Egyre több közpénzre lesz szükség az ágazatban, hogy lépést tudjon tartani az Orbány-kormány terveivel.

Jöhetnek az újabb stadionok: a 2022-es költségvetésből már 340 milliárdot költene sportra a kormány
Fotó: MTI/Soós Lajos

A parlamentben a mai napon kezdték meg a jövő évi költségvetés megtárgyalását. Most úgy tűnik, hogy a 2022-es büdzséből még nagyobb részt kap majd a sport ágazata, mint eddig bármikor. A 24.hu cikke szerint, míg a 2010-es évek első felében évi 50/100/150 milliárd forintok mentek az ágazatba, ma már több százmilliárdról beszélhetünk. A jövő évi büdzséhez benyújtott dokumentumok és a kiadási tételek alapján a kormány 340 milliárd forintot tervez elkölteni a sporttal összefüggésben.

A pénz több forrásból érkezik a területre. Az Emberi Erőforrások Minisztériumán belül szereplő előirányzatok révén összesen 81,7 milliárd forint. Az újraindítási alapból 24,1 milliárd. A TAO-támogatás címén a kormányzat becslése szerint 113,4 milliárd forint jut közvetve a büdzséből, és végül a Beruházási Alapból összesen 119,8 milliárd forintot.

Az összes tervezett költés bő harmada csak sportlétesítmények létrejöttét szolgálja. A legtöbb pénzt a Nemzeti Atlétikai Központ megvalósítására fogják elkölteni, majdnem 64 milliárd forintot, de folyamatban lesz az új budapesti multifunkcionális csarnok is, melyre 25,3 milliárd forint közpénzt kell elkölteni. A lap kiemeli: a jövő évre betervezett 340 milliárd forintnak csupán 0,5 százaléka, 1,77 milliárd megy el a sport népszerűsítésére, diák- és szabadidősport támogatására. Ez még kevesebb is az idei 2,38 milliárdnál.

Az Mfor.hu szerint a végső, tényleges sportszámla azonban ennél is jóval magasabb lehet, de ennek nagyságát majd csak évek múlva tudhatjuk meg, amikor a parlament elé kerül a 2022-es költségvetés zárszámadása, valamikor 2023 őszén. 

Forrás: 24.hu, Mfor.hu
Fotó: MTI/Soós Lajos

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Bammeg, vöröscsillagos futball labda? Pár éve még keresztre akarták feszíteni a Heinekent a kis vöri csillagért. Vagy a csiki sörért.
Amúgy ez még jelenleg is önkényuralmi jelkép. Úgy néz ki, ez az orbán kúúúrmány régi-új jelképe.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
@Aki Én: Anyádat, idiótája, azért már ne hazudd rám! Elégedj meg vele, hogy a tetves bolsiságodat próbálgatod!
Nessy
@namihami: Magyarország új neve: Futbólia! (Csodacsatár c. film)
Aki Én
@ómió: ...na, erről beszélek. Érted már, miért boldogtalan szegény? ,,Áldja" veled a sors.
Lepényleső
...ahogy lenni szokott;sportra harminc négyet,- a többivel meg kitömjük a zsebünket?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.