A fideszes politikus akarata ellenére elmagyarázta, hogy miért félrevezető a kormány vakcinatáblázata.

Kósa Lajos megpróbálta elmagyarázni a kormány vakcinatáblázatát, de valami egészen más sült ki belőle

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A fideszes képviselő a Debrecen Televízióban a „vírusszkeptikusokat” és az ellenzéket bírálta, de végül egészen más értelmet nyertek a mondatai:

„(…) a vírusszkeptikusok felháborítóan primitív statisztikákkal állnak elő. Összeméricskélik a különböző vakcinák hatását anélkül, hogy sztenderdizálnák az adatokat. Hát, az úgy nem mond semmit. Hiszen az egyik típusú oltóanyaggal a 65 év feletti, más krónikus betegséggel is kezelt betegeket oltjuk, a másikkal a 40 év felettieket, akik egészségesek, akkor a két adatbázis nem vethető össze, teljesen nyilvánvaló. Tehát olyan sarlatánságok vannak a baloldali elemzők között…”

- mondta a műsorban Kósa Lajos, aki ezzel tökéletesen levezette, mi volt a baj a kormány vakcinatáblázatával, amivel azt a megalapozatlan állítást próbálták bizonyítani, hogy

„a Pfizer-BioNTech-vakcinával történő oltás után többen betegedtek meg, és kétszer annyian haltak meg, mint a Sinopharm-vakcina után”.

Forrás: 444.hu
Címlapkép: MTI

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Hitler egyik saját találmánya:
"Vádold az ellenfeled azzal amit te magad követtél el."

És vannak még tőle más idézetek is, amik nagyon ismerősek Orbántól:
- A propagandának a szívre kell hatnia és nem az észre.
- A társadalom legkevésbé képzett tagjai számára is érthetőnek kell lennie
- A központi üzenetet újra és újra ismételni kell
- A képek és a rajzok, még a durva vázlatok is, beszédesebbek, mint a szavak, és minél kevesebb a szó annál jobb. A legjobbak az egyszerű szlogenek.
- Az ellenzék véleményét kategorikusan el kell utasítani, soha nem szabad elfogadni
- A nagy hazugság hatékonyabb, mint több kicsi. Szégyentelenül meg kell ismételni. Még ha egyszer lelepleződik, akkor is „hitelességi erőt” hordoz magában, ami magában foglalja a kételkedést, hogy annak legalább néhány aspektusa mégis igaz lehet.
- Egyetlen ellenség elleni küzdelemre kell összpontosítani; az összes többi ellenséget össze kell kapcsolni egyetlen nagy ellenséggel.
- A nagyobb nyilvános tömeggyűlések a legalkalmasabbak az aktuális politikai irány népszerűsítésére
- A politikai kampányt egy karizmatikus alaknak kell vezetnie, erős, megingathatatlan meggyőződéssel.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
a lali még nem díszdoktor valahol mert a pötyi már igen!? :)
tudode
Kb. ez a szint a fideSS alapítók egy kézen megszámolható selejtjeinél!
ómió
@Aki Én: Ha az elmeosztályon le vagy kötözve, mindig így "látod"? És, te "kis mohó", még a szellemi totálkárodat is rám hazudnád?
Aki Én
@ómió: Addig volt jó, míg ki nem basztak még a munkásőrségből is. Addig legalább elfoglaltad magad. De most...
ómió
@Aki Én: Már megint a tetvesbolsi egódat hazudnád rám, bolsiék fajkreténje!? Sőt! Immár mindent másra hazudsz, ami veled történt? Ez most csak a nosztalgiád, vagy megint az elmebajod súlyosbodott?
VASTAGBŐR
Azóta érhető, akárcsak az aluminium kupakok, meg a mérnök által tervezett szűkös villamosmegálló.

Lali úr: a magyarázatra a magyarázat ... a magyarázat
ez maga a magyarázat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.