A parlament jelenleg ötnapos ülésezésben van, ahol több ellenzéki képviselő is próbált napirend előtt felszólalni, ám kicsit olyan, mintha süket fülekre találnának. A Telex.hu cikke szerint a válasz mindenre Gyurcsány.

Parádé a parlamentben – Az ellenzéki képviselők felszólalásaira egyöntetű a kormány válasza: Gyurcsány
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A Telex.hu cikke szerint a kormánypárti képviselők szinte minden felszólalásra valamilyen Gyurcsány-központú választ tudtak adni. 

Elsőként Tordai Bence beszélt, mégpedig arról, hogy 2021. május 15-e a vég kezdete az Orbán rezsim számára: ekkor jelentette be szülőfalujában Karácsony Gergely, hogy elindul a miniszterelnök-jelöltségért. Tordai szerint Karácsony már bebizonyította, hogy képes legyőzni a hatalom emberét, ezt újra meg fogja tenni.

Orbán reakciójában azzal kezdte, hogy Tordai nem beszélt a járványról, így megteszi helyette. Ezzel méltatni kezdte a magyar válságkezelést, majd belekezdett:

Karácsony csak Gyurcsány Ferenc embere, ahogy főpolgármesterként a városházát is Gyurcsány embereivel pakolta tele. Orbán szerint az is probléma, hogy Karácsony mind a nyelvvizsgájáról, mint a tudományos fokozatával kapcsolatban nem mondott igazat. 

Ungár Péter az előválasztásról beszélt, illetve arról, hogy a többség érdekében kormányozna a közös ellenzék. Erre Rétvári a válaszában Gyurcsányról beszélt, aki milliárdos. 

Az ellenzék pedig megint Gyurcsány hatalmát igyekszik előmozdítani. Rétvári szerint Ungár arról beszél, hogy ők nem milliárdosok emberei, hanem segítenek az embereknek, miközben Gyurcsány Ferenc és Soros György érdekeit szolgálják ki.

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott, hogy: „A jövő Magyarországáért szeretnék szólni”. Azokért, akiknek a következő évtizedekben ki kell fizetniük a mi korosztályunk nyugdíját teljes egészében, mert „önök 3 ezer milliárd magánmegtakarításra tették rá a kezüket és költötték el”, azokért, akiknek lehetőséges sem lesz állami földeket bérelni, mert Mészárosnak meg Csányinak több földje van mint az Esterházy családnak volt, azokért akik saját egyetemüket képviselve már nem tudnak beleszólni az egyetemük működésébe, akik fogják fizetni azokat a hatalmas kölcsönöket, amiket az Orbán-kormány felvesz a Budapest-Belgrád vasútvonalra, vagy a Fudan egyetemre.

Amikor önök azt hiszik, hogy a következő kormány mozgásterét szűkítik, tévednek, a következő generáció lehetőségeit szűkítik

- mondta és hozzátette, a Fidesz a jövő generációjának tolvaja.

Dömötör Csaba úgy reagált, kérdés, hogy Gyurcsány a nagy lopott budai villából ide jőve milyen érzéssel mondja másokra, hogy tolvaj. Az előválasztásról is beszélt, ami a megfogalmazása szerint

„egy előre lezsírozott dolog”.

Majd feltette a kérdést, hogy mi az a teljesítmény vajon, ami méltóvá tenné Karácsonyt a miniszterelnökségre, hiszen két év alatt egyáltalán nem bizonyított polgármesterként.

Jakab Péter azzal kezdte, hogy Szijjártó arról beszélt, egész Európában Magyarország kezelte a legsikeresebben a válságot, majd feltette a kérdést: az-e a siker, hogy 30 ezer magyar halt meg, hogy félmillió magyar vesztette el az állását, hogy rengeteg egészségügyi dolgozót „üldöztek el” a kórházakból. Vagy az, hogy az állami vagyont sikerült fideszes alapítványokba pakolni, hogy a gyerekeinket is eladósították Kínának, fogalmazott a jobbikos képviselő. Majd úgy fogalmazott:

Jut eszembe, mi a helyzet a rabszolgatörvénnyel, ficsúrok?!

Ekkor Kövér László házelnökként figyelmeztette Jakabot, hogy utoljára figyelmezteti; el fogja venni tőle a szót, és megkérte, ne sértegesse a képviselőtársait.

Ugye önről is lehet ez a véleményem?

– kérdezte erre Jakab Kövértől, aki erre azt mondta: „legyen szíves, üljön le, öntől megvontam a szót”, majd kikapcsolta Jakab mikrofonját.

Az MSZP-s Tóth Bertalan arról beszélt, hogy a Fidesz politikája élősködő politika. Reakciójában Schanda Tamás arról beszélt, hogy az MSZP kormányzása nem szólt másról, mint a saját önös érdekek figyelembe vétele, a magyar emberek érdekeinek pedig totális figyelmen kívül hagyása. Hozzátette, az egészségügy sokkal jobb helyzetben van, mint ahogy az MSZP-s kormány hagyta.

Forrás: Telex.hu
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

46 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Tudom, hogy a NER ökörkörében a jószágok nem egyformák, de hogy ennél a Kövér nevű ökörnél van a brancsban ostobább, azt nem hiszem. Szerencsétlennek a sötétségénél csak a nevetségessége nagyobb.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Emmersson71
"Az ellenzéki képviselők felszólalásaira egyöntetű a kormány válasza: Gyurcsány"

Hm...miért nem az: Kellemes Pünkösdöt! (O1G után szabadon)
balos
A faszbukos czakkoszolit nem bántotta valaki?Szerencsétlennek elment a "levegője" a fejéből!
Clavigo
@Shikari: Megint miről beszélsz,,tököm bojtja..?
Nessy
Szegénységi bizonyítvány a kormánynak, hogy ennyire telik a válaszaiban.
Lepényleső
Schanda Tamás beszédét vajon az óvodások elhiszik,hiszen ki akkor élt az ily valótlanságokon csak szörnyülködik?
("Mást vádolnak azzal amit ők követtek el!"?)
nezelodo
A fene érti, miért e parttalan rettegés a Fletótól? Már többet nem fog előfordulni soha, hogy Orbán a Fletóval tv vitát folytasson, de mással sem az tuti! Akkor meg miért retteg attól, akiből éppen ő és csapata csinált politikai hullát? Talán fél, hogy feltámad? Ennyire nem bízik magában? Csak nem furdalja a lelkiismerete? Nem hiszem, neki nincs olyanja.
justhpeter
Tudom, hogy a NER ökörkörében a jószágok nem egyformák, de hogy ennél a Kövér nevű ökörnél van a brancsban ostobább, azt nem hiszem. Szerencsétlennek a sötétségénél csak a nevetségessége nagyobb.
Gazella
Megy az etetés a narancs részéröl, hisz a narancs birkáknak van király tv csatornájuk.
csak úgy....
@Shikari: neked magad miatt köne sírvafakadni!
Clavigo
@Shikari: A Gazdáid be vannak szarva Gyurcsánytól..,,az még rendben. De hogy ennyire...?
tudode
Meghallgatva a mai bábeli zűrzavart, elképesztő milyen ovis módon megy a kofaszintű purpadré!
.
A Gyurcsány kormány nagy hibát követett el pl. a 2006 őszi zsibvásárkor, amikor a rajcsűrozás miatt nem rótta ki a a belváros szétrámolását, a TV-székházban okozott kárt, és azt, hogy rekultiválni kellett ezek után a sunyi félművelt parasztok által okozott kárt !
.
Nagyon reszkethet az alfelük Gyurcsány Ferenctől, ha mindent a szocik nyakába varrnak 11 évi baromkodás után, nem tudva azt, hogy micsoda jó reklám a DK-nak az, hogy többre volt képes regnálása alatt!!
.
Írdd és mondd a napirend előtti Gyurcsányozás , és az azonnali kérdések órájában az érde3klődő egyetlen egy szakmai választ hallhatott, Főnagy János parlamenti államtitkártól!
.
Nem csak Jakb Péter tudja, a német Helló diktátor c. filmben is elhangzik, hogy az EU neveletlen pasija nem ért a szép szóból:
.
------ "Hallo, Diktator" - Orbán, az EU és a jogállamiság
www.youtube.com/watch?v=0qmdfkGM88U
---------------------------
.
Az ország szégyene az, hogy megszentségteleníthetik 16 évig az Ország Imaházát!
kereső
"Parádé"?? Nem. Ez szégyen, és hányinger. Ez nem parlament. Nem irom , hogy cirkusz, mert az legalább szórakoztató. Ez meg nem az.
És külön szégyen, hogy ebben részt vesznek az ellenzék képviselői.
Lepényleső
...ahogy lenni szokott ahol holtában a szabad akarat,hiszen nekik a konyhára ez még igen sok milliárdot hozhat,-
a magánosított közpénzből,melyet a bán szabadon fosztogathat?
szegfue
@TJimmy: Bizony ugy!:)) Ő már csak tudja!:)))
voltmárjobbis
@durbincs: ma 17:59. mert te soha nem voltál jobb is, rohadék határon túli fidesznyik
tudode
Joggal reszketnek a regnálók Gyurcsány Ferenctől, amiatt "is", ha egy mezei, nyugalmazott kormánytisztviselő belelát az alapítók selejtjeinek cinkelt kártyáiba, akkor egy volt miniszterelnök "csak" tanácsadóként le tudja játszani az egész játszmát A-Z-ig!!
voltmárjobbis
@durbincs: mert maga 50IQ-val @voltmárjobbis: ?+ @home office: mert maga is @voltmárjobbis: ? kb @Aki Én: ?
Yoda69
Hol van ilyenkor kover koteles elvtars? Miert nem oszt ki nehany millios buntetest a fideSSes batrak kozott? Ez legalabb olyan fajsúlyú megalazas, mint krumpli, amiert 5 millios buntit kapott Tordai.
simmering73
@Shikari:@Pegero: Öröm nézni a tehetetlen vergődéseteket. Azért ehhez is gyomor kell, hogy állandóan itt esz a fene benneteket. Nekem eszembe se jutott még, hogy egy illiburnyák portálra nézzek, nemhogy ott kommenteljek.
ómió
Egyöntetű hazudozás? Miért nem meglepő!?
ómió
@ómió: Jav.: egyöntetű hazudozásra, egyöntetű válasz! Miért nem meglepő?
Yoda69
Szerintem orbanviktor is Gyurcsany embere... :)
Nessy
@simmering73: Tudják, hogy bármilyen sértők lehetnek, itt senki nem vágja orrba őket. Hősök és büszkék magukra.
Nessy
@Shikari: Nesze neked jóbboldali, keresztény kultúra!
csak úgy....
@Shikari: csak nem!? te jártál illemtanodába? :) nem is látszik..
Nessy
@Shikari: Mire figyeljen? A felelősség másra hárítására, a glória szidolozásra? Ehhez elég lenne egy magnó. Mennyivel olcsóbb lenne, mint egy álom titkár, vagy egy szócséplő.
balos
@Shikari: erre várok kis köcsög,de a csútka féle fajtád,akkor bátor,ha közel van Ulan Bator!
NKF
Hát szó se róla. elég borzalom az egész!De ez a szarházi ellenzék (élen Fletóval meg ezzel a kis köcsög jakabkával.sorolhatnám) gyenge mint a tavaszi harmat!
Aki Én
@Shikari: ,,Nesze neked mocskos, cigány mentalitás!"
Nem félsz, hogy a nemzeti-vajdád a fejedre basz? Vagy valamelyik ,,tesója" a sok közül? Most akkor orbánista vagy, vagy nem kedveled a romákat? Ideje lenne rendet tenni a fejedben, te skizofrén balfasz.
csak úgy....
@Shikari: ha te szín tiszta magyar,akkor mitü fistös az ábrázatod dade és miért nem jársz dolgozni!? van benned pár vonóval,ne is tagadd!
Clavigo
@Shikari: Dolgozni nem jutott még eszedbe,,more..?
Gyurka80
Böszmeferi aki az ország legnagyobb tolvaja beszél tolvajlásról?! Csak azért nincs börtönben, mert a vörösbírók nem ítélnék el.Nem baj ő egy hasznos idióta, amíg ő tolvajozik addig biztos a FIDESZ 2/3!
Nessy
@Shikari: Már elnézésedet, de megvallom, megvallom engem sem igazán érdekel már az állandó ellenzék, Gyurcsány duma, akár van köze, a témához, akár nincs. A felesleges glória szidolozás felesleges pótcselekvés a kormány propagandában. Nem vagyok demagóg! Az hogy az értelmetlen mellé beszélés egy idő után unalmassá válik, az miért lenne demagógia? Sima vélemény közlés.Életempárja mondta, ha sokat ismételtem magam:" a hülyéknek kétszer kell valamit elmondani, a komplett hülyéknek háromszor, nekem elég egyszer."
Nessy
@Shikari: Én pl. Torday büntetésére gondoltam, pedig ezt én is szívesen megkérdezném drága képviselőnktől, Varga Mihálytól!Tavaly szóltak a fanfárok, peregtek a dobok, mikor bejelentette, hogy közel 500 milliót kapott a kerület a Békásmegyeri Szakrendelő felújítására. Aztán mikor Orbán szilveszterkor egy tollvonással visszavonta tőlünk is meg, azt hiszem Ferencvárostól is, akkor a képviselők mély kussba voltak! Azóta se járt erre! Nem csodálom, ha jövőre nem indul egyénibe, legalább is nem itt.
Nessy
@Shikari: Ha Rómában jársz, viselkedik rómaiak módjára, mondták pár ezer éve. Most, ha a fidesz közelébe jársz, viselkedj fideszes módra. Minél gorombábban, pofátlanabbul a más véleményen lévőkkel.
Nessy
@Shikari: Akkor most fejezzük be.Neked ez a rendszer a tökéletes, nekem nem.
Pipás
@Shikari: Ti vagytok többben. Mind a hatan.
verőce21
Fletóék már készülnek a megszorításokra.
Nekem elég volt akkor, most nem kérem.

Nem szeretnék semmilyen áldozatot hozni többé, sem az "Európai Egyesült Államokért", sem Fletó politikai ambícióiért, sem Napnyugatért, a Nyílt Társadalomért, sem másért.
verőce21
@Shikari: A választópolgárok nagy többsége nem hiszi el az unásig szajkózott "szociális intézkedéseket" és nem támogatja a Moslékot.

Vagyis, a nagy átverési kísérlet és a grandiózus szélhámosság egyáltalán nem lesz nyerő.
verőce21
Azért fölösleges szociális bérlakásokat építeni, hogy a cigányok között szétosszuk...
csak úgy....
@verőce21: sanszot,lehetöséget adni az értelmes cigánygyerekeknek sokkal olcsóbb, mint milliárdokért börtönöket építeni és föntartani..
fergeteg
Mocskos 1919-es leszármazottak a bolgár zsidókutyával.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.