Karácsony Gergely főpolgármester az ellenzéki polgármesterekkel közösen meg kívánja akadályozni, hogy az önkormányzati bérlakásokat "a valós érték töredékéért" vehessék meg a bérlők.

Karácsony Gergely csütörtökön a Facebook-oldalán azt írta: a kormánypártok szerdán benyújtott törvényjavaslata, amely alapján "a bérlők a valós érték töredékéért megvehetik az általuk bérelt lakást", néhány ezer bérlőnek méltányolható előnyt jelent, de "az igazi nyertesei az ügyeskedők, fideszes csókosok és konkrétan a lakásmaffia lesz".

Vesztes pedig az egész ország, mindenki, akinek nem volt olyan szerencséje, hogy önkormányzati bérleményhez jusson, és a fél életét le kell dolgoznia azért, hogy méltó lakhatása legyen – tette hozzá.

A főpolgármester szerint emberi drámák sorozatát okozhatja, hogy a nyugdíjas önkormányzati bérlők nevében bárki megszerezheti az általuk bérelt lakást. Azzal a nagy különbséggel, hogy az önkormányzatok nem fognak tudni segíteni, mert szép sorban elfogy az utolsó önkormányzati bérlakás is – írta.

Karácsony Gergely közölte: "az ellenzéki polgármesterekkel közösen minden törvényes utat végig fogunk azért járni, hogy ezt megakadályozzuk, ha kell, Alkotmánybírósághoz fordulunk."

Forrás: Karácsony Gergely/Facebook

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
ezzel az intézkeéssel még több embert üldöz külföldre a fidesz,-persze köll a hely a fideszre szavazó ,magyar állampolgárságu kínaiknak..
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
@Béla333: Tehát Karácsonynak ott Zuglóban fel kellett volna állnia és lemondania? Azért gondoljuk már kicsit tovább a történetet. Mondjuk elmondja, hogy az mszp-s és fideszes képviselők hogy játszottak össze bizonyos ügyletekben. Ugye nem gondolod, hogy erre az lesz az átlag magyar választó (ellenzéki is) első gondolata, hogy kapára, kaszára! Nem. Legyint, mert eddig is tudta mindenki, hogy rengeteg politikus korrupt és ebben bizony fidesz és mszp nagykoalícióban is van egyes helyeken. Legyintenek rá, mert nem új.
És ez után mi lett volna Karácsonnyal? Szépen elfelejtjük.
De ott van a feketeruhás nővér esete is. Ő is felállt és kimondta, hogy Elég! Nem álltak mögé tömegek, inkább sajnálkoztak a facebookon, hogy közmunkára ítélték, mert a többi ápolóért forgalomlassító demonstrációt szervezett. Érted! Ő lépett, nem álltak be mögé, megbüntették. Ez nem így lett volna, ha Orbán látja, hogy tömegek állnak mögötte.
Még a tettrekész politikusok, civil érdekvédők is látják, hogy hiába akcióznak. Kinek? Miért?
ómió
@Eladott Ország:Na! Régi hazugságszonátákkal nosztalgiázol az Athina Híradó archívumából? Te ezen élvezel, nem a nudiszelfin, mint Gréczy efftársad?
bence
@NKF: ! Látom nagyon zavar benneteket , hogy ha ő lesz orbán utódja befejeződhet a zavarosban való halászgatásotok ! Csak , hogy tudd ! Lopáson kívül minden egyébben magasan felülmúlná orbánt !
CsipkeRózsa
Álljanak ellent, fogjanak össze, egy lakást se adjanak el!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.