A piros kezeslábast viselő, Dalí maszkos sorozat rajongóinak már nem kell sokat várniuk, ugyanis hamarosan érkezik A nagy pénzrablás (La Casa de Papel) 5. évada, amelyet a Netflix a mai napon erősített meg. Az Emmy-díjas bűnügyi dráma első évada 2017 tavaszán debütált Spanyolországban, de nem tett szert túl nagy nézettségre. Azonban a Netflix látott benne egyfajta potenciált, ezért már abban az évben megvette a sorozat nemzetközi jogait. A sorozatot szükséges volt újra vágni a jobban fogyasztható részek érdekében. Ezt a friss verziót 2017 októberében mutatták be, rögtön két évad prezentálásával. A sorozat globális szinten nagyon népszerű lett, ezért nem is volt kérdés, hogy folytatódnia kell. Egy nagyobb szünet következett a 3. évadnál, ami 2019 júliusában, majd a negyedik évad 2020 áprilisában jelent meg. A mai napon pedig hivatalosan is ismertté vált az ötödik évad érkezésének időpontja. Az ötödik évad első része, 5 epizód szeptember 3-ára várható, míg a következő 5...
Ez már nem rablás, hanem háború – Érkezik A nagy pénzrablás 5. évada Pécsi Egyetemisták Magazinja
Forrás:
pecsiegyetemistakmagazinja.hu
Feltöltő: EgyetemistákMagazinja
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Súlyos pillanatok a Voice színpadán: Trokán Nóra húga zokogva búcsúzott, még a nővére sem fordult meg a hangjá...
- Meg se mukkant, és inkább elkerekezett Kammerer Zoltán, amikor megszólította egy újságíró
- Az anyjuk elkobozta a telefonjukat, a két kisgyerek kocsiba pattant és 300 kilométert autókázott
- Aznap költözött be a lakó a Szondy utcai házba - aztán kigyulladt a lakás - meleg víz sincs a társasházban a p...

Itthon
- 2023. September 23., 22:20
Amit az Orbán-kormány csinál, az nemcsak a nemzeti érdekekkel ellentétes, de illegális is

Itthon
- 2023. September 23., 22:16
Megüzente az államtitkár: A magyar szabadságharcos nép, amely soha nem hajlik meg

Itthon
- 2023. September 23., 21:50
Megszólalt az ex-Fideszes aki lefizette volna az MKKP-s politikust: Hajmeresztő magyarázattal állt elő
További ajánlatok

Itthon
- 2023. September 23., 14:01
Halálos közlekedési baleset Pest vármegyében

Szórakozás
- 2023. September 23., 13:26
Alekosz egy hónapra kezelésbe venné a szerinte "mekszikói" kinézetű Tóth Andit

Itthon
- 2023. September 23., 10:00
Forgalmi változások lesznek szombaton a Puskás Aréna környékén – itt vannak a részletek
Új hozzászólás