Magyarországnak saját szociális modellje van, a teljes foglalkoztatottságra összpontosít, amelyhez már így is nagyon közel áll – mondta a miniszterelnök a portugáliai Portóban érkezéskor tett nyilatkozatában, ahol pénteken kezdődött az EU szociális csúcstalálkozója.

Orbán elárulta, "keresztényként" mi jelent számára egyedül problémátOrbán Viktor miniszterelnök doorstep sajtótájékoztatót tart az EU szociális csúcstalálkozója előtt a portugáliai Portóban 2021. május 7-én. A koronavírus okozta járványhelyzet, valamint az európai szociálpolitikai menetrend meghatározása szerepel az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos, nem hivatalos találkozójának középpontjában. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Orbán Viktor azt mondta: Magyarország munkaalapú társadalmat hozott létre, amely teljes foglalkoztatottságra, erős családpolitikára, a hazai össztermék (GDP) 5 százalékát kitevő családtámogatásokra épül.

"A rendszerünk jól működik, készen állunk arra, hogy megosszuk másokkal a vonatkozó tapasztalatainkat" – fogalmazott.

Újságírói kérdésre válaszolva kijelentette:

Magyarország számára alapvető, hogy a nőket és a férfiakat egyenlő bánásmód illeti meg. Keresztényként számára egyedüli problémát a gender, mint ideológiailag motivált kifejezés használata jelenti. A kifejezés jelentése tisztázatlan, valahol a nő és a férfi megjelölés között mozog

- közölte.

Aláhúzta: Magyarország nem kívánja összekeverni az ideológiai vitákat a nők és a férfiak közötti egyenlőség melletti szilárd elkötelezettséggel. Ezért a nemek közötti egyenlőség kifejezés helyett, a nők és a férfiak közötti egyenlőséget hangsúlyozza. Ez, a keresztényi megközelítés azonban mindig elutasításra talál – tette hozzá Orbán Viktor.

Forrás: MTI

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kissé felnőttem
ez a fazon keresztény ez lenne szociálisan érzékeny? és keresztény hát akkor te viki genderedett hülyeségről papolsz . ha még valaki elhiszi amit hazudsz ?egymagad +a 133 államtitkárostól valaki azért elárulná mit rejt ez az uj kárunkodás gender?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
simmering73
Nagyon helyesen idézőjelbe lett téve, hogy "keresztény".
Béla333
Ki a "keresztény"? Tán csak nem a Capo di tutti Capi - avagy a "Főnökök főnöke"?
Gyónni is szokott? Érdekes lehet...
Gazella
Fogom a fejem...zsírháj meg a keresztény...
Alig várom, hogy börtönben térdepelve... keresztény imákat mormogjon...
CsipkeRózsa
@Pegero: Most megnyílt, de nem a linkre katt., hanem másolás-beillesztéssel.
Béla333
@Gazella: 18.09
"Alig várom, hogy börtönben térdepelve... keresztény imákat mormogjon... "

Honnan veszed, hogy egy imát is el tud mondani magától? Gondolod, hogy KISZ titkárként megtanulta?
kissé felnőttem
ez a fazon keresztény ez lenne szociálisan érzékeny? és keresztény hát akkor te viki genderedett hülyeségről papolsz . ha még valaki elhiszi amit hazudsz ?egymagad +a 133 államtitkárostól valaki azért elárulná mit rejt ez az uj kárunkodás gender?
Nessy
Amikor Kövér és Novák a parlamentben beszélt a nők feladatairól, alacsonyabb bérrel való megelégedéssel, a karrierrel szemben a gyermek vállalást előtérbe helyezéséről. Azaz elmondták, a jelenkori társadalom elvárásait. Na, tisztelt O.V. ez a "gender"! Google a barátunk, olvassa el. Szó sincs a nemi identitásról!
Giovanni Alba
@Pegero: ma, 18:16
Haver, te is fullba nyomod a kretént, mint Európa DNS-e. Halovány lila segédfogalmad nincsen a gender-kutatásról, de ha az a direktíva, hogy az egy fúj, csúnya, rossz dolog, lipcsy ármánykodás a keresztény szaporodás ellen, akkor lelkesen csaholsz a falkával. Csak egy pár csepp szemcsepp, bár úgy sejtem, hiába. Társadalomtudományi kutatások tárgya a közösség elvárása a születési nem alapján. Minden korban van egy elképzelés a férfi és a női szerepekről. A férfi legyen katona meg rendőr, a nő legyen ápolónő meg dadus, de ne akarjon katona, vagy netán vadászpilóta lenni, és a pasinak sincsen keresnivalója a mosógép körül. Ez elég sokáig tartotta magát, ám az élet meglepetésekkel szolgált. A második nagy világégés idején, amikor a hős férfiak egymást gyilkolták a csatamezőn, a nőknek kellett beállni a gépgyárakba, a szalag mellé, hogy legyen a hősöknek elegendő puska és lőszer. És képzeld el, a békekötés után sem mentek vissza Kinder, küche, kirche szentháromságába. Éppen úgy alkalmasak a vállalatvezetésre, mint az anyaságra, ma már nem lepődsz meg egy katonanő láttán még akkor sem, ha nem szanitéc. Jelentősen módosultak a társadalom elvárásai, ma már nem szégyen egyetlen igazi férfinak sem, ha a hagyományos női szerepekben vitézkedik.
Hogy miért írom mindezt? Azért, mert a társadalmi elvárásokat, az éppen aktuális férfi és női szerepeket nevezik gendernek, azaz társadalmi nemnek.
Mit szólnál, ha születésedkor beskatulyáznának, mert mindegy mihez érzel hajlandóságot, neked ezt és ezt a szerepet osztották, vita nincs, kész, pofa be. Még hogy nőket az egyetemre! Nahát. És képzeld el, volt ilyen időszak.
csak úgy....
óvd meg urunk a mi urunk és bennünket a mi urunk förtelmes logikájától...ámen
Béla333
Nem kell szerintem várni az Isteni igazságszolgáltatásra!
Az igazságot nekünk kell szolgáltatni a mocskos hazaárulókkal szemben!
justhpeter
Miért pont a portugál testvéreink ne kaphassanak a magyar ökörkör főökrének szónoklataiból. Remélem az értelmet nem fogják keresni benne.
Sámannus
Mehetnél köcsögnek Kínába is ahol a keresztényeket üldözik, jobban mint bárhol a világon.
Persze fosol ezt beismerni, mert bugris hülye gyerek vagy aki csak lopni és hazát árulni tud , plusz a keresztény vér nincs egy mákszemnyi sem a pucádban ,mert azt is szarért fosért elárulod.
Giovanni Alba
@Pegero: ma, 18:59
Majd eldönti. De úgy látom, vagy nem érted, vagy nem érted, és kevered. A társadalmi nem (aka gender) egészen más tészta, mint a nem identitás.
Ha nem érted, akkor nem érted, ez még nem lenne baj, ha nem reklámoznád tudatlanságodat és/vagy értetlenkedésedet.
GIYF
csak úgy....
@Giovanni Alba: ezzel a shikarinál is idültebb, elmebajosabb ,gyerekes @Pegero: val kár szóba elegyedni! :) ö ,az itt onanizálósok fura ura...,kiknek nem fussa másra.
csak úgy....
azzal a múltbéli térdre csuhásokkal nem bír birkózni az álkeresztény...,szerintre csak egy isten létezik,az meg ö ..
szép új világ
A csuti patkány szerint az igazi kereszténység az amit Ő művel! Így azonban már érthető, hogy az ókori Rómában miért dobták a keresztényeket az oroszlánok elé.
ómió
Nem hinném, hogy keresztényként csak az aberrált-nyomulás lehet a problémája. Ráhazudni persze bármit lehet!
simmering73
@Pegero: Te is egy komoly ersztény ember vagy.
Yoda69
Ennek a nagy .eresztenynek az egyedüli probléma az eresz.
Nessy
Ha valakinek már jogi diplomája van megtanulhatná, hogy a "gender" nem a nemi identitást jelenti, hanem a férfiak és nők tanult, és a mindenkori társadalomban elvárt viselkedését! Nem a "férfi és a nő között van", hanem minkét nem elvárt viselkedése! Amiről pl. Kövér, és Novák beszéltek a parlamentbe, mit várnak el nőktől! Gyerek szülést!
A munkahelyen az azonos munkáért azonos bért, előrejutást. Na, nálunk ez álomtitkártól kezdődik!
A szociális ellátó rendszerünkről jobb nem beszélni!
Qqberci
"készen állunk arra, hogy megosszuk másokkal a vonatkozó tapasztalatainkat"

Röhögnek is rajtad rendesen...
Qqberci
@Pegero: Amikor a tákolmány szerzője ereszkedik le egy brüsszeli ereszen...
solidedge
Amikor megtudtam, hogy Orbán keresztény kivágtam az ablakon a Bibliát.
Sámannus
Jáj de okos ez hájtündér, csupa keresztyén üldözővel veszi körül magát Muszlim, hindu kamenyista buthista meg szadista.Létezik-e még aki keresztény létére szembe megyen a pápával.?
csak úgy....
orbán-keresztény = makó-jeruzsálem ! :) orbán egy pénz és hatalomittas nemzeti hadovaláda!
a nemzetire meg különösen harapnak a birgék ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.