Az ATV számol be arról, hogy a kormány bejelentése, miszerint Magyarország nem rendel többet a Pfizer/Biontech vakcinájából az uniós beszerzésen keresztül, meglepte Rusvai Miklóst.

Rusvai is megszólalt a Pfizer kapcsán: "Lesz negyedik hullám, a kormány által hangoztatott cél elérhető, de kevés lesz"
Kép: Pixabay

A virológus szerint ez egy hatékony vakcina, erős iránta a bizalom, ezért jelentősen növelhető vele az átoltottság. Rusvai elmondta:

ennek hiányában aligha lesz elkerülhető a negyedik hullám.

Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón jelentette be, hogy az uniós vakcinabeszerzés következő állomásában Magyarország nem vesz részt, ugyanis van elég oltóanyag-tartaléka az országnak.

Rusvai Miklós szerint a jövőben teljesen, vagy legalább részben önköltséges alapon meg kellene tartani ezt a vakcinát ahhoz, hogy az emberek oltási hajlandósága fennmaradjon.

A kormány által hangoztatott hatmilliós cél ugyan szerinte elérhető, ugyanakkor ez kevés lesz ahhoz, hogy ősszel elkerüljünk egy negyedik hullámot

– tette hozzá.

A nyájimmunitás eléréséhez szükséges, hogy további kétmillió ember védettséget szerezzen. Úgy tűnik, ők a betegségen való átesést választják a védőoltás helyett a védettség megszerzéséhez – nyilatkozta Rusvai Miklós aki szerint a harmadik hullám lecsengéséig még mintegy 2 hetet várni kell.

A miniszterelnök által bejelentett könnyítések „rendben vannak”, bár ő néhány nappal később vezette volna be ezeket, de ez már nem számít

– mondta Rusvai aki azt reméli, még a nyáron megtörténhet a 12-16 évesek beoltása is, hogy az őszi iskolakezdésre ők is védettséget szerezzenek a vakcinával.

Forrás: ATV
Címlapkép: Pixabay

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Döbbenet, hogy orban meg a vakcinazassal is Kína bilincseibe hajszolja a magyarokat. Ha nem rendelünk most Pfizert, es ne adj isten lesz egy 4.hullam, akkor mar nem lesz módunk rendelni, csak a kínait, amivel megint benn leszünk a szarban.
Meg Kína is a Pfizer vakcináját használja, gyárat is épít oda a Pfizer, hogy ki tudjak elégíteni a milliárdos nagyságrendű igényeket.
Mi meg itt görcsölünk a kínai szarral, ami ráadásul 3x annyiba kerül mint a Pfizer, igaz igy orban szénné keresheti magát a magyarok nyomoran.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Yoda69
Döbbenet, hogy orban meg a vakcinazassal is Kína bilincseibe hajszolja a magyarokat. Ha nem rendelünk most Pfizert, es ne adj isten lesz egy 4.hullam, akkor mar nem lesz módunk rendelni, csak a kínait, amivel megint benn leszünk a szarban.
Meg Kína is a Pfizer vakcináját használja, gyárat is épít oda a Pfizer, hogy ki tudjak elégíteni a milliárdos nagyságrendű igényeket.
Mi meg itt görcsölünk a kínai szarral, ami ráadásul 3x annyiba kerül mint a Pfizer, igaz igy orban szénné keresheti magát a magyarok nyomoran.
csipetke
Ez volt itt a baj,hogy orbán sajátmaga döntött a járvánnyal kapcsolatos kérdésekben. Ha hallgat a szakemberekre,és nem stadiont épít mittomén hány milliárdért,és igyekezett volna az egészségügyi dolgozókat megtartani,talán nem halt volna meg kis híján 30 ezer ember. Most megintcsak a saját feje után megy,és nem kéri a nyugati vakcinákat. A kínait viszon kevesen fogják kérni,és már az ezzel oltottakat is tesztelni kéne,hogy kialakult-e valamennyi védettség. Újra veszélybe sodorja az embereket. Óriási baj lehet ennek az embernek a fejében.
csipetke
@Yoda69: 14:03 Kína 100 millió adag pfizert vásárolt.Ha az ő vakcinájuk jó,akkor miért is tették ezt?Sőt,maga orbán mondta,hogy a fiatalok a pfizerrel lesznek oltva,mert az a biztonságos. Azért vannak elszólások
kokopelli
@csipetke: nem elképzelhető az,hogy a kínai vezetők egymás közt jobban bíznak a Pfizer-ben? (;-))
CsipkeRózsa
Első a saját zseb, utána következhet az ország érdeke.
fergeteg
Oltassátok csak a fiatalokat Pfizerrel. Örök életükre megváltozik a velük született immunrendszer.
fergeteg
A Pfizer egy pénzhajszolta nagytőkés injekció letörve a kisebbeket. Jó de nem jobb mint a többi.
Yoda69
@csipetke:
A 100 millio vakcina amit Kina eddig megvett a parttagok beoltasahoz kellett. A katonakat a kinai vakcinaval oltottak, de nem volt tul jo hatásfokú, ezert döntöttek a Pfizer mellett. A lakossagnal eddig jo ha 10 millio embert beoltottak a kinai vakcinaval, ami 1,5 milliardra vetitve nagyon rossz arany. A kinaiak nem biznak a sajat vakcinajukban - joggal, hiszen tudjak hogy a kommunista vezetok folyamatosan atkurjak oket, mint nalunk orban a magyarokat. Csak ott nem lehet levaltani a vezetest, mi meg egyszer talan megprobalhatjuk. Aztan ha nem sikerul, akkor majd lesz egy ujabb 56, jo nehany ev mulva, amikor az emberek mar nem birjak tovabb.
Kinaban is beprbalkoztak a forradalommal 1989-ben, de azt tankokkal a foldbe tapostak.
kishonda
@fergeteg: 14.51:Ezt a marhaságot honnan vette!?
Peller Anikó
@kishonda: Hát csak elmagyarázza a baromállatja, hogy ne tűnjön hülyének. De attol tartok ez már csak így marad.
CsipkeRózsa
@fergeteg: 14:51

" Lényeges, hogy az oltóanyagban lévő mRNS nem tud beépülni a DNS-ünkbe, tehát az eljárás nem tekinthető géntechnológiának, mert egyáltalán nem változtatja meg a gazdaszervezet genetikai állományát. Nagyon fontos hangsúlyozni azt is, hogy az oltóanyag teljes egészében természetes alkotóelemekből áll, és a molekulák lebontásához szükséges enzimek mindegyike jelen van a szervezetben, tehát az mRNS tartós jelenlétével összefüggő toxicitás nem alakulhat ki az oltás beadása után."

www.mindmegette.hu/tenyek-es-tevhitek-az-mrns-alapu-koronavirus-vakcinarol-60301/
Lepényleső
...majd parancsra,ahogy egykor az embereket küldték gyilkolni a frontra,a szinte biztos halálba,
- a hazára,a családra,a jó Istenre hivatkozva?
kereső
Ezt a negyedik hullámot Rusvai doktor megbeszélte Merkeley Bélával Is? Nem hiszem, hiszen a SOTE rektora azt mondta, hogy nem lesz.
Nessy
@kereső: Esetleg a vírussal kellene megbeszélni! Neki jó ez a szint, és a kínai vakcina,legalább tud terjedni háborítatlanul.
division
@fergeteg: Ne beszélj légyszi marhaságokat, mint Fidesz párti szégyellem magam amikor ilyeneket olvasok.
Qqberci
@kereső: Mert a SOTE rektora kapott egy Kossuth díjat meg mellé egy cédulát, hogy mit kell mondania...
Qqberci
@CsipkeRózsa: Ne strapáld magad, egy Fütyesz-hívőre nem hatnak az észérvek...
Qqberci
@fergeteg: Pénzhajszolda... 27 év kutatómunka után megvan az eredmény és képesek pénzért adni...
Emmersson71
Miért nem lehet egy Rusvai vs Merkely találkozót összehozni?!
Kb olyan lenne, mint egy szobába tenni egy párologtatót és egy páramentesítőt :P

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.