Átalakítva, de marad a törlesztési moratórium. Megszületett a megállapodás, legalábbis már megvannak annak fő vonalai: a törlesztési moratórium a maihoz hasonló formában június helyett augusztus végéig maradhat velünk – értesült a Portfolio.

Megszületett a megállapodás, ez lesz a törlesztési moratórium sorsa Magyarországon

Fotó: Pixabay CCO

A kormány, a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség részvételével az elmúlt hetekben zajlottak a tárgyalások arról, mikor és hogyan vezesse ki, illetve hosszabbítsa meg Magyarország a jelen állás szerint 2020. március 19-étől 2021. június 30-áig tartó hiteladós-segítő szisztémáját. A Portfolio értesülései szerint megszületett a megállapodás, legalábbis már megvannak annak fő vonalai:

a törlesztési moratórium a maihoz hasonló formában június helyett augusztus végéig maradhat.

A Portfolio értesülése szerint továbbá biztosnak tűnik, hogy később is lesz lehetőség a moratórium igénybevételére, azonban már nem automatikus jelleggel, vagyis nem azok vehetik majd igénybe, akik passzívan benne maradnak (nem élnek az opt-out lehetőségével), hanem csak azok, akik jelentkeznek a bankjuknál, és belépnek vagy visszalépnek (opt-in).

Utóbbi lehetőségre idén augusztus 31-ig lehet jelentkezni, és a jövő tavaszi választások után, 2022. június 30-án ér majd véget.

Az eddigi gyakorlattal ellentétben nem lehet majd ki-be lépkedni: aki igénybe veszi augusztus 31-ig a hosszabbítást, az már csak kiléphet, visszalépni nem tud majd.

Tállai András: vizsgáljuk a moratórium folytatását

A Magyar Bankszövetséggel és a Magyar Nemzeti Bankkal folytatott egyeztetéseket követően dönt a kormány a hitelmoratórium sorsáról

- mondta a Világgazdaságnak Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. Tállai András szerint üdvözlendő, hogy a Magyar Bankszövetség a napokban jelezte, támogatja, hogy a moratórium meghosszabbításában a rászorulók, a koronavírus-járványban jelentős károkat elszenvedő családok és vállalkozások kaphassanak további, célzott segítséget. Az államtitkár a lap pénteki számában kifejtette: most azt kell vizsgálni, hogy a fizetéskönnyítő eljárás célzott továbbvitele mellett miként biztosítható, hogy a pénzintézetek a hitelezés folyamatos fenntartásával tudják segíteni a gazdaság koronavírus-válságot követő újraindulását. Hangsúlyozta: a cél az, hogy azoknak az ügyfeleknek biztosítsák a továbbiakban is a védőernyőt, akiknek gazdasági helyzetük ezt szükségessé teszi, ugyanakkor a gazdaság jövője szempontjából fontos, hogy visszatérjenek a rendes törlesztéshez azok az ügyfelek, akik képesek rá. 

Forrás: Portfolio.hu, 24.hu

Címlapkép: Pixabay CCO

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
verőce21
Sajnos, a magyar nép annyira buta a pénzügyekhez és "moratóriumokhoz", hogy úgysem látja át ezeket a machinációkat.
Banki ismerőseim mesélik, a hitelkártya üzletág a legsikeresebb, mert egyszerűen nem értik az ügyfelek, hogyan kell "jól" használni..., zsíros kamatokat tudnak szedni a hülyéken.
levarosbukta
@verőce21: A hitelkártya a legnagyobb csapda. Azt nem lehet jól használni. Akkora kamatot vernek rád hogy csak pislogsz akár használod a kártyát akár nem. Egyszer vettük igénybe, - szemét módon árukapcsolással sózták ránk - megértünk tőle megszabadulni. Soha többet hitelkártya.
verőce21
@levarosbukta: Jó alany voltál rá! Ne haragudj, azt kell írjam, hülyéknek tényleg nem való...
Mert lehet teljesen költségmentesen is használni!
Csizmás Kond
@verőce21: Ez nem így van...hitelkártyád költségmentesen nem lehet, nem adnak.,,,a többi csak ráadás.
verőce21
@Csizmás Kond: Ez nem így van!
Nem gondoltam, hogy így felkavarom a kedélyeket vele... Nekem vagy féltucat hitelkártyám van és még a bank fizet nekem, mivel megtisztelem őket, hogy ingyen használom a pénzüket...
Nincs kártyadíj, semmi...
Csizmás Kond
@verőce21: ... melyik az a bank amelyik nem kér kezelési költséget ?
magyar1
@verőce21: De ha egyszer rájönnek a trükködre, neked annyi. Nem tudom, hogy csinálod de szerintem egyedül vagy.
verőce21
@Csizmás Kond: BB bank, K&H úgy hirtelen...
De más bankoknak is van - OTP - olyan típusú kártyája, ahol visszatérítés van a vásárlások után.
Az mind nyereséges üzlet az ügyfélnek! Csak zsonglőr módon kell tudni játszani a határidőkkel.
verőce21
@magyar1: Nincs ebben semmi trükk. Pénzügyi intelligenciára van szükség, semmi egyéb nem kell hozzá...
levarosbukta
@verőce21: Mese habbal. Egyetlen bank sem Joe bácsi hogy ingyen ad neked lozsót.
Csizmás Kond
@verőce21: ...akkor mégegyszer elmondom lassabban...nincs olyan bankkártya ma magyarországon amelyre ne kellene kezelési költséget fizetni, még abban az esetben is ha egész évben egyszer sem használtad de ha használtad az ismét szerződéstől és használati alkalmazásoktól függően külön levonják, ugyanis a tranzakciókat sehol a világon nemhogy a magyar bankoknál nem csinálják ingyen. A visszatérítés amit te mondasz az abból áll, hogy pl van 002 %-os vásárlási kötelezettséged ami azt jelenti hogy a kifizetett pénzed után ennyit von le a bank, majd ha nagyonsokat vásárolsz akkor esetleg visszaad 0005 %.ot évente vagy mittudomhogy de ő abból él amit tőled levon nem abból hogy neked ő adjon.
verőce21
Elárulok még egy-két trükköt a hitelkártya használatról, mert látom az én pénzügyi intelligenciám messze fölötte áll az itt kommentelőkének.

Mindig terminusra visszafizetni, forintra pontosan a havi felhasznált összeget..., figyelni az évfordulót, a kártyahasználatnál, abban a hónapban elkölteni róla a keret 70%-át, akkor nincs kártyahasználati díj sem..., egyszerre több hitelkártyát használni, hogy ne keverd össze a visszatörlesztések összegét..., legyen páros és páratlan hónapban esedékes kártyahasználati díj esedékességed...,
és mindenek fölött legyen mindig elegendő pénzed.
verőce21
@Csizmás Kond: (16:29) Akármilyen lassan mondod is, ha nem jól látod, és rossz a megközelítésed...
verőce21
@levarosbukta: (16:27) De bizony ingyen használhatod a bankok pénzét, ha van hozzá eszed...
Gondold meg, ez a hitelügylet nem egy egyoldalú, hogy csak mindig a bank nyerhet. Van olyan oldala is, hogy az ügyfél is nyerhet...

Én a kezdeti időktől használok hitelkártyákat, de még egyetlen fillér kamatot nem fizettem soha érte.
Csizmás Kond
@verőce21: nekem is van kártyám három, abból egyik olyan hogy csak a nyugdíjamat utalják rá és azzal nem csinálok más ügyletet csak veszek ki pénzt róla, de arról is és mindegyikre levonják a nekik járó összeget egyiről többet a másikról kevesebbet attól függ mimindenre használom és persze azt szerződésben le is írták és minden évben küldenek egy kimutatást habár bármely percben le tudom ellenőrízni az egyvelegemet vagy a banki mozgásokat ...lehet hogy bizonyos dolgokat valahogy ki lehet játszani de hogy a bank adjon neked csak mert a kártyájával vásároltál azt sehogy nem hiszem el.
verőce21
@Csizmás Kond: Pedig elhiheted, hogy ingyen használhatod a bankok pénzeit...!

De hangsúlyozom, csak hitelkártyákkal...!
Ami neked van a nyugdíjadhoz, az nem hitelkártya, hanem egyszerűen szåmlához tartozó betéti kártya. Azon csak a bank nyerhet... kivéve a havi kétszeri ingyenes pénzfelvételt 150K-ig...
Csizmás Kond
@verőce21: Nézd, nem akarok én okosabb bankár lenni mint te és biztosítalak, hogy hitelkártya dolgában is eléggé jártas vagyok de abban is biztosítalak, hogy sem te sem senki ingyen egyetlen fillért sem kap egyetlen banktól sem. Amit te magyarázol az egy vásárlásta ösztönző reklámfogás aminek mindig bedől valaki és elhiszi a hazugsaágaikat mert nem tudja követni a banki ügyleteket viszont ahhoz annyit soha nem tudsz vásárolni, hogy az neked jövedelmező legyen tehát ha vásárolsz hatmillióra és annak az átutalás meg kamat meg babámfarka kitesz mittudommekkora összeget amit a bank levon abból utal vissza egy két százalékot nem a hatmillából...szóval a szarnak ad egy nagy pofont az aki csakazért vásárol mert azt reméli nyer.
verőce21
@Csizmás Kond: Már vagy két évtizede csinálom, és évente - nem sok - de 20-23 ezer forintot írnak jóvá kártyánként a hitelkártyákhoz tartozó bankszámláimon. Anélkül, hogy ezalatt én egy forintot fizettem volna.
De előnye még, nem kell készpénzt hordanom magammal, 1 Ft-ra állítom be a készpénzfelvételt a hitelkártyáimon - ha ellopnák -, vagy összekeverném a betéti kártyával..., nem állítok be SMS-értesítést, minek, úgysem lophatnak így róla, néha megnézem interneten... mindezt banki költség nélkül.

De kérdezzél meg egy banki ügyintézőt a "trükkökről", mert ők ismerik ezeket, és használják, nekem nem hiszel, nem is erőltetem a meggyőzést, mert a magyarázataidban nagyon messze állsz a megfejtéstől...
Csizmás Kond
@verőce21: A 20 ezerért kb mennyire vásárolsz ?...mert szerintem ha csak magadra és családodra költesz akkor ez nem jön ki.
verőce21
@Csizmás Kond: Ezt 1-2-3% visszatérítéssel magad is kiszámolhatod.
Régebben még 4%-ot is adtak, bizonyos árucikkekért, de kezdenek sóherek lenni a bankok is. Illetve nem szerződnek velük már olyan értékesítő ügyfelek...
Csizmás Kond
@verőce21: az a 1-2-3 % a banki ügyletből vagy az árucikk értékéből értendő ?...vagyis ha vásárolsz pl 20 ezerre annak a százaléka vagy a húszezer után a bank által levont összeg százaléka ?
verőce21
@Csizmás Kond: A bank semmilyen összeget nem von le! Ezt fontos tisztázni. A bank jóváír, a vásárlások után. Hogy 1-2-3%-ot, az az árufajtától és a kártyafajtától függ, milyen megállapodása van banknak a kereskedővel, akinek így elősegíti az üzletmenetét.

A bank pedig reméli, hogy nem tudod terminusra visszafizetni a hitelt - vagy elnézed a határidőt - és 24-42%-os kamatot rádterhel...! Ezért csinálja. A nem kis haszon reményében! És a kuncsaftok 99%-a el is bukik ezen...!
verőce21
(18:18) Tulajdonképpen a bankok kapzsiságának kihasználásáról van itt szó...!
Csizmás Kond
@verőce21: ...csak most értettem meg...:)
...a hitelkártyát nem lehet feltölteni, átutalni rá pénzt ?
verőce21
@Csizmás Kond: Nem csak lehet feltölteni a hitelkártyát, hanem kell is! Különben adósságban maradsz és tapsikol a bank...!
Ketyegteti rá a hitelkártyádra a 42%-os éves kamatot! Az emberek többsége ilyen döbbenetes kamatozású hitelektől van eladósodva az egész világon. Használják a hitelkártyájukat és azt sem tudják mi történik körülöttük. A hülyékre alapoznak a bankok. És söprik be a döbbenetes mértékű nyereségeiket.

Az egy fricska nekik, amit én csinálok. De nemcsak én, a banki alkalmazottak túlnyomó része szintén.
Én már a sárga csekkjeimet is hitelkártyáról fizetem be..., Nem én fizetek a banknak, hogy átutalja a számláimat..., a bank fizet nekem jutalékot, mert használom ingyen a pénzüket...!
Csizmás Kond
@verőce21: ..ha a kártyádon van pénz akkor a te pénzedre vásárolsz...vagy többet költesz mint ami rajta van. ?..na mindegy én biztos nem próbálom ki...nekem bevált az egy az egyben fizetni akár kártyával akár kes és már nem bonyolítok..egyre inkább unom ha folyton figyelni kell valamire...
Csizmás Kond
@verőce21: ...és most jöttem rá valamire...amikor a nyugdíjpénztár utal, vagy cégnél fizetés nap van észrevettem, hogy többen vannak a banknál és nem az autómatáknál hanem az ablakoknál. Egyszer megkérdeztem az egyik ismerőst mit csinál és akkor mondott valamit hogy van tartozása amit kivesz majd visszatesz stb...nem értettem és nem is érdekelt...lehet hogy azok is így müvészkedtek ?
magyar1
@Csizmás Kond: Igen, az emberek nagy többsége unja, én is, ha figyelgetni kell ilyenekre hiszen annyi minden másra is kell.
verőce21
@Csizmás Kond: Én is azért csinálom ezt, mert unom a bankok lehúzásait. Megfordítom a dolgot...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.