A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett halálozási adatokból még nem lehet pontos korcsoportra vonatkozó következtetéseket levonni, érdekes elemzést tett közzé a Népszava.

Vitrai József népegészségügyi szakértő elmondása szerint a Covid 19 járvány második és harmadik hullámában a 35-44 évesek körében arányaiban nagyon magas, 11 százalékos volt a többlethalálozás.

Meglepően magas volt Magyarországon a koronavírus középkorú áldozatainak száma

Illusztráció:123rf.com

Az év elején – január 24. és február 21. között – a vártnál kevesebben hunytak el, ám utána "sikerült" beérni, majd le is hagyni az előző éveket. Vitrai számításai szerint április elejéig a többlethalálozás megközelítette a 16 ezret.

A közlés szerint, 65-74 évesek körében 18 százalékkal, 35-44 évesek körében pedig 11 százalékos volt a többlethalálozás, ami meglepően magas. 

Megjegyezte: a hivatalos mintegy 27 ezres halálozási adat megközelítőleg kétharmada írható a járvány számlájára. A többi esetben – tette hozzá – várhatóan a kimutatott fertőzés nélkül is meghalt volna a beteg – fogalmaz a Magyar Hang.

Látszik, hogy a többlethalálozás szempontjából különbség van a nemek és a korcsoportok között is. A 70. életévüket betöltött férfiak, ellenállóbbak voltak a vírussal szemben, mint az ugyanilyen korú nők. Ezt mutatja, hogy az idősebb nők körében nagyobb volt a veszteség. Ennek pontos okát azonban nem lehet tudni, amíg a KSH nem hoz nyilvánosságra még több adatot – írja a lap.

Forrás: Népszava, Magyar Hang

Címlapkép:

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Néro
A tudathasadásosnak nem számít hány orvos van nem számít hány halott van. Tömjénzsótfika meg majd meggyónja oszt annyi legyen is elég. Tovább arccal a stadijó meg a vadászkiállítás felé.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.