A nap kezdetén még egész kellemesen alakul az idő, de a nap folyamán ez megváltozhat.

Viharos szél és zivatarveszély – Ezekre a megyékre adtak ki figyelmeztetést
Fotó: MTI/Balázs Attila

Szerdán a nap első felében főleg vékony magasszintű felhőzet lesz az égen, de a keleti határszélen és északon több lesz a felhő. Délelőtt fokozatosan megvastagszik a felhőzet, kora délutántól pedig északnyugat felől többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar is – írja a 24.hu.

A Dél-Alföldet és a Tiszántúlt csak az esti órákban éri el a csapadék, itt várható a legkevesebb mennyiség is. A délnyugati szél sokfelé megerősödik, főként a Dunántúlon viharossá fokozódik, miközben egyre nagyobb területen fordul át északnyugati irányba.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között alakul. Késő estére 8, 16 fokra hűl le a levegő. Zivatarveszély miatt Győr-Moson-Soporon, Vas, Zala, Veszprém, Somogy, Komárom-Esztergom, Fejér, Pest, Nógrád és Borsod-Abaúj Zemplén megyére adtak ki figyelmeztetést. A viharos szél miatt pedig mindegyikre, kivéve Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét. 

Forrás: 24.hu
Fotó: MTI/Balázs Attila

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.