Mire felébred a turizmus, már a kormányhoz közel álló szereplők mondhatnak ítéletet ágazati versenytársaikról. A HVG megszerezte a Magyar Turisztikai Ügynökség megújuló stratégiáját, amely új védjegyrendszer bevezetésével számol.

Elképesztő befolyásra tett szert a turizmusban Orbán lánya – szinte monopol helyzetbe kerülhet Ráhel és köre
Kép:Propeller

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) megújította 2030-ig szóló stratégiáját, amely kimondja:

a kínálat minőségi színvonalának objektív mérhetőségéhez meg kell újítani a turisztikai és vendéglátóipari védjegyeket.

A minősítési rendszert azonban a tervek szerint nem az MTÜ, hanem a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány fogja működtetni, és a szakmában arra számítanak, hogy hasonló feladatkört kaphat az újonnan alakult Magyar Turisztikai Program Alapítvány is.

Mindkét szervezet szakmai alapokon működik, de kuratóriumukban messze felülreprezentáltak a kormánnyal és a kormányfő lányával, Orbán Ráhellel remek kapcsolatokat ápoló szakemberek.

Az előbbi alapítvány elsősorban a szálloda- és vendéglátóipar vállalkozóit képviseli, kuratóriumi elnöke, Princzinger Péter 2017-ben az akkor újonnan felállt MTÜ-től igazolt át, de a testület tagjai között van az MTÜ vezérigazgató-helyettese, Könnyid László is. Kuratóriumi tag Somlyai Zoltán, aki a Kempinski Hotel vezetője volt, amikor Orbán Ráhel ott dolgozott, most pedig Tiborcz István szállodamenedzsmentjének vezetője.

Korábban ugyancsak a Kempinski csapatát erősítette Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke. A kuratóriumban ott ül Vitézy Dávid is, aki a kormányfő tágabb családjának tagja.

Hasonlóan épül fel a rendezvényszervezőket tömörítő új alakulat, a Magyar Turisztikai Program Alapítvány kuratóriuma is:

a Volt Fesztivált létrehozó Lobenwein Norberttel a Sziget Kft.-nél munkakapcsolatban is volt Orbán Ráhel, az utóbbi években pedig mindketten tanácsadói az MTÜ-nek.

E harmadik alapítvány vezetőségének tagja Szabó László, a Vidnyánszky Attila-féle Magyar Teátrumi Társaság titkára, valamint a Fidesz lelkes támogatójaként ismert énekes, Ákos menedzsere, Fiák Krisztina is. Az alapítók egyike pedig a Művészetek Völgyét vezető Oszkó-Jakab Natália

a baloldali Bajnai-kormány pénzügyminiszterének, Oszkó Péternek a felesége.

Forrás:HVG.hu
Címlapkép:Propeller

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
@Horizont: Szerintem nem kell szűrő ahhoz, hogy lássd ki merre húz...pl én nyiltan ki is írom...te is és évek sem kellettek ahhoz hogy ezt tudjuk. ...viszont az elfogadással már különbözően állunk ...pl te az istennek sem akarod megérteni, hogy nem mindenki a te izlésedet szereti és ezért sokszor le is támadsz...na ez a nem szép.
istván irén
Ez a röfi az arca a turisztikának? pont olyan rút dagi ,mint az apja
Aki Én
@Csizmás Kond: Elmondtam miért. Buta vagy, és ez szemmel láthatóan mindenkit bosszant már. Meg hát aztán én itthon vagyok Magyarországon, nem Romániából ugatok mások belügyeibe, így életébe. Eddig érted?
CsipkeRózsa
@sgl: A link nem nyílik meg, mert ott van a végén az idézőjel.
Idézőjel nélkül másolás - beillesztéssel nyílt meg:

scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/148072742_1942549695883185_1524547502894553780_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=1-3&_nc_sid=b9115d&_nc_ohc=FSFW79ZVOaYAX9z5sv2&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=fcb3544106c451acd27b0c4baca4867e&oe=60B776C5
Csizmás Kond
@Horizont: ...szerintem te született díva vagy...élsz halsz a tapsért...:)...na de én ne szoktam csak úgy összevetni a tenyeremet...
Tényekkel pedig sosem szoktál alátámasztani semmit hanem csak holmi blogbeírásokkal...na azért se igen tapsolok...
nem szokásom védeni senkit, viszont sokszor szembeállítok valakit mással valamivel...vagy akár önmagával ami vagy megvési vagy megcáfolja...
Ezt a normális beszélgetést már sokszor feldobtad, és nálam mindig csak az csengett le hogy he neked nem adok igazat akkor az a beszélgetés nálad nem normális...hát ebből sem kérek...amúgy mindig értékellek, sőt te vagy az egyik akit mindig értékelek, mert bár soha nem egyezik az ízlésünk és ezáltal te néha elragadtatod magad de attól igazi vitapartnernek hiszlek...sőt ha megmaradunk ennék a szintnél, hogy nevezgetés meg igazgatás nélkül ki tudjuk bírni egymást akát elő is íratlak nyugdíjemelésre...:)
Csizmás Kond
@Aki Én: ...le sem szarlak...és akkor lássalak amikor a hátamközepét...taknyolsz itt utánam mert gondolom hasznod van belőle de ha volna egy falatnyi bőr a pofádon már rég lekoptál volna...ennyi.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.