Becsó a megbetegedésének hírét korábban maga osztotta meg a Facebookon azzal a címmel, hogy "A HATÓSÁGI HÁZI KARANTÉN UTOLSÓ NAPJA". Ehhez képest az április 27-i parlamenti szavazáson négy sorral ült Orbán Viktor mögött, holott akkor még bőven tartania kellett a 10 napos karanténnak – írta meg a Telex.

Mi is beszámoltunk róla, hogy bár márciusban megkapta az oltást, elkapta a koronavírust a fideszes Becsó Zsolt, aki enyhébb tünetekkel megúszta a fertőzést. Becsó saját Facebook-oldalán számolt be róla, hogy koronavírus miatt tíz napja karanténban van,

a szerdai nap azonban az utolsó az elzártságban.

A Telex azonban észrevette, hogy kedden pedig Becsó szavazatára is szükség volt azoknak a kétharmados törvényeknek az elfogadásához, amelyekkel alapítványi fenntartás alá kerül a magyar felsőoktatás 70 százaléka, az állam pedig több ezermilliárd forintnyi közvagyont ad oda fideszes delegáltak által vezetett szervezeteknek. A lap kérdést küldött a Fidesz-frakció sajtóosztályának, hogy miként vehetett részt a képviselő a szavazásokon múlt héten, ha bejegyzése szerint tíz napja karanténban van. Válaszukban azt írták:

Becsó Zsolt képviselő úr részt vett a múlt keddi szavazáson, onnan hazatérve végeztetett koronavírus-tesztet. Mindenben a szabályoknak megfelelően járt el.

Becsó ugyanakkor a Facebook-posztjában több helyen is utal arra, hogy május 5-én jár le a tíznapos karantén. Az első mondatban úgy fogalmaz, hogy „a hatósági házi karantén utolsó napja”, majd a tünetekről is azt írja, hogy „a 10 nap során (…) enyhék voltak”, és azzal zárja, hogy a munkát holnaptól folytatja. Ez alapján tehát ellentmondás van a képviselő bejegyzése és a Fidesz-frakció válasza között.

Frissítés:

Április 25-én kirándultam, hétfőn folyt az orrom, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, azt hittem, csak megfáztam

– mondta a Hvg.hu-nak Becsó Zsolt. Állítása szerint nem volt tisztában a fertőzöttségével, bár kedden, a szavazás napján már kevésbé érezte jól magát. Miután nem érzett szagokat és ízeket, a megyei kórházba sietett, és az eredmény megérkezéséig önkéntes karanténba vonult. A pozitív teszteredménye másnap, szerdán érkezett meg, ekkor került hatósági karanténba – írja a Hvg.hu.

Április 24-én több kormánypárti politikushoz hasonlóan Becsó is kiült egy teraszra, hogy megünnepelje a 3,5 millió beoltottat és a teraszok nyitását. Rá két napra kerülhetett karanténba, ha ma van az utolsó napja.

Három és félmillió honfitársunk beoltva! Magyarország újraindul, de azért vigyázzunk továbbra is egymásra!

Közzétette: Becsó Zsolt országgyűlési képviselő – 2021. április 24., szombat

Forrás: Telex.hu, 24.hu, 444.hu, Hvg.hu

Címlapkép: Facebook

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Csak a szavazás után jutott közel Orbán seggéhez és akkor vette észre, hogy az eddigiekkel ellentétben, most sem a szagát, sem az ízét nem érzi. Bezzeg amikor Dobrev Kláráról azt kellett terjeszteni, hogy fertőzötten megölte a DK-s képviselőket...
uploads.disquscdn.com/images/18d32021bbf52c1634d079606a8ad67e6423a50738d4f9bb4a01fc23ba19c756.jpg?w=800&h=576
Valami azt súgja, hogy hazudik, bár fura lenne egy fideszestől, ha igazat mondana.
namihami
Akkor most ""vissza babaruhát"" van? Érvénytelen az sgész? Oda az egyetemi pénzrablás?
Eladott Ország
Csak a szavazás után jutott közel Orbán seggéhez és akkor vette észre, hogy az eddigiekkel ellentétben, most sem a szagát, sem az ízét nem érzi. Bezzeg amikor Dobrev Kláráról azt kellett terjeszteni, hogy fertőzötten megölte a DK-s képviselőket...
uploads.disquscdn.com/images/18d32021bbf52c1634d079606a8ad67e6423a50738d4f9bb4a01fc23ba19c756.jpg?w=800&h=576
Valami azt súgja, hogy hazudik, bár fura lenne egy fideszestől, ha igazat mondana.
CsipkeRózsa
Aki nem tartja be a karantén szabályait, büntetést kap. Remélem a fideszes karanténlakó is.
134.bátor
Amit akarnak,azt csinálnak! Ez is egy tipikus hombárfejű,dagadt fidesz klón. Egyforma ez mind
Gazella
Hazudos hányadék narancs bagázs. Zsirháj berendelte gombot nyomogatni. Hogy átmenjen a törvény saláta.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.