A hivatalos megkereséseket egyelőre hárítják, ám a Telex.hu forrásai egyértelműen arra mutatnak, hogy Dobrev napokon, Karácsony pedig heteken belül ringbe száll. 

Dobrev és Karácsony is hamarosan bejelentheti indulásátFotó: Instagram / @karacsony_gergely

Európai Parlament DK-s alelnöke, Dobrev Klára, könnyen lehet, hogy néhény napon belül nyilvánosság elé áll. A Telex.hu tette fel a kérdést: igaz-e, hogy Dobrev Klára a következő napokban jelenti be indulását a közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltségért folytatott csatában? Melyre a párttól az a válasz érkezett,

Még nem kívánjuk bejelenteni az időpontot, amikor megnevezzük a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltjét az előválasztásra, de annyit elárulhatunk: már nem kell sokat várni, hogy megszülessen a végső döntés a DK miniszterelnök-jelöltjéről

Bár az is beszédes, hogy a párt Facebook oldalán egy ideje egyre sűrűbben jelennek meg a Dobrevet propagáló bejegyzések is.

Ezzel szemben Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely, aki előzőleg a választás nagy esélyesének számított, még kivárni látszik. Egyes előrejelzések szerint már május elején várhattuk volna a bejelentést, ám a főpolgármester a járványügyi helyzetre hivatkozva azzal hűtötte le az őt indítani tervező MSZP, Párbeszéd, valamint a legújabban őt támogató LMP kedélyeit, hogy nyár közepéig nem tesz bejelentést. 

A jelenlegi járványhelyzetben, illetve, amíg az nem csillapodik Budapesten, addig nem kívánok hatalmi kérdésekkel foglalkozni.

- idézi a főpolgármestert a Telex.hu.

Egyébként fontos megemlíteni, hogy a Medián megismételt közvélemény-kutatásában február óta Karácsony a második helyre csúszott a Jobbik elnöke, Jakab Péter mögött. Valamint Dobrevet pedig Márki-Zay Péter pártonkívüli hódmezővásárhelyi polgármester előzte meg, így felkerülve a harmadik helyre.

Forrás: Telex.hu

Címlapkép: Instagram / @karacsony_gergely

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Sámannus
@Shikari: kurva a te farkát hegyező parlamenti főköcsögöd.
Eladott Ország
@Shikari: ma, 08:07 ♦ A tudás bűn, de nyugodj meg te ártatlan vagy.
NKF
Ez a Telex.hu,olyan mint a Vágó műsor:A fele sem igaz.
Pálinkás Pál
karácsonyt indítani öngól...ha ő lesz..én nem szavazok...és szerintem ezzel sokan így vannak...ez egy gyenge tejbetők senki...az a tipikus ember ,akinek max egy olyan pozíciót lehet felajánlani ,ami semmit nem befolyásol...
folt
"a műsorvezető megkérdezte tőle, hogy szeretne-e miniszterelnök lenni. Karácsony erre azt felelte, hogy „dehogy akarok én miniszterelnök lenni” (2021 március 17)
Pálinkás Pál
@Shikari: dobrevről nem tudok nyilatkozni...karácsony viszont folyamatosan keresztbe tesz a fővárosiaknak...és nekem tök mindegy ki lesz, ha orbánékat minimum fegyházba teszi...geri meg ahhoz erőtlen szarzsák...minimum egy jakab féle karakter kell...
jesz
Karácsony helyesen cselekszik a képen...a bal keze a min. eln. jelölt vállán nyugszik...nem lehet belemagyarázni semmit.

Amúgy Karácsony a nyerő...hacsak Dobrev nem súg a fülébe valamit...ha kedves számot mond, akkor Karácsony marad, ami(aki)
Aki Én
@NKF: Néha néha cáfolhatnál is, mert így elég vérszegényke vagy.
Bedobsz ezt-azt, de se füle, se farka.
Nyírfa
Helyesek együtt. És milyen szép fogsora van Klárának!
Egyelőre két jelöltet zárok ki: Fekete-Győrt és Márki-Zayt.
Nagyon rokonszenves Dobrev, és nem győzőm dicsérni Jakabot, de Karácsonyra csak akkor nem szavazok, ha nem indul. :)
kereső
Ha indulnak is, az előválasztáson majd eldől. Mindenesetre egy nagyon menedzser vénás miniszterelnök kell, hogy a fideSS-es trágyát ki tudja lapátolni az ország a vezetésével.
Nyírfa
@Pálinkás Pál: 10.39

Miniszterelnöknek lenni egy kicsit több annál, minthogy fegyházba dugassa a bűnözőket. Nem sorolom a szükséges képességeket, jellemzőket, megelégszem annyival, hogy rendelkezzen mindazzal az erénnyel, amely orbánból csírájában hiányzik.
Pálinkás Pál
@Nyírfa: az kevés...egy kóbor kutyában is több van mint orbánban...de a fidesz által ellopott pénzt erővel lehet csak visszavenni..
kereső
@Pálinkás Pál: Úgy gondolom, hogy ezt a jogász team már á-tól zé-ig kidolgozta, hogy legyen. De az országnak működnie kell, annak ellenére, hogy egy lyukas zsebet, egy rongyos nadrágból kilógó csupasz schegget örököl az új kormány. Én nem tudom, hogy mi is lenne az első teendője a kormánynak- mert a tv-ek megváltoztatása/eltörlése, a csókosok, alapitványok eltakaritása politikai feladat, melyet az országgyűlésnek kell végrehajtani. A kormány meg visszaveszi a feldatait a közoktatásban, a felsőoktatásban, visszaállitja a szociális hálót, és lesz felelőse minden olyan feladatnak, ami állami feladat, amiért elkéri az adódat. Szóval, nem duma kell, meg kinyilatkoztatás- hanem kőkemény menedzseri munka. Én egyébként el tudom képzelni Jakabot kancellária miniszterként- mert nem bikkfa politikus nyelven tudná elmondani, hogy a kormány mit-miért tesz, és hogy qrvára fájni fog mindenkinek. Ahogyan egykor a 2.világháború hőse mondta: " nem igérhetek mást: csak vért, veritéket, könnyeket".Nem lesz ez egy fáklyás menet.És mindenkire szükség lesz- oldalaktól függetlenül.
Pálinkás Pál
@kereső: a jogi utat bátran elfelejtheted...talán ha kétharmad lenne az új kormánynak..de az nem lesz...már ha egyáltalán lesznek választások...az is lehet...covid-hullámzik örökre...teljhatalommal...azt meg jogilag nem tudod megdönteni-...ne legyen igazam...
kereső
@Pálinkás Pál: Nekem is vannak kétségeim a választást illetően, sőt az ellenzék előválasztását illetően is. Nem tudni mi fő még orbán boszorkánykonyhájában. Viszont a választási törvénynek köszönhetően 49% listás eredmény már ad 2/3-ot. 2018-ban, igaz töredezetten ennél többet hozott az ellenzéki pártok listája. Tehát ha lesz választás, és jó jelöltek és jól kampányol az ellenzék , egységesen-és mozgósit, akkor meglehet az a 2/3.Ehhez az kell, hogy MZP-ék, az Új világ is beálljon a sorba. Mert egyedül nem megy!
Nyírfa
@Pálinkás Pál: 12.54

Igen, erről van szó: egy kóbor kutyában is több van mint orbánban. :)
Akkor lehet viszonyítani, mennyi van , mondjuk Karácsonyban. :)
Mindent el lehet érni a diplomácia, a felkészültség, a hozott és tanult intelligencia által. Ezért szeretném, hogy a következő miniszterelnök egy vérbeli európai legyen.
Pálinkás Pál
@kereső: és gondolod hogy orbán hagyná?? már most el kellene kezdeni elszigetelni a csicskáitól...
kereső
@Pálinkás Pál: Nem mondok semmit- mert kitörne belőlem az "úrinő", hogy mi a véleményem az ellenzék viselkedéséről. Állitom, hogy a tegnapi szégyenteljes nap, meg a többi nem következett volna be, ha az ellenzék legkésőbb az MTVA-s performansza után , amikor is megszavazta a 133 bátor a képviselők jogait korlátozó törvényt- feláll, és egységesen kivonul a parlamentből. Maradt volna akdnp, meg Volner, Dúró, meg Ritter. a fideSS-en kivül.
Pálinkás Pál
@kereső: mondjuk ki, ez nem ellenzék, hanem lóhúgy..azóta ezt mondom,mióta megszavazták a románoknak az állampolgárságot..már évek óta súlyosabb a helyzet annál,hogy ezek petíciókat írogassanak csak..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.