Mészáros Lőrinc rágalmazás és becsületsértés miatt feljelentését tett Fekete-Győr András ellen, mert a Momentum elnöke és miniszterelnök-jelöltje többször is bűnözőnek nevezte a felcsúti fideszes polgármesterből lett dollármilliárdost.

Mészáros Lőrinc feljelentette Fekete-Győr Andrást, amiért a vádlottak padjára küldené

Fotó: Csoportkép legfőbb ügyésszel és közbeszerzési csodamágnással. MTI/Máthé Zoltán

A 444 Fekete-Győrrel március elején készített interjújából például ezeket a mondatokat sérelmezi Mészáros:

„A felcsúti per az Orbán-rendszer politikai és gazdasági felépítőinek, ha úgy tetszik a rendszer fő bűnöseinek a pere lesz. Politikusok és oligarchák ülnek majd a vádlottak padján. Magyarország kontra Orbán, Mészáros, Rogán és társaik.”

A Budapesti II. és III. Kerületi bíróság a feljelentést elutasította, többek között úgy érvelve, hogy értékítélet hangzott el:

„A bíróság a sérelmezett kifejezéseket megvizsgálta, és arra a következtetésre jutott, hogy azok ugyan elsőre tényállításnak tűnhetnek, azonban – ahogy az a feljelentésben is szerepel – egzakt konkrétumokat nem tartalmaznak. A feljelentésben sérelmezett kifejezések egyrészt jövőbeni események állítása (»előzetes letartóztatásba kerülhet«; »vádlottak padján fog ülni«; »bíróság fogja elítélni«; »lesz jogalap fellépni«), másrészt pedig egy kifejezésbe sűrítések (»bűnöző«, »széf«, »stróman«, »ellopja az akkori fiatalok jövőjét«), melyek jogilag így nem a tényállítás, hanem a feltételezés, illetve az értékítélet kategóriájába tartoznak, és ekként alkotmányjogi védelmet élveznek.”

A végzés ellen Mészáros fellebbezett, másodfokra megy az ügy.

A Momentum röviden csak felcsúti perként emlegetett választási ígéretével, miszerint el fogják számoltatni a NER-es bűnözőket, a Magyar Jeti első adása foglalkozott.

Forrás: 444.hu

Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Szegény Lölö, most meg a böcsületén esett csorba! Egykor az alcsuti juhász meg azzal sértette meg, hogy azt állította, hogy elvette a földjét! Pedig maga erőszakolta rá! A Lölö meg nem akarta elfogadni, ezért szegény adakozó bánatában elütette magát az osztrák nyugerrel.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
NKF
Fegyőr,hát nem látod a stábot?Annyi eszed van,mint egy lopott libának.
nezelodo
Szegény Lölö, most meg a böcsületén esett csorba! Egykor az alcsuti juhász meg azzal sértette meg, hogy azt állította, hogy elvette a földjét! Pedig maga erőszakolta rá! A Lölö meg nem akarta elfogadni, ezért szegény adakozó bánatában elütette magát az osztrák nyugerrel.
Toller Béla
Nem betojni kell, hanem rendesen felkészülni egy lehetséges perre. Magánvádas korrupciód per, állami méretben - no, ilyen sem volt még a világon, az a vacak polt tényleg csak bojtnak van a fidesz farka végén !
ómió
@Horizont: Nem? Mert az agysorvadásoddal, bolsiék fajkreténje, már most "lezártad"?
ómió
@Aki Én: Hogy jön ebbe a képbe Polt? Beleálmodtad?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.