Apósának, Orbán Viktornak a budai Várban található munkahelyétől nem messze vett még 2019-ben egy érdekeltségében álló cégen keresztül Tiborcz István egy ingatlant, amelyet felújítanak és kissé kibővítenek, némi luxussal fűszerezve lapinformációk szerint.

A 24.hu értesülései szerint már a nyáron megkezdődhetnek a felújítási munkálatok azon a műemléképületben a budai Várban a Fortuna utcában, amelyet még 2019-ben vásárolt meg egy érdekeltségében álló cégen keresztül Tiborcz István, Orbán Viktor veje. A lap információi szerint a Karmelita kolostortól (amely a miniszterelnök munkahelye) néhány száz méterre fekvő ingatlan területét némileg megnövelnék, így három szinten több mint nettó 800 négyzetméternyi tér állna a lakók szolgálatára.

Még bortrezor és szivarszoba is lesz a Tiborcz érdekeltségében álló várbeli ingatlanban Orbán munkahelyétől néhány száz méterre

A Fortuna utca 11. a Google Street View 2013. májusi fotóján. Fotó: Google Street View

Az építkezés során a ház utcafronti homlokzatát az 1958-as állapotba kívánják visszaállítani, a belső tereket viszont modern formában, részint luxuskivitelben fogják kialakítani. Így az elképzelések szerint látványos borospince, ezen belül egy külön üvegfallal elválasztott bortrezor, valamint szivar- és moziszoba is lesz az épületben.

A lap birtokába került tervek alapján az épületben egy 67 négyzetméteres nappalit alakíthatnak ki, több terasz is lesz, valamint belső fűszerterasz is épül – a felújítás becsült költsége =vélhetően berendezés nélkük) meghaladja a 115 millió forintot.

"Az ingatlant 2019 májusában vásárolta meg az IBC Real Estate Kft., ami Tiborcz István érdekeltsége. A vételár 370 millió forint volt. Ezt onnan lehet tudni, hogy a Budavári Önkormányzatnak a kulturális örökség védelméről szóló törvény értelmében elővásárlási joga volt rá, amiről szélsebesen le is mondott azután, hogy Tiborcz István jelezte a vételi szándékát az ingatlanra. Az akkor még fideszes többségű, Nagy Gábor Tamás polgármester által irányított képviselő-testület mindössze egy hét leforgása alatt döntött az ügyben" - olvasható a cikkben.

(Az IBC Real Estate Kft-ben az egyik tag a Downtown Development Kft., amelyben a BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zártkörűen Működő Részvénytársaság az egyik tag az e-cégjegyzék adatai szerint. Ennek a BDPST Zrt-nek az egyik részvényese és az igazgatóság elnöke Tiborcz István, így áll össze az érdekeltség – a szerk.)

A lap által megszerzett tervek a Momentumhoz is eljutottak, a párt I. kerületi alpolgármestere, Gelencsér Ferenc a korábbi jegyző leveléből idézett, ami az elővásárlási jogról történő lemondás előkészítéséről szólt. A politikus szerint – aki ezt Facebook-oldalán tette közzé – ebből az derül ki, hogy a korábbi fideszes önkormányzat 

magát összetörve áll el az adásvétel útjából, hogy Tiborczék a Budai Várba költözhessenek saját erejükből boldogulni, a saját életüket élni...

A 24.hu cikke szerint az IBC Real Estate Kft. 2019-es pénzügyi beszámolójából az derül ki, hogy a társaságnak éppen 370 millió forintnyi hosszú lejáratú kötelezettsége keletkezett abban az évben, vagyis a vételárat a lap szerint vélelmezhetően hitelből finanszírozták.

A 24.hu megkereste Tiborcz Istvánt a felújítással és azzal kapcsolatban, hogy milyen terveik vannak az ingatlannal. A megkeresésére a BDPST Group (ugyancsak Tiborcz érdekeltsége) a következőt válaszolta:

"A BDPST Group egy komplex fejlesztés révén újítja fel a Fortuna utca 11. szám alatti ingatlant, a műemléki értékek megőrzése és az épület eredeti állapotának visszaállítása céljából. A folyamat a tervezési fázisnál tart, ennek lezárultával indulnak a felújítási munkálatok, várhatóan a nyár folyamán" - olvasható a cikkben.

Forrás: 24.hu

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Minősíthetetlen!
.
Akkor, amikor ki tudja hányan az Isten ege alatt ágyaznak meg, még járvány idején is!
.
----- Egy rém enyves család (Mézga szerepében Orbán)
www.youtube.com/watch?v=Aai7DYWuTqE
-------------------------
.
No komment!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
ad néhány száz
mint régi vári kölök; a barátom, isten nyugosztalja, a 13-ban lakott, vele mértük le egyszer (egy fogadás miatt), hogy a Korona kávéház 890 méter! =))
Pálinkás Pál
nem sírdogálni kéne...hanem már most tudatosítani, kormányváltás után minden fideszvagyon elkobozva..aki üzletet köt velük,, futhat majd a pénze után...és már most szervezni az " Eichmann " kommandókat...az esetleges lelépők visszahozására...ennyi...tudomásul kéne venni, orbán piszkosan játszik, minden megengedhető...
Nyírfa
Azt a szivarszobáját neki! Most furakodtak a hatalomba, de már játsszák az urat. A műveletlenségük legegyszerűbb bizonyítéka, hogy nem ismerik a történelmet - sem. Az úrhatnám senkiháziakat, akik a lelkükkel együtt a hazájukat is eladják, a nép gyermekei el szokták távolítani az útból. Bizony-bizony.
tudode
Minősíthetetlen!
.
Akkor, amikor ki tudja hányan az Isten ege alatt ágyaznak meg, még járvány idején is!
.
----- Egy rém enyves család (Mézga szerepében Orbán)
www.youtube.com/watch?v=Aai7DYWuTqE
-------------------------
.
No komment!
namihami
""Ami jár, az jár!""---miként ezt már egy nagy klasszikustól megtudhattuk.
És én még a kártyaszobát és a pottyantós budit (úgy, felcsútiasan) még külön hiányolom is. Az pedig, hogy nincs hely a felrendelt parasztlányok hajkurászására, az extra hiányossága ennek az földesúri házikónak. Az igényességnek nemcsak a látszatát kéne fenntartani.
Nyírfa
@namihami: Ott lesz a nappali madámmal és leányaival. Nem mondok neveket, de tuggyuk, kik ők.
CsipkeRózsa
Alakul az Orbán-dinasztia, a trónörökös és a többi gyerek is megkapja a saját házát a Várban.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.