Véd a vírus ellen, de 60 év felettieknek még m indig nem ajánlja az Egészségügyi Világszervezet – írja a 24.hu.

Először a Portfolio számolt be arról, hogy Dobson Szabolcs gyógyszerész-engedélyezési szakértőre, a Pécsi Tudományegyetem címzetes egyetemi docensére hivatkozva, hogy megjelent az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése a kínai vakcináról – fogalmaz a 24.hu.

Itt WHO értékelése a kínai vakcináról – Időseknek nem ajánlják

Illusztráció: Pixabay.com

A WHO állítja, hogy a Sinopharm vakcina működik 18-59 év között. A súlyos mellékhatások kockázatok is alacsonyak ebben a korcsopoertban, bár ebben "közepesen biztos" csak.

Azonban a 60 év felettiek esetében, illetve a társbetegségekben szenvedőknél nem tartja eléggé bizonyítottnak ezeket az állításokat. 

Nagyon fontos kijelenteni, hogy, a WHO nem azt állítja, hogy esetükben a vakcina hatástalan lenne, hanem azt, hogy hatásossága tudományosan nem igazolt. A bizonyításhoz további kutatásokra vann szükség.

A Portfolio szerint az eddigi magyar részadatok is azt erősítik, hogy az idősebbeknél alacsonyabb az antitestek szintje, ezért fontos lenne megvizsgálni Magyarországon is, hogy az oltottaknak megvan-e a megfelelő védettségük – írja a lap.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke érdeklődött Kásler Miklós miniszternél, hogy a kormány miért csak ősszel kezdi az antitest teszteket.

Választ nem sikerült kapnia, csupán Rétvári Bence államtitkár írt az oltásellenes baloldalról, illetve arról, hogy minden vakcina hatásos.

Forrás: 24.hu, Portfolio.hu

Címlapkép:

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
Na ebből jut a családnak, meg a propagandára is!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/159972175_4089867194414520_3988058230379869287_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-3&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=r6_2bJP7AEcAX9c-rhm&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=001ddc1d952389404bf4c1f553eef527&oe=60B70CAC
Orbán ebből nem kért Moderna , ebből kért Sinopharm
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/156258717_3745842122172841_7810746699630575735_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=0sH3BzHjTpEAX9T7Y7s&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=7c5c787cc413056b4b9068c3458f425a&oe=60B69A59
Ha ezt és a hasonló bűnöket Magyarországon meglehet úszni, akkor ez már nem a hazánk, csak a tartózkodási helyünk! Rambó gondolatai jutnak az eszembe! Az lenne a jó ha a hazám is úgy szeretne bennünket mint ahogy mi szeretjük a hazánkat! Sajnos ez a hatalom kiüresítette a haza fogalmát! Az nem hazája valakinek ahol bizonyos kényszerek miatt kell élnie! Sajnos ez most sok millió ember és család!
Pálinkás Pál
nyuggerek, lehet kezet csókolni a puhosnak
Béla333
Mindegy hogy a WHO-nak mi a véleménye.
A mi szakértőink Szíjjártó virológus szakember vezetésével már megmondta: a kínai mindenre jó!
Még potencia növelő is, a mellett hogy a rák ellen is jó és a lábgombát is gyógyítja.
Na ezt licitálja túl valaki...
F_Viktor
orbánnak komolyan kellene vennie a WHO véleményét, mert ha nem pumpál még 2-3 adag kínait a szavazóbázisának 70 százalékát kitevő nyugdíjasainak, akkor jövő tavasszal még az 5 százalékos küszöböt sem éri el a választásokon. :-))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.