Főként az északi és északkeleti megyékben lehet záporokra, zivatarokra számítani, de az ország egész területén lehetnek erősebb széllökések. Az érkező hidegfront némi lehűlést is hoz magával.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint vasárnap délelőtt délnyugat, nyugat felől átmenetileg mindenhol csökken a felhőzet, és általában többórás napsütésre számíthatunk a gyengén vagy közepesen felhős ég mellett.

Érkező hidegfront hoz csapadékot a hét utolsó napján, kiadták a figyelmeztetést is

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

Az ország nyugati felében délelőtt azonban ismét erősen megnövekszik a felhőzet, és ott tartósan felhős részek is lehetnek. Az északkeletre szoruló csapadék lassan megszűnik, ám közben az északnyugat felől érkező hidegfront hatására legfőképpen a Dunántúlon, illetve az északi megyékben ismét lehet számítani elszórtan záporokra, zivatarokra.

Jelenleg zivatarok miatt elsőfokú riasztás van érvényben több borsodi és pár nógrádi járásban, felhőszakadás miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyékre van kiadva elsőfokú figyelmeztetés. Zivatarok miatt az előbb említett három megye mellett Szabolcs-Szatmár-Bereg, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyékben van érvényben elsőfokú figyelmeztető előrejelzés. Széllökések miatt elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat Vas megye kivételével az ország összes megyéjére.

Délután már egyre kevesebb helyen valószínű csapadék. A délnyugati, majd az északnyugatira forduló szelet is nagy területen kísérik erős vagy viharos széllökések, csak estétől mérséklődik érdemben a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 26 fok között, az északnyugati részeken azonban csak 15 fok körül alakul. A front érkezésével gyorsan csökken a hőmérséklet. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le e levegő.

Vasárnap éjjel a Dunántúl felett lévő felhőzet fokozatosan kelet felé terjeszkedik, és reggel már az ország döntő részén erősen felhős vagy borult időre számíthatunk. A délnyugati, nyugati tájakon kisebb eső, záporeső előfordulhat, esetleg az ég is megdörrenhet. Az északnyugati szél tovább veszít erejéből, és élénk lökések is egyre kisebb területen valószínűek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10 fok között alakul.

Hétfőn a nap első felében közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, később gomolyosabb és egyre kevesebb felhőzetre lehet számítani, éjszakára az ország nagy részén kiderülhet az ég. Helyenként, nagyobb eséllyel délnyugaton és északkeleten fordulhat elő eső, zápor, esetleg egy-egy zivatar is lehet. Az északnyugati, nyugati szél élénk, az Észak-Dunántúlon, a Dunakanyarban, illetve a főváros környezetében sokfelé erős lesz. Hajnalra 3 és 10 fok közé csökken a hőmérséklet, délután 14 és 19 fok közötti értékek várhatók.

Forrás: met.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.