Ahogy arról mi is beszámoltunk, Karácsony Gergely ma egy laza hangvételű Facebook-posztban reagált a kormánypárti médiában ellene beindított hadjáratra, amiben azt pécézték ki, hogy Karácsony bevallotta: nem tud olyan jól angolul, mint Orbán.

Hallom, beindult az unalomig ismert tempó

– írja Karácsony Gergely főpolgármester a posztjában. 

A lakájmédia kérdések, adatigénylések özönével árasztotta el eddigi életem különböző színtereit, hajrá, csinálják csak, dolgomnak érzem, hogy segítsem a tényfeltárást

– kezdi élettörténetének felsorolását Karácsony, ahol az óvodás éveivel indítva mutatja be pályáját: „Úgy emlékszem, egyszer elvettem más homokozó lapátját, de már megbántam.”

A debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban érettségiztem, most szólok, nem voltam nagyon jó tanuló, ha kérik, megpróbálom megkeresni az érettségi bizonyítványomat, de fogalmam sincs, hol lehet

- írta. Hozzátette:

A Károli Gáspár Egyetemen kezdtem, majd az ELTE-n diplomáztam, szociológia szakon, itt már jobban ment a tanulás, talán mert jobban érdekelt a téma. Nyelvvizsgát az egyetem nyelvi lektorátusán tettem – de ezt már tudják.

Erre a posztra reagált a kommentszekcióban Deák Dániel politológus

Deák Dániel kemény kérdésekkel ment neki Karácsonynak a nyelvtudásával kapcsolatban – A főpolgármester mai posztja alatt kitört a kommentháború

Forrás: Facebook

A XXI. Század Intézet vezető elemzője azt írta:

Egyenes válaszok helyett ismét csak terelés és másokra mutogatás.

Egy főpolgármester (holnaptól miniszterelnök-jelölt) igazán adhatna egyértelmű válaszokat a nyelvtudásával kapcsolatos kérdésekre:

Tud-e idegen nyelven nemzetközi tárgyalásokat folytatni? Van-e államilag elismert nyelvvizsgája? Hogyan lehetett adjunktus államilag elismert nyelvvizsga nélkül? Hogyan vehetett részt PhD képzésen államilag elismert nyelvvizsga nélkül?

Miért volt sok helyen feltüntetve eddig, hogy rendelkezik PhD végzettséggel, miközben nyelvvizsga hiányában ezt nem tudta megszerezni? És még a végtelenségig lehetne sorolni azokat a kérdéseket, amelyekre ebben a posztban sem kaptunk egyértelmű válaszokat – tette hozzá a politológus.

Csak jelzem: az egyetemen tett, nem akkreditált nyelvvizsgát – az ún. lektorátusi vizsgát – nem lehet például a diploma kiadásához elfogadni

- zártja a kommentjét Deák Dániel.

Címlapkép: M1

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
creativehun
Karácsony Gergely helyében kellemes Pünkösdi ünnepeket kívánnék ennek a nyaloncnak..és óva inteném,hogy túlságosan felidegesítsa magát..mert a végén még úgy talál járni mint Jaroslav Hašek közismert főhősének Švejknek a hentes ismerőse..akit megütött a sok idegeskedéstől a guta.
home office
Deák Dániel zsidó.
Ez önmagában nem volna baj.
Az a baj, hogy Deák Dániel az a fajta, akinek az ősei (ősattyjai) megölették Jézust (a zsidók és mindannyiunk Istenének fiát), és ezt Deák Dániel nem bánja.
Egyetért az ősatyái bűnével (ami az utolsó csepp volt a pohárban, ami miatt Isten elhagyta a zsidókat - bezony, elhagyta őket !!!), és ezért mindent meg fog kapni az utolsó ítéletkor, amitől a legjobban fél Deák Dániel.
creativehun
@Shikari: Az a baj,hogy Orbán és slepjje viszont nem csak egyre balfaszabbnak tűnik..hanem egyre balfaszabb is..ami már amúgy is csoda..mert alapból is balfaszok voltak!
lampa laz
Ezzel terelik el az emberek figyelmét a szemétségeikről, az éj leple alatt beadott módosító gazságaikról, lopásaikról, mészáros napi bevásárló listájáról amit természetesen mi fizetünk a kasszánál. Az ilyen takonyevőket ezért fizeti az elmebajos kína seggét nyaló vezérük. Aki meg az ilyen gumicsontra éhezik akkor csak rágcsálja, mert nem különb ő sem ettől a mocskos galeritől.
kokopelli
Nem tudom,hogy Orbán meddig tartozkodott Angliában de nem töri az angolt,mert már összetörte!
" iz der eni kvescsön? " Más pénzén tanulni odaát" nem kötelez"! ?
zsupumi
Aki jókat akar röhögni az nézze meg, hogy ez a falusi törpe hogyan beszél angolul. Egyébként meg orbán csak egyetemre járt Karácsony viszont tanított is ott.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.