Egyre több politikus reagál a Lázár János-interjúra, amit a hétfői napon jelent meg a Telex.hu-n. 

Simonka György is megszólalt a Lázár-interjúban őt ért vádakról
Fotó: MTI/Soós Tamás

Az Telex.hu-val készített interjúban Lázár János több témával kapcsolatban is kifejtette a véleményét, az egyik a Simonka-ügy volt. Azt mondta, hogy Simonka György fideszes országgyűlési képviselő politikai pályafutása a bíróságon fog befejeződni.

Nem az a probléma, hogy itt van, hanem hogy idekerült. Mármint hogy közénk került.

– mondta el róla.

Korábban Simonka György és társai ellen bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás. A Központi Nyomozó Főügyészség 2019. augusztus 21-én harminchárom ember ellen emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken. A politikus végig tagadta a vádakat.

Simonka az ATV-nek reagált Lázár János kijelentéseire. Azt mondta, hogy ki meddig politizál, azt nem Lázár dönti el.

Az én esetemben első sorban a családom és pártcsaládom véleménye a mérvadó és a választók fogják kimondani a döntést. Én a dél-békési körzetben, amit sokan baloldalinak tartanak, háromszor kaptam bizalmat az itt élőktől, akik engem jól ismernek és tudják, honnan indultunk, valamint azt is, hogy milyen sok és szép dolgot hoztunk létre az elmúlt három ciklusban.

Emellett azt is elmondta: Lázár sosem fogja „überelni azt az ezernyi fejlesztést”, amit az ő körzetében megvalósítottak. Hozzátette: ha nem nyert volna a körzetében, akkor a Fidesznek nincs kétharmada, és Lázár sem kerülhetett volna „ilyen megtisztelő pozíciókba”. 

Én mindenkinek csak segítettem, senkit sem tudnak mutatni, akit én megkárosítottam volna. Ezt be is fogjuk bizonyítani, szemben a hamisított dokumentumokkal és a bűnözők szájába adott hamis vallomásokkal.

– nyilatkozta. Épp emiatt övön alulinak tartja, hogy az egykori miniszter belekeverte az ügyét, sőt, szerinte törvénytelen is egy folyamatban lévő ügyről ítéletet vizionálni.

Forrás: Telex.hu
Fotó: MTI/Soós Lajos

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

NKF
Szerintem nyikhaj mind a kettő!A simit megválasztották,amíg a bájgúnárt a saját hazájában sem!
Orbánnak ideje lenne söprögetni a saját portáján,mert lassan már több lesz a büdösbogár a
FIdeszbe mint a 6 ellenzéki pártba együttvéve!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.