A felsőbb utasítás ellenére konkrét számokról kezdett beszélni Bucsi László, a székesfehérvári kórház igazgatója.

Székesfehérvári kórházigazgató: a fél országot elviheti egy negyedik hullámFotó: MTI/Rosta Tibor

Az fmc.hu beszámolója szerint a kórház vezetője szombati sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy 7100 vakcinát kapott a székesfehérvári kórház szombaton, az oltásra regisztráltak száma azonban nem éri el a 3000-et sem. 

Bucsi László a minisztérium kérése ellenére elmondta, múlt hét óta már Fejér a legfertőzöttebb megye a Dunántúlon, az országban pedig csak Borsod-Abaúj-Zemplénben rosszabb a helyzet. Úgy véli,

az emberek nagy része még mindig nem tudja, hogy mi van. 

Információi szerint a fehérvári kórházban 125 intenzív ágyat jelöltek ki a koronavírusos betegek ellátására. Két és fél héttel ezelőtt majdnem ez is kevésnek bizonyult, mert már csak kettő maradt szabadon. Azóta szerencsére csökkenni kezdett a betegek száma. 

A főigazgató szerint a Fehérváron a lélegezetőgépre kapcsolt betegek 84 százaléka meghal, de vannak olyan intézmények is az országban, ahol ez az arány a 90-95 százalékot is eléri.

Ami a legdurvább: Bucsi szerint

olyan Magyarország történetében nem volt még, hogy a krematóriumokat arra kérték, hogy három műszakban dolgozzanak.

Meglátása szerint egyre súlyosabbak a járvány hullámai, úgy fogalmazott, hogy

"a negyedik elviszi a fél országot", ha lesz.

Bucsi László szerint a helyzet egyetlen megoldása az oltás.

Forrás: fmc.hu

Fotó: MTI/Rosta Tibor

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
@Yoda69: A kozteruleteken nem annyira erdekes - nalunk egy pillanatig sem volt kotelezo, meg az 5 hetes egyetlen lockdown alatt sem ! - HA betartottak a 2 meteres tavolsagot egymaskozt az emberek. A tomegkozlekedesen, zart teruleteken igen (akkor is amikor limitalva volt a rendezvenyek letszama) - de itt nem mindig lehet tartani a 2 meteres biztonsagi tavolsagot.
A kozteruleten friss levegon vagy - ha nem mesz kozel a masikhoz, nem fertozol, nem fertozodhetsz! Ha nalunk ez a politika 100 %-ig bejott, akkor mukodik ez mashol is, - csak kovetkezetesnek kene lenni ebben (is) !
Egyetlen rendort sem lattam, aki rakerdezett volna a kiszabadult bandakra, hogy ugyan tegye mar fol azt a kib..szott maszkot, hogy ne kapja el a virust! Ket het mulva 500-600-an lesznek halottak, nem 300-an. A virus nem teved - ALLANDO a terjedesi sebessege, de mar ismert Ma.o.-n a brit valtozat, es jon a triple indiai is! A fegyelmezetlen indiaiaknak is mondhattad, hogy vigyazz magadra, masokra - nem, ok megtartottak a nagy vallasi unnepuket, szarni a kormany keresebe! Es mar Torokorszagban is be kellett vezetni a legszigorubb intezkedeseket - vajha miert? De julius vegere meg brutalisabb lesz a szam, mert a 75-ezres varhato foci EB azt fogja generalni!
Es EZ IGY LETT ELTERVEZVE ORBAN AGYABAN, MERT EZ AZ ANYJAT SEM SAJNALNA BEALDOZNI! Ugyanis most o a josagos, aki csak teljesiti azt, amit az emberek 528 ezren akartak a konzultacios level szerint - o nyitott, dehat a nepek fegyelmezetlenek voltak, igy belobbant a 4. hullam (melysegesen fogja kerulni az EB-t !!!) , es hat sajnos ezert szeptemberben NEM lehet megtartani az elovalasztasokat, mert hat a jarvany , ugye! Hidd el, igy van ez kitalalva - az agybetegsege es a hatalomhoz valo esztelen ragaszkodasa (na es persze a boritol valo rettegese) ezt diktalja neki!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Gazella
Figy doki.. tudod amikor a propagansa a szar kinyai vakcinát nyomja, ráadásul szarul nyomja a propagandát a szar narancs kormány és a lakájmédia, addig ellenállás lesz az oltás mániával a nép részéről.
Másik neked kéne legjobban tudni, hogy sehova nem megy a virus, itt van velünk..itt él.. és röhög a markában rajtad..
Nagyon sok mindenre reagál a vírus, hogy hol felerösödik hol pihen.
Annyi kárt már nem tesz senkiben se , hogy nagy legyen a halálozási ráta.
Csak akkor ha a vírus kap valamilyen biológiai szert...
ómió
És a vakcinák hatása addig meg malmozik?
balos
@Shikari: @ómió: A két bérkommentelőt megkérem,ne terjessze itt a fideSSes vírust,mert elég a kinaiak által behozottal megbirkózni!
lampa laz
@karma1: Igen, de azóta a hatvani kórházban dolgozik és mentőzik is, így teljesen képben van az eü. és a betegek állapotával is. Nem is rejti véka alá a véleményét és a valóság ábrázolását, h mindenki értse meg.
Béla333
Ez a maffia célja!
Nem kell nyugdíjat, segélyt, semmit sem fizetni.
Pusztuljon aki nem maffia hívő!
ómió
@balos: Elhúzhatnál már a bolSSivírusaiddal együtt Lenin atyádat meglátogatni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.