A Nehéz Kő Kft. került át egy másik, de az Orbán-családhoz közelálló céghez. Orbán apja a cikkek szerint az eladásból jó 800 milliós bevételt szerzett.

A 444 írta meg az mfor.hu cikke nyomán, hogy Orbán Győző – a miniszterelnök Orbán Viktor apja – elég szép summához juthatott hozzá egy cége eladása után még az év elején.

Orbán apja igen szép summához juthatott egy cége eladásából

Orbán Viktor miniszterelnök és édesapja, Orbán Győző, Schmitt Pál volt köztársasági elnök és Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke a labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjében játszott Magyarország – Észak-Írország mérkőzésen a budapesti Groupama Arénában 2014. szeptember 7-én. Előttük Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke és Polt Péter legfőbb ügyész ül.

Fotó, címlapi kép: MTI Fotó/Beliczay László

Orbán Győző ugyanis eladta a 13 éve alapított Nehéz Kő Kft-t, amelyet még Orbán Viktor öccse, Orbán Áron alapított 2008-ban, majd a cég idén április 16-ei hatállyal a a NAKK Nemzetközi Alapanyag és Késztermék Kereksekedlmi Zrt. tulajdonába került. A NAKK a céget FuvarozNAK Kft-re nevezte át. A NAKK-ot egyébként szintén Orbán Áron alapította még 2016-ban Bihari Lajossal közösen, aki mára már egyedüli részvényese a cégnek a cikk szerint. (Bihari Lajosról korábban a G7 gazdasági lap és az Átlátszó oknyomozó portál is írt, a lapok szerint Bihari a MÁV-nál töltött be több különböző gazdasági vezetői posztot, és az Orbán-család bizalmasa lehet.)

A 444 és az mfor.hu cikkei szerint a Nehéz Kő Kft. vételára a cégbírósági dokumentumok alapján 750 millió forint volt kereken, a vételár kifizetésére a NAKK hitelt vett fel a Mészáros Lőrinc érdekeltségében álló MKB Banktól. A 750 millióból 644,1 milliót Orbán Győzőnek utaltak át, 105,9 millió forint pedig ment a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak.

Orbán Győző a 644,1 milliós vételár mellett az osztalékra is igényt tartott. A dokumentumok alapján ez bruttó 185,7 millió forint volt, ami után ugyancsak adófizetési kötelezettség keletkezett, a kormányfő apjának összesen 29.4 millió forint közterhet kellett befizetnie, vagyis az adózás után az osztalékból 156,3 millió forint maradt meg tisztán.

Az mfor.hu cikkére hivatkozva a 444 arról ír, hogy így arra lehet következtetni, a miniszterelnök apjához összesen 800,4 millió forint került. 

A Nehéz Kő Kft-nek a legutóbbi, 2019-es beszámolója szerint 2,9 milliárdos árbevétele volt, biszont 2,48 milliárd forint anyagjellegű ráfordítást plusz 237,6 millió forintos személyi jellegű ráfordítást kellett finanszírozniuk. Így összesen 139 millió forntos adózott eredmény maradt a cégben, amit teljes egészében kifizettek osztalékként.

A cikkek szerint a kft-ből Orbán Győző és az Orbán-család más tagjai is rendre jelentős osztalékot vettek ki tulajdonosként, az éves beszámolókban szereplő adatok alapján 2008-tól kezdve összesen 1,47 milliárd forintot.

A Kft.-ből Orbán Győző és az Orbán-család más tagjai is tulajdonosként rendre jelentős osztalékokat vettek ki, az éves beszámolókban szereplő adatok alapján 2008-tól kezdődően összesen 1,47 milliárd forintot.

Forrás: mfor.hu, 444.hu

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
sokanvagyunk
Gondolom, az osztalékot, no meg az eladási árat is csak egyszer vette fel, ellentétben a cikkíróval aki az utolsó bekezdéseket 2x írta, mert lehet hogy sormennyiségre kapja a manit.
namihami
Balzsebből a jobbzsebbe. De a nadrág ugyanaz.
Csizmás Kond
@Horizont: Te most ismét túltoltad önmagadat...nem azt mondtam, hogy minden cetlit maga ír meg, maga számol meg minden kiló követ vagy hasonló hanem azt hogy az üzleti ügynem biztos azt tesz a cég amit ő diktál és nem kell ahhoz senkitől segítséget kérjen...és a mészáros sem...sőt épp azért is nem mert ha már te is ilyen összevisszaságokat képzelsz akkor azt már más okosabb, olyan aki direkt a borsot töri mindig a más orra alá na az is észrevenné , kiköhögné, megvádolná és még ezerféle ami miatt biztos minden olyan dolgot kerül amiben összefüggést találna bárki.
home office
Készülnek a vereségre.
Mentik, ami menthető.

Én úgy tudom, hogy szervezett bűnözőknek (aka. maffiózóknak), hazaárulóknak, terroristáknak nincsenek jogaik.
Csizmás Kond
@Horizont: Na jó...tényleg fogalmam sincs hogy hogy intézik vagy mint csinálják de akkor sem hiszem hogy úgy kezdene el hasznot húzni hogy a fiát belekavarja...főleg hogy nincs rászorulva.
...ami meg a korát illeti ...ezek akik beleszoktak a sokk pénzbe nem tudnak leállni. Amúgy sem dolgoztak életükben tehát nincsenek kifáradva vagy elhasználódva...én alig vártam, hogy eljöhessek nyugdíjba...
Csizmás Kond
@Horizont: ...szükségből vagy megszokásból húztál rá ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.