Ebből 200 ezer első komponensű vakcina, 280 ezer pedig második komponensű. Pár hét múlva várható még egy 200 ezres második komponensű oltás a mostani első vakcinák miatt.

Újabb szállítmány Szputnyik vakcina érkezéséről számolt be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden hajnalban a Facebook-oldalán.

Szijjártó bejelentette: újabb 480 ezer adag Szputnyik-vakcina érkezett

Fotó: Facebook/Szijjártó Péter/részlet a videóból

A miniszter elmondta: "szeretnénk visszaadni az embereknek minél előbb a korábbi, normális életkörülményeket, ehhez pedig arra van szükség, hogy az európai szinten eddig is éllovas oltási ütemet tovább fokozzuk, ehhez pedig oltóanyagokra van szükség".

"Nos, ezen most már egészen biztosan nem fog múlni a siker" – jelentette ki Szijjártó Péter, és közölte: a kormány teherszállító repülőgépe Moszkvából 480 ezer Szputnyikkal a fedélzetén érkezik Budapestre. A gép fedélzetén 200 ezer első komponensű oltóanyag van, amelynek a leszállításával Oroszország teljesítette a szerződésben vállalt kötelezettségeit az első komponensű oltások tekintetében. Egymillió magyar ember kaphatja meg a Szputnyik oltását ezáltal – emelte ki a miniszter.

Hozzátette: a gépen van még 280 ezer második komponens, ezzel most már minden Magyarországon lévő első komponens utáni második komponens is megérkezett. Tehát mindenki, aki eddig megkapta az első oltást a Szputnyikból, meg tudja kapni a második adagot is – jelentette ki.

Szijjártó Péter elmondta még, hogy már csak egy 200 ezres orosz szállítás van hátra, amely néhány hét múlva érkezik majd. Ez a most beérkező 200 ezer első komponens második komponense lesz.

A miniszter hangsúlyozta: "az idő bebizonyította, hogy helyes döntést hoztunk, amikor úgy döntöttünk, hogy Oroszországból is vásárolunk oltóanyagokat, hiszen ha ezt nem tettük volna meg, ma egymillió emberrel lennének kevesebben biztonságban".

Forrás: mti.hu

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Szíjrágó, te nagyon hülye! Most akkor sorold ide, hogy mennyi Pfizer, AstraZeneca és Moderna érkezett eddig és hogy a spermabank főnököd milyen jogon mondott le 1,4 millió adat Moderna vakcináról..
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Emmersson71
@ómió: Nem OV az elvtársad?! Ki haverkodik kommunistákkal? Ki nyalja a ruszkik valagát, ki lapogatja az iszlám Törökország diktátorának seqqét?!
Tehát: miért is nem OV az elvtárs?!
Emmersson71
Nagy mennyiségű Pfizer-vakcina érkezett ma az országba (2021.04.27. 16:53)

Átlépte a 2,5 milliót a Pfizer által eddig Magyarországra szállított, Covid-19 elleni vakcinaadagok mennyisége.

www.life.hu/hirek/20210427-nagy-mennyisegu-pfizervakcina-erkezett-ma-az-orszagba.html?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator
ómió
@Emmersson71: Ki az efftársad? Majd nézz körül, amikor az Internacionálétokat harsogjátok! Az mind az lesz! Ne a gazdasági kapcsolatépítéssel összemosva próbáld másokra hazudni!
ómió
@namihami:Még mindig a 40-50 évvel ezelőttnél tartasz, amikor bolsevik eleitek, ha valaki a kolhozban kapirgáláson túl, többre hivatottnak érezte magát, azt úgy érhette el, hogy csatlakozott a tetübandájukhoz? Egyfajta egzisztenciális kényszer, amit eleitek alkalmaztak, ez ma az "ütőkártyátok" ? Ahelyett, hogy lesülne a bőr a pofátokról? Ja, persze! Tudom: az is "különleges anyagból van gyúrva"!
namihami
@ómió: Persze, nem minden apuka lett akkor se párttitkár. És nem minden csemete folytatta a bevált családi hagyományt és lépdelt tovább a ""lenini úton"" . Ehhez is kellett, már akkor is és azóta is egy, általad ""vastagbőrnek"" nevezett arcberendezés. A mai ütőkártya csupán azért lehet ütőkártya, mert úgy a felmenőik, mint a csemetéik éltek a szocializmus (nem kommunizmus--az itt sose volt) általuk és részükre felkínált lehetőségével. Aztán, miután egy Soros nevű ember kistafírozta őket és a pénzén sikerült a családi politizálást először még a családi, aztán a liberális, végül egy frissen bevezetett újnyilas-féleség felé hajazó irányba beterelni. És, hogy a megfelelő paraván mindig előttük legyen, a régi bolsikat sorra maguk mellé-mögé sorolták.
Miként azt a Mi Vezérünk egyszer oly bölcsen kijelentette:: ""Nem az eszmével, a művelőivel volt a baj!"". Tehát, nem az volt a gond, hogy szocializmus volt, hanem az, hogy nem az orbáni garnitúra ülhetett a kondér körüli első sorban. És a Füsti még akkor se panaszkodhatott, hiszen a papi már akkor se a rendszer üldözöttje volt. És nem is lett az. Akkoriban még sajátmaga, aztán a kisfia ""kibányászta"" neki a jólétet. És a család lábainak száma azóta se korcsosul. A gerincével ellentétben.
Vajon ezeket a tényekhez ti milyen azbeszt jellegű arcvédelemmel álltok hozzá? De még az űrsikló hőpajzsa is csupán kezdeti prototipus a tietekéhez képest.
ómió
@namihami: Párttitkár, gondolom, az lett, akit az "alapszervezet" megválasztott. Már ez is az ő "sara"? Még véletlen se a tetürendszeré, amelyik ezt így alakította? A "Soros nevű ember" meg a 80-as évek végén még a kommunizmus lebontását "ösztöndíjazta", mára meg már a neokomcsi rendszer felépítését. A "régi bolsik bolsiváválása" anno talán nem ugyanazon forgatókönyv szerint zajlott? Ha meg igen, akkor miért kell őket "külön taglalnod"? A "Mi Vezérünk" alatt Böszme efftársatokat érted? Mert az Orbánra annyi mindent ráhazudtatok már, hogy csoda, hogy még bírja a padlás! És már a gerincelhalásotokat is rá kell hazudnotok, csak, mert "kárpótlásban" anno egy kőfejtő is jutott a családjához? Azzal meg semmi gond, hogy Böszme efftársad "anyósilag" kapott (akkor!) 700 milliót, hogy "megvegyen" egy akkor 2,5 milliárdot érő céget? De ez az efftárs nemcsak akkor volt efftárs, hanem ma is az!!! Ez véletlen se probléma? Vagy csak a "különleges anyag" a képeteken "semlegesíti"? A "régi bolsikat" nyesed, a maiaknak meg nyalsz? Ez ma az "efftársi koreográfiátok"?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.