Miközben a járvány által sújtott Eger önkormányzata és a lakosság a kiesett bevételek pótlására összesen 825 millió forintot kapott a költségvetésből, Mészáros Lőrinc cége az egri szállodára 2,8 milliárd forintos állami támogatást kasszírozhatott- szemlézte a 24.hu az Egri Ügyek cikkét.

Az Egri Ügyek cikke szerint a koronavírus kitörése óta a kormány olyan elvonásokkal sújtotta az önkormányzatokat, amely az idei működést gyakorlatilag már az alapellátások terén is veszélyeztették. Gépjárműadó, parkolási bevételek, idegenforgalmi adó, az iparűzési adó fele – az ilyen jogcímen befolyó összegek többsége hiányzik az önkormányzati kasszákból. A kormány a kiesés pótlására egyes városok számára kompenzációt adott.

Az ellenzéki vezetésű Eger 1,5 milliárd forintot kért volna az államtól a 2-2,5 milliárdosra becsült kiesések miatt, de végül csak 825 millió forintot kapott.

A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Hunguest Hotels Zrt. 14 vidéki szállodáját összesen 17,7 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással tolta meg a Magyar Turisztikai Ügynökség a Kisfaludy-programból. Ebből a pénzből ment a Hunguesthez tartozó egri Hotel Flóra felújítására 2,8 milliárd támogatás.

A Privátbankár közben arról ír,

több évtizedes építőipari tapasztalattal rendelkező cégek dolgoznak Mészáros Lőrinc vidéki szállodáinak kicsinosításán, de a Hunguest Hotels a konkrét neveket nem hozza nyilvánosságra, pedig a vissza nem térítendő állami milliárdokat is felhasználva dübörög a renoválás.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda felügyelete alá tartozó Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által a Kisfaludy-program részeként meghirdetett „nagy kapacitású meglévő szállodák fejlesztése és új szállodák létesítése” elnevezésű pályázat legnagyobb nyertese az Opus Global Nyrt.-n keresztül Mészáros Lőrinc felcsúti üzletember érdekeltségébe tartozó Hunguest Hotels Zrt. volt tavaly tavasszal:

14 vidéki szállodát összesen 17,7 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatásból újíthatnak fel.

A munkálatok már javában tartanak, de azt a cég titkolja, hogy konkrétan mely céget/cégeket bízták meg a szállodák felújításával, és a kivitelezőket hogyan, milyen szempontok alapján választották ki.

Jelenleg 7 szálloda felújítása tart a lap szerint:

Hotel Répce, Bükfürdő – 1,4 milliárd forint állami támogatás

Hotel Helios, Hévíz – 1,0 milliárd forint állami támogatás

Hotel Panoráma, Hévíz – 458 millió forint állami támogatás

Hotel Bál Resort, Balatonalmádi – 1,4 milliárd forint állami támogatás

Grandhotel Galya, Mátraszentimre – 1,0 milliárd forint állami támogatás

Hotel Flóra, Eger – 2,8 milliárd forint állami támogatás

Hotel Béke, Hajdúszoboszló – 1,2 milliárd forint állami támogatás

Forrás: egriugyek.hu, Privátbankár, 24.hu

Címlapkép (illusztráció): Pixabay cco

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Az ellenzék ezt a galerit csak akkor képeSS legyőzni ezt a szektát ha van közöttük gátlástalanabb mint a szarkabőrbe bűjt csűszómászó, napraforgó!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
és ezt miért írjátok?..húgyagyú ellenzék...hiába hergelitek ezzel az embereket ha nincs folytatás, nem hívjátok az utcára őket!! leírtátok, aztán mi van??, gondoljátok a fideszt valaha is érdekelték az ilyen marha cikkek???amit az elmúlt 10 évben ti ellenzéki " munkaként" előadtatok, az gyalázatosan kevés...tőletek nyugodtan aludhat orbán!!
Emmersson71
@Pálinkás Pál: Te ezt a cikk nélkül tudtad? Nyilván nem!
Most, hogy tudod, mit teszel? Azon túl persze, hogy tolod a szokásos "az ellenzék impotens" dumádat!
Húzz Egerbe tüntetni, vagy KUSSOLJ, bazdmeg!!!
Pálinkás Pál
@Emmersson71: ne nekem ugass köcsög...én nem ellenzéki politikus vagyok, aki tömegeket tud megmozgatni...azt miért én tüntessek Egerért?...tüntessen aki ott lakik...b@zd meg, mást sem tud az ellenzék mint siránkozni...évekkel ezelőtt mozgósítani kellett volna az embereket, de mit tesznek? petíciókat írogatnak...ahhoz nem kell megemelni a valagukat...
Emmersson71
@Pálinkás Pál: Apád a köcsög, te állami gondozott fos! Ócska fotelforradalmár vagy, semmi több :P
Pálinkás Pál
@Emmersson71: majd akkor ugass nekem, ha az IQ-d legalább eléri a két számjegyű értéket!
Emmersson71
@Pálinkás Pál: Te az átlagot próbálod megugrani, de az már 3 jegyű :)
Én pedig MENSA tag vagyok, kis csicska ;)
Pálinkás Pál
@Emmersson71: az a sznobok fos hordája...akik csonthülyék a valós élethez...
Emmersson71
@Pálinkás Pál: Gondolod, tee...intellektuális zsákutca?! Klimpírozz csak a billentyűzeteden, hátha megváltozik a világ..míg te elfelejtesz élni :P
Másoktól (el)várod a megoldásokat, míg te csak hőbörögsz.
csak úgy....
most nösül lölö, ez volt a régi havertól a nászajándék...
Pálinkás Pál
@Emmersson71: én nemegyszer felvetettem megoldásokat...de hát a langy ellenzéknek az büdös...
tudode
Az ellenzék ezt a galerit csak akkor képeSS legyőzni ezt a szektát ha van közöttük gátlástalanabb mint a szarkabőrbe bűjt csűszómászó, napraforgó!
Aki Én
@Pálinkás Pál: ,,azt miért én tüntessek Egerért?"

Ennek semmi köze Egerhez. Ez sima lopás.
Aki Én
Jobb helyeken a leggazdagabbak több adót fizetnek, nálunk a szekta azt mondja, az igazságtalan.
Az nem az, ha súlyos közpénz milliárdokat adunk nekik havonta?
Ez így oké?
Na, ezért buta a fidesz-szekta.
csak úgy....
@Aki Én: ezért is! nekik a kézenfekvöröl sem tudod bizonyítani,hogy az nem úgy van !
nekik szentírás amit a fidesz mond...,mert segg buták! különben föltünt,hogy már alig migráncsoznak ..
Aki Én
@csak úgy...: ...most az oltásellenes hazugságot tolják fullba.
Tényleg nagyon buták szegények, és tényleg nagyon megdöbbentő, mennyire nem látják az összefüggéseket.
Aki Én
@tudode: ...de nincs. Ennél gátlástalanabb hazudozó tolvaj nincs.
tudode
@Aki Én: .
Nekem van egy nagyon rossz érzésem amiatt, mert
.
---- Magyarországon folytatódnak a lazítások, máshol meg tombol a járvány
www.portfolio.hu/gazdasag/20210510/magyarorszagon-folytatodnak-a-lazitasok-mashol-meg-tombol-a-jarvany-482382
-----------------------
.
És erre a túlsúlyos szarkabőrbe bújt csúszómászára még a covidnak sincs gusztusa, holgy megtanulja, hogy hol van a magyarok Istene a számháborújával, ami a fejében dúl!
ómió
Nem baj, hogy a turisztikához is jobban kapcsolódik?
Néro
Mészárosa a Nemzethynek több mint Eger . Ű AZ ORSZÁG. A Hun a Siker meg a MINDEN.
Aki Én
@ómió: Mi? Mészáros szállodája? Jobban, mint a történelmi Eger?
Megpróbálnád megmagyarázni, miért is a jó a magyar adófizetőknek, hogy a közpénzből lett milliárdos Mészárorbán, aki százával bocsátotta el a munkaerőt, számolatlanul kapja az ajándék milliárdokat?
Valóban szeretném pozitívan látni, habár nagyon úgy fest a dolog, hogy ahhoz legalább annyira buta balfasznak kellene lennem, mint te. Olyan meg a legkevésbé szeretnék lenni, mint egy buta, hazaáruló párti csicska.
ómió
@Aki Én: Akkor, hogy "lassúságod" jobban megértse, úgy kérdezném, hogy vajon hány turistát szállásol el Eger városa és hányat Mészáros szállodái!? A ráhazudott elbocsátásdömpinggel együtt! Na, "buta balfasz, hazaáruló párti csicska", igy már tisztább a kép?
Aki Én
@ómió: Tisztább, sokkal tisztább. Nem mintha eddig nem lett volna elég tiszta, hogy egy buta hazaáruló vagy. Sajnos azért lehet ilyen aljas kormányunk, mert még mindig túl sok az olyan eszméletlenül buta, aljas, gondolkodni képtelen kretén, mint te.
Aki azt hiszi, hogy ennek az elszállásoltak számához bármi köze van, az beteg. Aki azt hiszi, hogy Mészáros egri szállodája több embert szállásol el, mint a város egyéb szálláshelyei, az még betegebb.
Gondolom ha Karácsony adna magának valamelyik strómanján keresztül budapesti szállodájára pár milliárdocskát, akkor értenéd, hogy ez miről szól.
Ennyit az elbocsátásokról, te tájékozatlan, ostoba, kártékony hazaáruló csicska:

,,A Mészáros Lőrinc érdekeltségében lévő Hunguest Hotels leépített csaknem 850 embert, majd 17,7 milliárd forint állami támogatáshoz jutott "
,,Mészáros Lőrinc szállodalánca mindkét hullámban behúzta a kormányzati támogatásokat"

,,800 alkalmazottat küldött el Mészáros Lőrinc szállodalánca, miközben 17 milliárdos támogatást kapott"

,,A dolgozók több, mint felét elküldik Mészáros Lőrinc szállodáiból"

www.napi.hu/magyar_vallalatok/hunguest_hotels_leepites_es_allami_tamogatas.707104.html

www.szeretlekmagyarorszag.hu/hirek/a-dolgozok-tobb-mint-felet-elkuldik-meszaros-lorinc-szallodaibol/
ómió
@Aki Én: Látom, a ráhazudást betanultad, idióta bolsi hazaáruló, ahogy önnön egód másrahazudását is! Tudod, az úgy volt, félkegyelmű efftárs, hogy jött a vírus, aztán a turizmus elkezdett elbocsátani. Aztán, ezt a továbbiakra megakadályozandó jöttek a különböző állami munkahelymegtartó, foglalkoztatottmegtartó támogatások, amelyek a további munkanélküliségnövekedést korlátozták. Elbocsátás - ha valaki támogatást vett igénybe - utána már nem történhetett. Te kevered a szart a mustárral, de bolsi vagy, ebből élsz! Hazudozz tovább! Amúgy meg "nem a város egyéb szálláshelyeiről" van szó, bolsi fajkretén, hanem Eger város önkormányzata saját szálláshelyeiről, már, ha egyáltalán létezik ilyen! Hol késik már a donor-agyad?
Aki Én
@ómió: Melyik nem fidesz-közeli vállalkozó kapott még milliárdos közpénz ajándékot, te szellemi totálkár? Képzeld el úgy a történetet te egysíkú buta balfasz, hogy Gyurcsány szerelmed kapja ezeket a közpénzeket.
Te annyira aljas hazudozó vagy, hogy tuti megkapod ,méltó büntetésed. Habár kivedlett bolsi munkásőrként aligha vagy hívő ember.
ómió
@Aki Én: Ki kapott még "közpénz-ajándékot" - kérdezi bolsi tetvességed, az elmeosztály réme!? Hát, mindenki, aki vállalta, hogy turisztikai cége, cégei nem zárnak be, nem bocsátanak el további dolgozókat! Érted, "szellemi totálkár", vagy a megértéséhez még a donoragyat várod? És még Böszme vezéredet is rám hazudnád, bolsi fajkretén, miközben még a böszmeszart se törölted le a szád széléről!? Ha meg aljas hazudozót látnál, nézzél már tükörbe, fajgörény! Netán magadat se ismered meg? Akkor nem csoda, hogy kibaszták tetvességedet még a munkásőrségből is, ha már így "sebtiben" azt is rám razudnád! A "merített" hazudozásaidat meg értelmezd magadnak, attól tudsz még öblösebbeket hazudozni!
Aki Én
@ómió: Ezért kap Mészárorbán annyit, mint 5000 másik.
...értem :(
Kösz a segítséget, te buta balfasz. A magadfajta ártalmas hazaárulók miatt lehetséges ez!
ómió
@Aki Én: Nem, bolsiék elmebetege! Két ok miatt kap többet sokaknál: több érintett cége is van és ti, bolsi tetübanda, többet is hazudtok rá! Az meg külön "bájos", amint azoknak a csicskájaként habzik a böszmeszaros pofád a hazaárulástól, akik Trianon után Baranyát még pluszban akarták átjátszani a szerbeknek! A Lenin szobor ilyenkor még nem szakadt rá tetvességedre?
Aki Én
@ómió: Azért az qrva nagy szerencsénk, hogy amit te összehazudozol itt jó bolsi csicska módjára, az attól még nem lesz valóság.
Valljuk be, nem vagy egy viszonyítási alap, legfeljebb, mikor a legbetegebb hazudozó hazaárulókról beszélünk. Na, ott kitűnsz még a legaljából is.
Aki hivatásszerűen űzi a hazudozást, eltagadást mint te, az egyszerű hazaáruló.
ómió
@Aki Én: Megint a tetves bolsiságod másrahazudási kényszere kínozza efftársi tetvességedet? És a még Baranyát is eltrianonizálni akaró bolsi tetvek főcsáposaként másokat hazaárulózva még sosem szakadt rád a Lenin szobor, patkánykirály!? Megint kimaradtál a szedálásból, hogy így túlteng az elmebetegséged?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.