Egy későbbi időpontban is lehessen szabályos érettségi vizsgát tenni! – követeli a DK az MTI közlése szerint. 

A DK az érettségizők érdekében kampányol – Ezt követelik a kormánytól
Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A Demokratikus Koalíció arra kéri a kormányt, tegye lehetővé, hogy a beteg, vagy karanténban lévő diákok egy későbbi időpontban, de még ugyanennek a vizsgaidőszaknak a keretében letehessék az érettségi vizsgájukat.

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese hétfői, online sajtótájékoztatóján sok sikert kívánt az érettségijüket megkezdő diákoknak, akiknek nagyon nehéz körülmények között kellett felkészülniük.

Arató Gergely köszönetet mondott a pedagógusoknak és a szülőknek és elmondta: még nehezebb helyzetbe kerültek azok, akik a járvány vagy a karantén miatt nem tudnak vizsgázni. A politikus hangsúlyozta, ezek a diákok elveszítik a lehetőségüket arra, hogy még az ősszel megkezdhessék tanulmányaikat a felsőoktatásban.

A diák, a gyerek fontosabb, mint a merev szabályok, egy rendkívüli helyzetben rugalmas intézkedésekre van szükség

– jelentette ki a frakcióvezető-helyettes.

Forrás: MTI
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.