A kormánypárt szerint a baloldal kormányzása alatt az egészségügy az összeomlás szélén volt, de a Fidesz-KDNP törekedik arra, hogy minden jó legyen.

A baloldal mindig csak a szavak szintjén állt az egészségügyi dolgozók mellett, a valóság az, hogy kormányzásuk alatt az összeomlás szélére sodorták az egészségügyet – hangsúlyozta az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) közleményére reagálva hétfő este a Fidesz.

Fidesz: a baloldal az összeomlás szélére sodorta az egészségügyet

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

Az MSZP a mentésügy kiemelt pénzügyi támogatására, a DK pedig a mentősök fizetésének rendezésére tett ígéretet hétfőn, a mentők napja alkalmából.

A Fidesz közleményében köszönetet mondott minden egészségügyi dolgozónak, akik elképesztő munkát végeznek a koronavírus-járvány harmadik hullámában is.

"Gyurcsány és a szocialisták 600 milliárdot vettek el az egészségügytől és egyhavi bért az egészségügyi dolgozóktól" – jegyezték meg, hozzátéve: a Fidesz-KDNP arra törekszik, hogy a megbecsülést az egészségügyi dolgozók anyagilag is érezzék.

A kormány 70 százalékkal emelte három év alatt az ápolók bérét, és az orvosok is soha nem látott bérfejlesztésben részesültek. "A kórházak, szakrendelők, mentőállomások, háziorvosi rendelők országszerte megújulnak, hogy az egészségügyi dolgozók számára méltó körülményeket biztosítsunk" – írta közleményében a Fidesz.

Forrás: mti.hu

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
baromarcú ,cigányvezette horda...11 éve ti kormányoztok,és lopjátok az emberek pénzét
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
baromarcú ,cigányvezette horda...11 éve ti kormányoztok,és lopjátok az emberek pénzét
Néro
Jahhhh. Ott volt az eü. a szakadék szélén de a Ftymák segítettek rajta. belelökték majd tapsikolva ujjongtak , hogy szárnyal !
Mint a senkit nem hagyunk az út szélén dumájuk. Nem is maradt senki az út szélén mind az árokba rugdosták. Majd győzelmi dalokat játszva az M1- szennycsatornájukon közölték na ugye nincs már ott senki. .
csipetke
Kínjukban már nem tudják,hogy mit hazudjanak. Nem a baloldal vezetése alatt mentek el az országból az orvosok,és a szakdolgozók,hanem orbán alatt,mert nyilvánvaló lett,hogyha belegebednek a munkába,akkor se tudnak itt tisztességes bért kapni. A kicsi kövér ember meg legyintett,és azt mondta,hogy majd visszajönnek.Ugyan mire jönnének vissza?A "soha nem látott mértékű orvosi béremeléssel" ezek a fizetések még mindig nem súrolják alulról az európai bérek alját se.Kaptak a dokik béremelést,és azzal a lendülettel elvették az ügyeleti díjaik felét. A szakdolgozók gyalázatosan alacsony béréről már ne is beszéljünk.Az aljas szerződéssel,amit idióta módon a járvány közepén írattak alá,a legtöbb szakdolgozó 50-100 ezer ft-al kevesebbet kapott. Így akarja őket megtartani orbán?Amint vége a vészhelyzetnek,és kiléphetnek az egészségügyisek, nagyon sokan el fognak menni.De orbánt ez már nemigen zavarja,mert jövőre eltakarodik,a katyvaszt meg itthagyja a következő kormányra. De bárcsak már ott tartanánk...Még a Gyurcsány-féle vizitdíjat is visszasírjuk,mert voltak orvosok,szakdolgozók,és nem voltak várólisták.
Macskaszem
11 év rablás, lopás, hazudozás, után elmútnyócévezni nagyon szánalmas. 11 évvel ezelőtt még tűrhető egészségügyi ellátás volt, mostanra extra szar a köbön. De tudjuk, ez a kúúrmány semmiért nem érzi magát felelősnek, ezért lesz seggberúgva.
Qqberci
A rinocérosz bőre vékony cigarettapapír a fideszesek pofabevonatához képest...
Peller Anikó
"a Fidesz-KDNP törekedik arra, hogy minden jó legyen neki."

Milyen igaz, ezek soha nem hazudnak.
kereső
"..., de a Fidesz-KDNP törekedik arra, hogy minden jó legyen." Na de sikerült-e?
simmering73
Magyarra fordítva: a jobboldal az összeomlás szélére sodorta az országot.
verőce21
Az egészségügy hálás téma mindig. Mindig van rajta fogás...

A politikusok pedig mindenütt egyformák.
Ígérnek neked egy új hidat még ott is, ahol nincs folyó. Meg alagutat építenek, ahol nincs is hegy.
És te észre sem vetted, hogy kiraboltak.
namihami
""...emúttnyócév..."""
Nincs mit hozzátenni. Tényleg, nincs mit hozzátenni?!?!?
Cicamama55
Csak úgy csendben megjegyzem, a "nyóc év" már 12.éve elmúlt...
Aki Én
@verőce21: ,,És te észre sem vetted, hogy kiraboltak."

Ez tőled hülyén hangzik.
Yoda69
Ehhez mar rinocérosz szintű bor kell a fideSSes pofázmányokra. 11 év kormányzás után meg mindig elmutnyocevezni, meg a fideSS birkáknak is sokk.
balos
Lassan betőltöm a 68-at,de ha tudom,hogy ezt kell majd megérnem,hogy egy tömeggyilkosokból álló maffia vezeti a z országot,már 89 ben ástam volna nekik alagutat kinába!
ómió
Ugyan már! Hiszen "csak" 600 milliárdot vont ki belőle, "csak" egy havi bért nyult le az eü. dolgozóktól és "csak" egy tucat kórházat záratott be! Viszont "széfberuházott" ám!
Néro
@Pálinkás Pál: IS. Meg mindent ami nincs lebetonozva. Bár azt is. Jön a kőbányás párt-titkáros apuka a gépeivel és kiszaggatja mert ugye Fitymák jelmondata szerint Éljen a Haza hát vigyük haza.
Nessy
Hogy nem szakad rájuk a mennybolt! Először is hány éve "dübörög a gazdaság"? Hány milliárdot kaptunk az uniótól? Mire is költötték? Arról nem beszélve, hogy egyszerűen oldották meg a kérdést! Megszüntették a nyugdíj és tb kasszát, adó formájában megy a NAV-hoz, és onnan a költségvetésbe minden járulék! Ott aztán el is tűnik! Nincs számon tartott bevétel, nincs "elvonás". Arról nem beszélve, hogy amiért akkoriban jogosan tiltakozott fidesz, a kórház összevonások ellen, azt most a járványra hivatkozva egy éjszaka törvénybe iktatta. Sokkal rosszabb, értelmetlenebb formában!
gina
Hogy van pofájuk ezeknek a mocskos gazembereknek ilyet állitani, undoritó férgek 11 év alatt ennyit sikerült csak tenni, vissza mutogatni, nem is normális ez a banda, OV meg a legundoritóbb diktátor akit a világ látott. a helye már börtönben lenne, ha nem öriznék annyira már régen nem élne ez a becstelen mocskos disznó
134.bátor
Ha ezt is beszopják a fidesz hîvők,akkor valóban kisebb IQ - val rendelkeznek,mint egy majom
CsipkeRózsa
Ezt az írást nem érdemes elolvasni sem, annyira hazug még a cím is! Van pofájuk?!!
Aki Én
@134.bátor: @CsipkeRózsa: Ezeket a verőce meg ómió féle elmebetegeknek szarják ide.
tothjani
Nálunk a FidSS szüntette meg a kórházi ellátást, régen ha valaki eltörte a lábát a helyi kórházban begipszelték, most utazhat 30 kilométert ezért.
Nem mellékesen az gusztustalan Lázár mondta pár hónapja hogy egy politikus ne mutogasson már visszafelé 3 évet, mert ha 3 év alatt nem tudta megoldani a pénzügyi problémákat akkor nem is való ilyen pozícióba.
De ez a mocskos kretén, ezt nem mondja el a FideSS vezetésének.
solidedge
Nem beszélve a baloldal tugyi-mutyi hozzáállásáról a mohácsi csatában. Orbánnak kellett helyrehozni a török diktátorral a bakit.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.