Magyarországon változás kell és jóvátétel, hogy a jobb élet ne csak a kiváltságos kevesek egy százalékának privilégiuma legyen – mondta szombati, online, programbemutató rendezvényén Karácsony Gergely.

Ilyen Magyarországot teremtene Karácsony Gergely, ha Orbán helyébe léphet

A budapesti főpolgármester, egyben a Párbeszéd társelnöke szombat reggel jelentette be, hogy elindul az ellenzéki előválasztáson a miniszterelnök-jelölti címért.

Azt mondta, azért van szükség változásra és jóvátételre, hogy a kevesek helyett a 99 százalék többség javát szolgálják.

Olyan Magyarországot kell teremteni, ahol senkinek nem kell nyomorognia, ahol sokkal könnyebb felemelkedni és sokkal nehezebb lecsúszni

- fogalmazott a főpolgármester.

Szavai szerint a harmadik köztársaság összeomlásából ideje megtanulni, hogy a demokrácia csak akkor lesz tartós Magyarországon, ha az általa teremtett rendet a benne élők nagy többsége igazságosnak érzi. A demokrácia helyreállítása éppen ezért együtt kell járjon azzal, hogy igazságot tesznek, jóváteszik a nagy többség által az elmúlt bő egy évtizedben elszenvedett jogi, erkölcsi és anyagi károkat – szögezte le.

Magyarországon ehhez ismét és megint trónfosztásra van szükség, ezzel kezdődik a "sérült, beteggé tett demokráciánk helyreállítása" – jelentette ki Karácsony Gergely.

Nem azért, hogy a trónra más üljön uralkodni, a trónszéket kell kivontatni a magyar politikai színpadáról, hogy többé senki számára ne lehessen a hatalom uralkodás, csakis szolgálat – fogalmazott. Nem helycserére van szükség és nem visszavágóra, nem váltásra, hanem igazi változásra, leszámolás helyett elszámolásra, bosszú helyett pedig jóvátételre

- érvelt.

Ma a szabadság, a béke és az emberség hiányzik leginkább Magyarország hétköznapjaiból – mondta a társelnök. Karácsony Gergely arról is beszélt, hogy 11 éve kezdett politizálni, azzal a hittel és akarattal, hogy "lehet más a politika". Hozzátette, eddig nem lett más, de nem hajlandó elfogadni, hogy a politika egyenlő a korrupcióval, a felelőtlenséggel, a kivagyisággal és az urizálással.

A politika nem csak lehet más, másnak kell lennie, meg kell haladni a megosztottságot, hogy Magyarországot újra egyesítsék – szögezte le.

Lehet változtatni, ha az állandó "vagy" helyett egyre többet mondják azt, hogy "és" – állította. Nem Európa vagy nemzet, hanem nemzet és Európa, nem Budapest vagy vidék, hanem Budapest és vidék – fogalmazott.

Nincs fideszes és ellenzéki Magyarország, egyetlen Magyarország van, a közös haza, ahol a szabadságot és a biztonságot az alkotmányos jogállam szavatolja, ahol a demokrácia intézményei erősebbek az erőszakos politikusoknál

- ismertette véleményét. Találjuk meg újra a közös nevezőinket, szükség van most rájuk, mert tíz év után újra nem kitalált ellenfeleket kell legyőzni – szólított fel Karácsony Gergely.

A járvány és a válság után fenntarthatóbb és emberségesebb politikára van szükség – mondta. A jövő vagy zöld lesz, vagy nem lesz, ezért zöld és szociális fordulatra van szükség – tette hozzá.

Karácsony Gergely hangsúlyozta:

a kormányváltásnak teljes körű ellenzéki összefogás a feltétele. Mára az ellenzék erői, sajnos évekkel a választóik után, de megértették ezt

- tette hozzá.

Kiemelte: érdemben növelni kell a változást akarók táborát, ehhez közösen kell megírni az ország történetének új fejezetét, amelynek meg kell haladnia az elmúlt harminc év politikáját. Éppen ezért az ellenzéki előválasztáson ne abban versenyezzenek, hogy kinek van nagyobb szókincse a kormány szidalmazására. "Kicsit talán ebben erős a mezőny" – jegyezte meg Karácsony Gergely.

Hangsúlyozta: itt és most az egymáshoz méltányos, okos és érvelő vitákban annak kell eldőlnie, hogy ki képes egyben tartani és megerősíteni a sokszínű ellenzéki szövetséget. Annak kell eldőlnie, hogy ki képes kiszélesíteni a változást akarók táborát, a 99 százaléknyi többség érdekében legyűrni az 1 százaléknyi kiváltságosok uralmát.

Nem az ellenzék élére, hanem az ország vezetésére keressük a legalkalmasabb személyt

- mondta a politikus.

Karácsony Gergely azt mondta, ahhoz, hogy megállítsák a "fékeit és ellensúlyát" vesztett egy százalékot, szükség van mindenkire: a konzervatívokra, a nemzetre és a tradícióra, a liberálisokra, az emberek szabadságát, méltóságát garantáló intézményekre, a baloldaliakra, a társadalmi szolidaritásra, a zöldekre, a hivatásos politikusokra és a civilekre, a szabad sajtóra, valamint közösségekre.

A főpolgármester bejelentette: ennek jegyében hívja életre a 99 mozgalmat.

A mozgalom nem a pártok helyett, hanem a pártok mellett akarja szolgálni a változást Magyarországon

- közölte. Mint mondta, a közösséghez bárki csatlakozhat, aki híve és támogatója a változásnak.

Karácsony Gergely kitért arra is, hogy a 99 mozgalom olyan embereket hozott már össze, akik "eddig nem igen voltak együtt a közélet színterein": Ángyán József és Kis János; Bod Péter Ákos és Ferge Zsuzsa; Alföldi Róbert és ifjabb Bibó István.

Karácsony Gergely közölte: 9 pontos programot dolgoznak ki, amely az összetartó társadalom és a jogállam alapvetéseit tartalmazza. A következő hetekben nyilvánosságra hozzák a program részleteit, és azokat szeretnék megvitatni azokkal, akikkel ma elindultak a közös mozgalomban – mondta.

A politikus kijelentette:

"a célunk nem több, de nem is kevesebb: a kiváltságos kevesek egy százalékának trónfosztása a 99 százalék érdekében, hogy a hatalom embereit felváltsa az emberek hatalma és Magyarország fellélegezzen, megnyugodjon és mindannyiunk közös otthona legyen. Tegyük jóvá Magyarországot"

- zárta beszédét.

Forrás: MTI

Fotó: Facebook/Karácsony Gergely

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
De szép is lenne, ha nem gyűlölne lassan mindenki mindenkit. Ha valakinek más a véleménye, azt meghallgatnák és érvekkel próbálnák meggyőzni, nem személyeskedéssel, gorombasággal. Ha kimondhatná úgy valaki a véleményét, hogy nem kellene féltenie az állását, az egzisztenciáját.
Ahogy a költő írja: Ha majd a szellem napvilága ragyog be minden ház ablakán, ha a majd jognak asztalánál mind egyaránt foglal helyet ,ha majd a bőség kosarából mind egyaránt vehet,akkor mondhatjuk, hogy megálljunk...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
Jaj, ne! Az autópályák egyik sávja is biciklis lenne? Az adók meg az egekben?
Pegero
@Nessy: tegnap, 23:15
Petőfi ezt ma így írná...
A XXI.SZÁZAD KÖLTŐI
Ha majd a nyomor tarisznyájából mindenki egyaránt vehet, akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, mert itt van már a Kánaán!
Nessy
@Pegero: Van benne ráció a jelen helyzetben.
JAJMÁR
Hát, van mit javítani, de teremteni Mo.-t nem kell, mert már van, és egyébként se ME jelölt, se semmilyen ME nem Teremtő, mert már az is van! Drukkolok Karácsonynak, de ezek az üres szlogenek nem tetszenek. Jóvátétel... kinek? Konkrétan? A másik oldalnak?
Olyan törvények kellenének, hogy visszaszoruljon a korrupció, hogy a pártoskodó ügyeskedők és pol.érdekemberek pusztán emiatt ne élvezzenek előnyt, se a sógor koma jóbarát, bármilyen oldalon. (De ezt nem meri mondani... )
Van olyan érett Mo., hogy a polgárai ne puszta haszonérdekből válasszon vezetőt?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.