Ma a történelem írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák, amelyeket az első két napon alkalmazott szigorú járványügyi intézkedések betartása mellett rendeznek országszerte.

Az egyik feladat teljes egészében a jelenlegi Alaptörvényről szól az idei töriérettségin

Fotó: MTI/Komka Péter

A diákok az idén az athéni demokráciával, a középkori építészettel és Mátyás uralkodásával kapcsolatos feladatot is kaptak a középszintű történelemérettségi első, rövid feladatokból álló részében – tudta meg az Eduline. Az egyik feladat pedig teljes egészében a jelenlegi Alaptörvényről szól.

Ezeken kívül előkerül a II. világháború, a Horthy-korszak és a Kádár-korszak is. A modern történelmi feladatok témái között szerepel Németország újraegyesülése és a mai magyar politikai intézményrendszer is – a középszinten érettségizőknek az Alaptörvény részleteit kell forrásként használniuk.

Szerdán történelemből középszinten 66 ezer, emelt szinten mintegy 8 ezer diák érettségizik.

A középszintű írásbeli 180 percig tart, a diákoknak egy központi feladatsort kell megoldaniuk, amelynek első része egyszerű, rövid választ igénylő feladatokból, a második szöveges (kifejtendő) feladatokból áll.

A vizsgázó a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg az egyes feladatok között és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatja.

Az írásbeli feladatsort 60 százalékban a magyar, 40 százalékban pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatok alkotják. Az összes feladat csaknem fele a az 1849-től napjainkig terjedő időszakra vonatkozik.

Segédeszközként a vizsgázók az állami tankönyvfejlesztésért és kiadásért felelős szerv által kiadott, kronológiai adattáblázatot nem tartalmazó középiskolai történelmi atlaszt használhatják, ezt a diákoknak kell magukkal vinniük. Vizsgacsoportonként legalább három helyesírási szótárt az iskola biztosít.

A történelem emelt szintű írásbelije 240 percig tart. A vizsga két feladatsorból áll, a középszintűhöz hasonlóan.

A diákok először az első feladatlapot oldják meg, majd a dolgozatokat 100 perc leteltével a felügyelő tanár összegyűjti. Ezután osztják ki a második feladatlapot.

A témák megoszlása és a használható segédeszközök megegyeznek a középszintű feladatokéval.

Csütörtökön megkezdődnek az idegen nyelvi vizsgák, a diákok angolból tesznek írásbelit érettségit.

Forrás: Eduline.hu, 24.hu, MTI

Címlapkép: MTI/Komka Péter

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Málna
@szegfue: Ez a középszíntű érettségi, de biztos, hogy az unokád számított rá, mert ott van a tételek között.
Amúgy pedig már a tegnap is történelem...
Nessy
@Emmersson71: Kérek engedélyt meghunyászkodni! :-)))) Ilyen "szilárd" gránitból csináljanak majd egykoron síremléket megalkotóinak, megszavazóinak!
home office
Ha úgy kezdődött volna a kérdés, hogy az alkotmányellenes alaptörvény...
Akkor rendben lett volna.

(legfőképpen azé' alkotmányellenes az alaptörvény, mert a társadalom nagy részét kizárva, egyetlen párt szájíze szerint lett átírva - alkotmányozni minimum négyötöddel, minden választott párt jelenlétével és teljes konszenzusban lehet!)
szegfue
@sgl: Ha már most lenne "történelem", akkor is későn lenne!
namihami
@sgl: @szegfue: Stabilan Hitlerrel, Sztálinnal és Rákosival egylapon.
Hogy ne menjünk túl messzire vissza.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.