A nyomozás vizsgálati szakaszba lépett.

Hét év nyomozás után három gyanúsítottja van az Öveges-programnak, írta Hadházy Ákos országgyűlési képviselőnek Polt Péter főügyész. Polt levele szerint az ügyben 2021. április 15-én hallgattak ki három embert gyanúsítottként, és „a nyomozás vizsgálati szakaszba lépett”.

"Ez egy rossz vicc" – Hadházy Ákos kiakadt, csupán 3 gyanúsítottja van 7 év nyomozás után az Öveges-programnak

Fotó: MTI/Soós Lajos

Az ügyben eredetileg 2014-ben indult először büntetőeljárás, miután Hadházy súlyos visszaéléseket tárt fel, és még a Miniszterelnökség belső vizsgálata is szabálytalanságokat talált.

Az ügyben az unió csalás elleni hivatala, az OLAF is nyomozott, és 390 millió forint EU-s támogatást kellett Magyarországnak visszafizetnie. 

Az Öveges-program miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda kezdett vizsgálódnia, ők aztán átadták az ügyet még 2016-ban a NAV-nak, miután hűtlen kezelést nem állapítottak meg, de arra gyanakodtak, hogy költségvetési csalás történt.

Hadházy azt írta az ügy kapcsán: 

„43 városban fizettek ki városonként 300 milliót egyetlen gimnáziumi laboros tanteremért., 43 helyen írattak munkafüzeteket 25 millióért, de 25 milliót mindenhol kifizettek szövegszerkesztésért, és még 25 milliót egy-egy olyan tanulmányért, amelyik az elkészült tananyag minőségéről szólt. De hasonló összegekért vettek mindenhol tanterem foglaltságot jelző szoftvert”. 

Meglepő és érdekes levelet kaptam a főügyésztől: 7 (hét!) évnyi nyomozás után 3 (három) gyanúsítottja van az...

Közzétette: Hadházy Ákos – 2021. május 11., kedd

Egy másik posztba hozzátette:

43 polgármester hívta meg a lezsírozott közbeszerzésekre a cégeket, 43 polgármester írta alá a kamu munkákra a szerződést és 43 polgármester írta alá a teljesítési igazolásokat. Kellett egy miniszter és egy államtitkár is, aki a 13 milliárdos projektet jóváhagyta. Valahogy hét év nyomozás alatt nem sikerült megtalálni őket.

43 polgármester hívta meg a lezsírozott közbeszerzésekre a cégeket, 43 polgármester írta alá a kamu munkákra a...

Közzétette: Hadházy Ákos – 2021. május 11., kedd

Forrás: Telex.hu

Címlapkép: Facebook/Hadházy Ákos

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
Ez már igazán felháborító, hogy ennyire látható disznóságot is elsimítanak, mert kormányhívek.
Néro
Hááát ez a Pol Pot Peti-kéje nem egy gyorsreagálású hadtest. Gondolom várja az elévülési időt. Egyébként ezzel kellett volna
stadinjót építettni nem fájna a zsebünk az üzemeltetési költségek miatt.
CsipkeRózsa
Ez már igazán felháborító, hogy ennyire látható disznóságot is elsimítanak, mert kormányhívek.
tudode
Tiszteletet érdemel dr. Hadházy Ákos, volt Fidesz-tag!
.
----- Kilépett a Fideszből a trafikügy kirobbantója
2013.06.27. 14:59
www.origo.hu/itthon/20130627-kilepett-a-fideszbol-a-trafikugy-kirobbantoja.html
-------------------------------
.
Elevenítsük fel az Öveges programmal való visszaélés történetét, Hadházy Ákos által kezdeményezett K-monitoron
.
----- Öveges program újratöltve
korrupcioinfo.hu/az-oveges-program-ujratoltve/
.
Mára már az Uniónak is szemet szúrt ez a botrány, ezért blokkolta több mint 40 milliárd uniós támogatás kifizetését. A kormány odáig ment, hogy elismeri ezeket a lenyúlásokat, de természetesen ez is az elmúlt nyolc év hibája, és most visszaköveteli az önkormányzatoktól azokat a pénzeket, amit nyilvánvalóan nem náluk kellene keresni.
A 10. “jubileumi” korrupcióinfón akkor az eredményekről lenne szó, de azért kicsi újdonságot is mondanánk, pl. a kaposvári Fémszerkezet Építő Bt. és a Piarista Rend Kecskeméti Gimnázium közti kapcsolatról. Az egyes ügyek feltárása után többször hallom, hogy “de nincsenek következmények”. Hát most az első nagyobb ügynél már mozgás van. Az általam kb. 2 éve elindított Öveges-program ügyében fejlemények vannak, amiről három dolgot lehet most elmondani.

1) Néhány hete a mellékletben található levelet kaptam a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda Korrupció ellenes Főosztály Kiemelt Ügyek Osztájától. Ebből megtudható:

a nyomozás során megállapították a bűnszövetkezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúját

-DE átdobják az ügyet a NAV nyomozóinak, mert

nem ők akarnak kellemetlen helyzetbe kerülni a Főnöknél – na jó, ezt nem írják –
hűtlen kezelés és hivatali visszaélés szerintük nincsen…
--------------------------------
.
Elképesztő az, hogy a mi kutyánk kölkeli enyves kezéből vajon hány 40 milliárd nem ott landolt, ahol a tisztességes helye lenne/lett volna!
NKF
Nem tudom,de ettől a Hadházytól már kurvára elegem van!Inkább palántázzon ha már orvosnak
hülye volt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.