A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlete miatt folytat büntetőeljárást egy csornai férfival szemben.

Többször megszúrta volt élettársát és az őt védő apát a rábacsanaki férfi

Fotó: police.hu

A rendőrségre 2021. május 4-én 4 óra 18 perckor érkezett bejelentés, amely szerint Rábacsanakon egy családi házban szurkálás történt – írják a rendőrség honlapján.

A kiérkező rendőrök megállapították, hogy egy 51 éves csornai férfi a volt élettársát kereste fel, amelynek során szóváltásba keveredtek egymással.

A veszekedésből dulakodás alakult ki közöttük, majd az agresszív vendég a volt párját, valamint a lánya segítségére siető édesapát

több alkalommal megütötte, ezt követően a nála lévő késekkel a 41 éves nőt, valamint az őt védelmező férfit több alkalommal megszúrta.

Apa és lánya a támadást követően súlyos sérülésekkel kerültek kórházba, ahol a nyomozók őket 2021. május 5-én tudták meghallgatni.

A járőrök az elkövetőt a helyszínen elfogták, és a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították. A nyomozók K. Lászlót – őrizetbe vétele mellett – emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, egyben előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Forrás: police.hu

Címlapkép: police.hu

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
134.bátor
Azèrt elgondolkodtató,hogy minden napra jut, legalább egy kèselès kicsiny országunkban..
Málna
@Horizont: Csak tippelt. Nem jelelentette ki magabiztosan.:-)
Nessy
Pedig megmondta (i)gazsági miniszterünk, meg belügyérünk, hogy nálunk minden rendben van. Már 2010-ben két hét alatt rendet csinált Pintér Sándor! Vagy mégsem??
csak úgy....
@Shikari: figyusz gyogyi! van három terem,-az elsöben 100 piás magyar focihuligán a másodikban 100 drogos magyar skinhed és a harmadikban 100 piás cigány! melyik terembe mernél bemenni bátran? szerintem a kreol böröddel a harmadikat túlélnéd,tán még haverokat is szereznél!
namihami
A rábacsanaki migráncs. Nekünk tényleg nem is kellene külföldi, nem szorulunk hozottanyagra.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.