Őszinte vallomással kezdte a koronavírus mentális hatásairól szóló kerekasztal-megbeszélést Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője.

"Tavaly a járvány okozta bezártság miatti, sokgyermekes családapa szituációjában én is olyan élethelyzetbe kerültem, hogy a szorongásaim miatt szakemberhez fordultam, és a segítő beszélgetéseknek köszönhetően tudtam csak túllépni ezeken. Azért vállalom ezt fel a nyilvánosság előtt, mert rá akarok mutatni: nem ciki segítséget kérni, és fel akarom hívni a figyelmet arra is, hogy jelenleg nem mindenki tud megfelelő módon hozzáférni a mentálhigiénés szolgáltatásokhoz”

– mondta el Ujhelyi a beszélgetésen. 

Összeomlott a járvány miatt az MSZP-s politikus, pszichológusnak kellett kezelnie

A kép illusztráció. Fotó: Pixabay

A koronavírus mentális és lelki hatásaival kapcsolatban összehívott független szakértőkkel és a diákság érdekképviselőivel tartott beszélgetésen Ujhelyi hangsúlyozta, hogy fájdalmasan keveset foglalkozik a társadalom a covid-járvány okozta mentálhigiénés problémákkal.

Széleskörű felmérések bizonyítják, hogy a betegségből felépültek egyharmada küzd poszt-covid betegségekkel (például szorongással, depresszióval, alvászavarral), de súlyos mentális károkat okoztak a szociális kapcsolatokat megtörő kényszerű korlátozások is, például a betegséget egyébként elkerülő fiatal diákság körében.

Forrás: Blikk.hu

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Néro
Fitymáék egyetlen politikusa se omlott össze. Nem érdekli cc 30.000 halott nem érdekli semmi csak az off-csór számla gyarapodás.
csak úgy....
@jesz: akiknek van lelkiismeretük ,értelmük, érzelmeik ,-azoknál elöfordul!
csak úgy....
@Shikari: ezt a dolgot a te egyszerü lelki és érzelmi világtalanságodból közelítetted meg! :)
csak úgy....
@Shikari: tibcsi, te mire vagy használható? :) na látod,semmire,-szóval te vagy az igazi selejt!
NKF
Jaj,! a szívem szakad meg ezért a hülye faszért!Még Sinkovits is jelenthetne neki!
Havi 6000 euróért még jobban is tudnék hazudni+
reseva
@Néro: -elsőként maguk között osztották szét az összes beérkező Pfizert. Igy könnyű!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.