Sebián-Petrovszki László (DK) arról kérdezte az emberi erőforrások miniszterét, meddig maradhat posztján az Országos Vérellátó Szolgálat "a vérplazma-botrányért felelős" főigazgatója.

Rétvári Bence szerint csupán személyeskedő vád, hogy Bayer felesége piaci ár alatt adta el a levett plazmát és okozott egymilliárdos kárt
(Illusztráció)

A képviselő arról beszélt:

a levett plazmát cégeknek adta el, piaci ár alatt, a Bayer Zsolt publicista felesége által vezetett szolgálat, amivel a költségvetésnek évi mintegy egymilliárd forintnyi kára keletkezett.

Ennek apropóján írt Bayer Zsolt egy minősíthetetlen Facebook bejegyzést, amelyben Sebián-Petrovszki László csupasz pofájú f*sznak nevezte.

Rétvári Bence, az emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára "személyeskedő vádaknak" nevezte az elhangzottakat.

Közölte, 2010 előtt – verseny híján – 8 ezer forint volt a plazma megállapított kilogrammonkénti ára, most 47 ezer forint.

Az azonnali kérdések órájában az Országgyűlés keddi ülésén Varju László (DK) azt mondta:

a falvakkal ugyan eddig sem törődött a Fidesz, de korábban a választások előtt "valamit hazudtak nekik", amiből aztán sosem lett semmi.

A leghátrányosabb helyzetben lévők falvak nélkülöző népét a Fidesz magára hagyta, elárulta – jelentette ki –, a levegőtől:

a földjüktől fosztották meg őket. Mikor akarnak tenni a falvakért, ha nem most, amikor ehhez az Európai Unió is segítséget ad?

- kérdezte.

Orbán Balázs úgy válaszolt:

a szocialista-szabad demokrata kormányzás volt az, amely a tragédiával volt egyenlő a falvak számára. Minden létező feladatot rájuk "lőcsöltek" forrás nélkül.

Sorolta a legkisebb települések fejlődését szolgáló programokat, kifogásolva, hogy azokat nem támogatta az ellenzék.

A jelenlegi kormány azonban a vidék megtartóképességét kívánja erősíteni, ezt szolgálja számos agrárforrás is

- hangsúlyozta. 

Forrás:MTI
Címlapkép:Pixabay

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
Keresztény Bence, húzd már le magad a WC-n, te szarházi, a NER mesemondója!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/107545122_894627971017111_3294373305705260517_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=R_Ra3N5ovg0AX-yyCIP&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=988a4f078164aef37edc1c98ed98225d&oe=60D36308
Rétvári még a büdös életben nem dolgozott A jó k ... va anyád! Nem tisztes szegénységre van szükség a XXI. században, Európa közepén, hanem normális emberhez méltó élethez való joghoz! Rajta, ki lehet próbálni ! Egyébként nem az a legnagyobb probléma, hogy még nem volt tisztességes munkahelye, hanem az, hogy cinikusan és lekezelően fogalmazza meg az emberek problémáit. A kereszténység már kapott esélyt hogy jobbá tegye a világot ez volt a sötét középkor!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/69358805_662106667602577_2626702123064098816_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-3&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=IP0snwemJOEAX-3iyzq&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=690429038a2c62c01db8343e7d451753&oe=60D23024
Béla333
Mint a vakcinák beszerzésénél. Jelek szerint közbenső cégek beiktatásával lopták ki a közös pénzt.
A maffiánál ez a kitaposott út...
tudode
Bicskanyitogató ahogy, nemcsak az ovis Bence, minden válaszadó
.
----- Egyszer volt egy kemence - Előadja: Szabó Gyula
www.youtube.com/watch?v=7HJM_znJToY
-------------------------------
.
Valójában a NEMZETI NAGYCIRKUSZba minden belefér azoknak, akiknek karaktergyilkolás az erőssége!
human
A NER szó szerint a vérünket szívja. Véletlen lett volna az alulértékesítés? Ugyan. Az a különbözet vissza lett osztva.

Orbán és kiszolgálói hazaárulók!
ómió
Olyan, efftársi ráhazudjuk alapon! Hátha "bejön"...!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.