A magyar sport, ezen belül pedig az élsport, egyszerre testesítik meg a dicsőséges küzdelmet, a rendíthetetlen helytállást és a büszkeségre okot adó történelmi örökséget is – írta közösségi oldalán az emberi erőforrások minisztere a Magyar Sport Napja alkalmából.

Kásler: a mozgás maga az élet

Kásler Miklós csütörtöki bejegyzésében úgy fogalmazott: a mozgás maga az élet, egyben egészségünk alappillére.

"Egykoron, az olimpiák időszakában, a háborúkat felfüggesztették, de a nemes vetélkedés megmaradt. Ezáltal a sport és a mozgás évezredek alatt a testi-lelki egészségünk megóvásának és a tisztességes megmérettetés lehetőségének zálogává válhatott."

- írta a miniszter.

Kiemelte, a magyar sport, ezen belül pedig az élsport, egyszerre testesítik meg a dicsőséges küzdelmet, a rendíthetetlen helytállást és a büszkeségre okot adó történelmi örökséget is.

"Rendkívül nagyra becsülöm sportolóink és edzőink tevékenységét, akik fenntartják és tovább gyarapítják a hazai sporttradíciókat. Hiszem, hogy a becsületes verseny, a megérdemelt tisztelet és elismerés példaként szolgálnak a legfiatalabb generáció tagjai számára is, akik ilyen módon nem csak követőivé, hanem továbbvivőivé is válnak a magyar sport hagyományainak. A magyar sport napján köszöntöm a sportolóinkat és kívánom, hogy sikereik és eredményeik által a jövőben is büszke képviselői lehessenek nemzetünknek!"

- írta Kásler Miklós.

A kontinens első szabadtéri sportversenyét 1875. május 6-án Budapesten rendezte meg a Magyar Athletikai Club (MAC) – Magyarország legrégebbi egyesülete –, ennek emlékére a kormány határozata alapján 2000 óta ez a nap a Magyar Sport Napja.

Forrás: MTI

Fotó: Facebook/Kásler Miklós

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

134.bátor
Mondja ezt fotelben pöffeszkedve a büdös bunkó!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
134.bátor
Mondja ezt fotelben pöffeszkedve a büdös bunkó!
Aki Én
@Horizont: Valahogy az igénytelenség, kosz, büdös jut eszébe az embernek ha meglátja.
Eladott Ország
@Aki Én: ma, 13:31 ♦ m.blog.hu/b1/b1/image/ka_sler_miklo_s_ko_rme.PNG
A kézmosás állítólag csodát tehetne -hogy Semmelweis országában erre miért kell figyelmeztetni a népet és az orvosokat azt eddig nem értettem. Meg azt sem pontosan tudtam, hogy kinek üzen a kormányzat azzal a plakáttal, amely szerint "A megoldás a te kezedben is van ... a kézfertőtlenítés életeket menthet."
Aki Én
@Eladott Ország: Meg a tízparancsolat!
Emmersson71
Erre bizonyíték Orbán a puhos testével, Németh Sziszi, a nyúljás pacalt reggeliző disznófejű nagyúr és maga retkes körmű Kásler, ahogyan elfolyik a fotelben.

Hofi: "Amikor bevittek, az egyik orvos, hát olyan hatvan kilóval volt nehezebb, mint én, olyan, hogy így a lábai összeértek állandóan… szóval ilyen rendes férfias… szóval amikor legurultam a mentőhordágyról, azt mondja: „maga túlsúlyos”. Maga meg szép! Hát nem lehetünk egyformák."
ila51
@Eladott Ország: hányinger ez a mekk mester
KisGenyo2
Pont az élsport az a sportok közül, ami egészségtelen... :D
VASTAGBŐR
@Eladott Ország: utána összepöccinti a Kis Pippint meg Martell Kareszt ... kétnyomásos gazdálkodik és vadtalajvált megtalálja feudális gyökereit besegít Lázárnak is mer nem megy Neki eléggé .. IV.Bélához is kedve szottyan és majd elnyralja TB-det Trau szigetén ki tudja .. de sose a munkájával foglalkozik .. nem kapott munkaköri leírást biztos, így marad idő ezekre.
VASTAGBŐR
Okos arc. Váltsd le a sport minisztert is nőknek amúgy sincs helye ottan a laci megmondta. Egyszerű power-pointos bemutató se megy miért nem adjátok oda olyannak aki ért hozzá akár egyéni akár csoportos - ez szép munka
( általános iskola 3. osztály szövegszerkeztés az új nat szerint )

6.2.3 -as pont >>>>>>>>>> 1fichier.com/?g8r0zw6n83prjutd12ch
kissé felnőttem
akkor miért ülsz el mint az iszap? trotty?le vagy sápadva merevedve.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.