Ötvenmillió dolláros kötöttsegélyhitel-programot indít Magyarország azzal a céllal, hogy magyar cégek orvosi műszereket, vízipari szolgáltatásokat, illetve az élelmiszerbiztonsághoz kapcsolódó technológiákat értékesíthessenek a pakisztáni piacon – tájékoztatta az MTI-t pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Iszlámábádból.

Szijjártó: ötvenmillió dolláros kötöttsegélyhitel-program indul a magyar-pakisztáni vállalatközi kapcsolatok támogatására
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Az Eximbank 84 millió dolláros hitelkeretet biztosít a vállalatközi kapcsolatok előmozdítására annak érdekében, hogy segítsék magyar cégek pakisztáni piacra lépését.

Magyarország Karacsiban új konzulátust nyit, hogy fizikai jelenléttel is tudják segíteni a magyar vállalatokat. A Magyarország iránti fokozott érdeklődést mutatja az is, hogy az évente felajánlott 200 egyetemi ösztöndíjra idén 9508-an jelentkeztek Pakisztánból

- mondta el a miniszter.

Szijjártó Péter kiemelte:

a magyar-pakisztáni gazdasági együttműködés alapját a Mol pakisztáni beruházásai jelentik. A vállalat 2030-ig szóló stratégiájában kiemelt szerepet szán a pakisztáni beruházásoknak, a magyar kormány pedig támogatja ezeket a törekvéseket.

A Mol a második legnagyobb kőolajkitermelő és az ötödik földgázkitermelő vállalat Pakisztánban, a legnagyobb ottani gázmező kiaknázását végző konzorcium vezető vállalata. A cég eddig összesen 2,5 milliárd dollárnyi beruházást hajtott végre Pakisztánban.

A külügyminiszter nyilatkozatában az Egyesült Államok afganisztáni csapatkivonásával kapcsolatban hangsúlyozta:

el kell kerülni, hogy az ország ismét a terrorizmus vagy a szélsőséges ideológiák bölcsőjévé váljon, ezért a térségbeli stabil országoknak meg kell adni a segítséget, hogy megvédhessék a határaikat és meg tudják állítani a terrorfenyegetést. Ez Európának is biztonsági érdeke, emiatt is fontos, hogy Ázsiának ezen térségével szoros együttműködést tartsanak fenn

- mondta Szijjártó Péter.

Forrás: MTI
Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.