Továbbra is pályázhatnak a legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatásra a kisgyermekes szülők. A program keretében biztosított lehetőséggel az elmúlt másfél évben már több mint négyezren éltek. Az országos szinten rendelkezésre álló közel 8 milliárd forintos keret összesen akár 7 ezer kismamát segíthet visszatérni a munka világába – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

ITM: már több mint négyezer kismama munkába állását tette lehetővé a bölcsődei támogatás

Fotó: pixabay.com

A szaktárca az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében ismertette: a kormány intézkedéseinek eredményeként a világjárvány kitöréséig folyamatosan javult a kisgyermekes nők munkaerőpiaci helyzete. A 6 év alatti gyermek nevelése mellett kereső tevékenységet végző nők száma tíz év alatt ötödével nőtt, foglalkoztatási szintjük így 65-ről 72 százalékra emelkedett. A kismamák munkába állásához elengedhetetlen, hogy gyermekeik napközbeni ellátásáról könnyen elérhető, anyagi lehetőségeihez igazodó módon tudjanak gondoskodni.

A kormány folyamatosan dolgozik a 3 év alatti gyermekek napközbeni felügyeletét segítő intézményrendszer fejlesztésén, a bölcsődék és bölcsődei férőhelyek számának növelésén. A munkahelyi vagy családi bölcsődei díjhoz nyújtott anyagi támogatás a keret kimerüléséig, de legkésőbb 2022 nyaráig nyújt átmeneti segítséget a magyar családoknak.

Bodó Sándor elmondta, a legfeljebb havi 40 ezer forint támogatást azok a munkába visszatérő szülők kaphatják, akik gyermeküket a munkavégzés idejére nem önkormányzati fenntartású, hanem családi vagy munkahelyi bölcsődében helyezik el. A 20 hetesnél idősebb gyermeket nevelő szülők akkor vehetnek részt a programban, ha olyan településen vagy kerületben élnek, ahol nincs önkormányzati fenntartású bölcsődei ellátás, vagy az igénylők száma meghaladja a rendelkezésre álló férőhelyeket, emellett van bankszámlájuk és hozzáférnek az ügyfélkapuhoz.

Egy szülő több gyermek után is részesülhet támogatásban. Ha a gyermek elhelyezéséért fizetett díj 40 ezer forintnál kevesebb, akkor a támogatás összege megegyezik a bölcsődei havidíj összegével, ha több, akkor a szülőknek csak a különbözetet kell megfizetniük. A támogatás iránti kérelmet a szervezet honlapján kifejezetten erre a célra létrehozott felületen keresztül a Magyar Államkincstárhoz kell benyújtani – tájékoztatott az ITM.

Forrás: MTI

Címlapkép: pixabay.com

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Akkor a böszmei 12,5%-os munkanélküliségre "remény" sincs?
tudode
Nem egyéb, mint választási mézesmadzag, dolgozni küldik a kismamákat!!!
.
Ellentétben hasonló mézesmadzagként, az előző választást megelőzően, az időskorúak támogatásához, amely legtöbbjét amiatt utasította el a hivatal, mert a sérült gyermek gondozásával egyidőben dolgozott, mivel nem fényevők, és az anyai szeretet kevés a sérült gyermek elvesztett funkcióinak visszaszerzéséhez!
.
Aki kit tud igazodni ezen a "jótékony" rafcsi államon, az nóbeldíjat érdemel!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.