítélte el a férfit, az ügyészség fellebbezett, és emberölés minősített esete miatt életfogytiglani kiszabását kéri.

10 nap alatt halálra verte epilepsziás, teljesen kiszolgáltatott élettársát

Fotó: pixabay.com

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására állapotánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat egy 58 éves férfi ellen, aki vidéki otthonában halálra verte élettársát

- olvasható az ügyészség honlapján.

Az ítéleti tényállás szerint a vádlott 2019 végén fogadta be házába az epilepsziás és pszichés betegségben szenvedő sértettet, akivel élettársi kapcsolatot létesített.

A férfi egocentrikus, gátlástalan, öntörvényű személyiség.

Állandó ellenőrzés alatt tartotta, megfélemlítette, sőt rendszeresen bántalmazta is a betegség okozta tünetek miatt meggyengült asszonyt, akinek életvitelét kifogásolta, s emellett még féltékeny is volt rá.

A sértett a közte és a vádlott között fennálló jelentős fizikai erőkülönbség, valamint megfélemlítettsége miatt sem volt képes egy egészséges személytől elvárható ellenállás, illetve védekezés kifejtésére.

A vádlott 2020. február havában ismétlődően, brutális módon verte meg az asszonyt. Tompa eszközzel fején és testszerte ütlegelte, hegyes eszközzel a lábán több szúrt sérülést ejtett, sőt a földön fekvő sértettet taposva és rugdosva belső sérülést is okozott.

Összesen 45 rendbeli erőbehatással bántalmazta, míg végül az asszony belehalt az erőszakba.

Amikor a vádlott észlelte a halálát, a bántalmazás nyomainak eltüntetésére törekedett. A vádlott viselkedésének, valamint a sértett állapotának gyanút keltő körülményei alapján rövid időn belül rendőrségi helyszíni szemlére került sor.

A törvényszék a vádlott bűnösségét a vádhatóság indítványával ellentétben halált okozó testi sértés bűntettében állapította meg. Ezért 8 év börtönre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet indokolása szerint „nyilvánvaló, hogy különös kegyetlenségre utal az elkövetői módszer. A vádlott tudatában legalább annak fel kellett merülnie, hogy a folyamatos, napi szintű, elhúzódó és a halált megelőző néhány órával testszerte történő bántalmazás miatti sérülésekbe az asszony belehalhat”.

A törvényszék álláspontja szerint azonban – mivel valamennyi sérülésének tényleges gyógytartama 8 napon belüli volt – a vádlott könnyelműen bízott a halálos eredmény elmaradásában.

A vádhatóság a minősített emberölés bűntettében történő bűnösség megállapítása és életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabása végett fellebbezett. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a táblabírósághoz intézett indítványában rámutatott, a vádlottnak a törvényszék által hivatkozott bizakodásra reális oka nem lehetett. A tettlegesség brutalitása és intenzitása miatt nyilvánvalóan belenyugodott abba, hogy a vele szemben a megfélemlítettsége, valamint legyengült állapota miatt védekezésre képtelen asszony a napokon át tartó bántalmazást nem éli túl. Tudata átfogta a halálos következmény reális lehetőségét és elkerülhetetlenségét, amellyel szemben azonban közömbös maradt.

A halálveszély felismeréséhez nem kell orvosi tudás, ahhoz az általános élettapasztalat is elegendő

- olvasható az ügyészség közleményében.

A szexuális erőszak és súlyos testi sértés bűntette miatt korábban két ízben is szabadságvesztésre ítélt vádlottal szemben a tettarányos büntetés egyedül az életfogytig tartó fegyház lehet.

A büntetőügyben az ügyészségi, valamint a tagadásban lévő vádlott, illetve védője által bejelentett fellebbezés alapján a Debreceni Ítélőtábla dönt.

Forrás: ügyészség.hu

Címlapkép: pixabay.com

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ittott
miért kellett hozzá 10 nap. ez így kínzás, és akasztás járna érte.
Yoda69
Ezert csak 8 evet kapott? Neee
Minimum eletfogyt kellett volna

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.