A 41 éves férfi durva szavakkal és késsel fenyegette meg a nőt, akitől pénzt követelt; az asszony kétezer forintot adott a férfinak, aki válaszképp azt mondta, ha szól a rendőröknek, baja esik írja a Blikk.hu

"Ha nincs pénze, akkor másképp kell fizetni” – Volt tanárát akarta megerőszakolni egy részeg férfi
Kép:Pixabay

A nyugdíjas tanárnő a Tényeknek elmondta:

tavaly májusban arra ért haza, hogy az ajtaja fel van feszítve. Az asszony hívni akarta a rendőröket, de volt diákja, egyben szomszédja megjelent a házánál.

A férfi pár óra múlva ismét megjelent, ekkor enni kért. Volt tanára megsajnálta, ezért ételt készített neki, de a férfi újra egy kést vett elő. Ismét pénzt akart kicsikarni az asszonyból, ám az apróval nem elégedett meg:

azt mondta a nőnek, ha nincs pénze, mással kell fizetnie. Ekkor erőszakoskodni kezdett vele, letépve az asszonyról a ruhát, aki könyörgött, hogy hagyja abba.

Végül a nőnek sikerült ellenállnia.

A többszörösen büntetett férfi a bíróságon elmondta:

annyira ittas volt, hogy nem emlékszik, ő követte-e el az esetet, de valószínűsíti, hogy igen.

Mivel ez nem minősül beismerő vallomásnak, a férfit még nem tudták elítélni. Az asszonyt nagyon megviselték a történtek, azóta is rémálmok gyötrik.

Forrás:Blikk.hu
Címlapkép:Pixabay

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.