Megtisztelőnek tartja a kormánybiztosi kinevezését és a kuratóriumi tagságát is Wáberer György – írja az Index.hu.

Wáberer György a közalapítványi kiszervezésről: "Ez nem privatizáció, amikor az állami vagyon átkerül magánkezekbe"
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Szerinte a közalapítványi átszervezés nem privatizációt jelent, az egészségügyi beruházása felszálló ágban van, az ingatlanbefektetését pedig sikerként értékeli.

A Forbes magazin oldalán olvasható összefoglaló szerint nem lamentált azon Wáberer György, hogy a Tokaj-Hegyalja Egyetem kuratóriumi tagja legyen.

Megtiszteltetésnek vettem a felkérést. A közalapítványi kiszervezés félre van magyarázva, ez nem privatizáció, amikor az állami vagyon átkerül magánkezekbe. A vagyon továbbra is az alapítvány érdekeit szolgálja, a cél, hogy legyen egy egyetem, amely a legmagasabb szintű oktatást adja

– mondta.

A Wáberer Medical Center alapítójaként elmondta:

a magánegészségügy és vele együtt a cég is felszálló ágban van. Mint fogalmazott, most az állami egészségügyben még sok beavatkozást elhalasztanak, és ez a magánegészségügynek többletigényt jelent.

Kiemelte, hogy komoly igényt látnak a poszt-Covid-tünetek kezelésére. Az egészségügyi beruházásról elmondta:

Úgy éreztem, hogy el lehetett volna kerülni. Aztán mikor kint voltam Monacóban, olyan üzletemberekkel találkoztam, akik a társadalom számára fontos funkciókat is felvállaltak. Így döntöttem el, hogy lesz időm mással foglalkozni, akkor beszállok az egészségügybe

– árulta el az üzletember.

Forrás: Index.hu
Címlapkép: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Ha nekem havonta ajándékpénzt adnának azért, hogy valahol ott üljek és okosan és ütemesen bólogassak, az nekem se jelentene semmiféle erkölcsi aggályt. Így a közpénz magánpénzzé válása se feltűnő akadály. A jelek szerint neki se.
Pedig, szerintem neki ez csak a ""találtpénz-fiók"" egyik tétele. A kocsija, benzinje és hasonló tételei mind ""rezsitételekként"" szerepelnek az adóbevallásában. Tehát, ezt hívja a köz, úgy szimplán, talált pénznek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.