Idén is elmarad Tusványos, jelentették be a szervezők Facebook oldalukon. 

Idén is elmarad Orbán kedvenc fesztiválja
Fotó:Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

A járványhelyzetre való tekintettel idén sem tartják meg a Hargita megyei Tusnádfürdőn évente megrendezése kerülő fesztivált, így elmarad a Diáktábor és a Bálványosi Szabadegyetem is.

Mindannyian bíztunk abban, hogy idén nem telik el július Tusványos nélkül. De egészségünk, biztonságunk mindennél fontosabb, ezért szomorúan bár, de kénytelenek voltunk meghozni a döntést, miszerint 2021-ben nem lesz tőlünk hangos Tusnádfürdő

- írták a Facebookon a szervezők.

A rendezvény fő előadója minden évben Orbán Viktor,  rendre erős beszédeket szokott tartani.

Magyarországon létrejött egy illiberális-kereszténydemokrata állam, ami antitézise a liberálisok elgondolásának. Ezért reagálnak gyűlölettel arra, ami a többi között Magyarországon folyik. Az illiberális politika helyes, csak más szót kellene kitalálni rá.

– mondta még 2019-ben Orbán Viktor.

Bár olyan is volt, hogy paradicsommal dobálták meg miközben az általa megtartott előadásról távozott.

A fiatalok azután dobálták meg a magyar miniszterelnököt, hogy végighallgatták a Bálványosi Szabadegyetem és Diáktáborban tartott előadását és a kérdésekre adott válaszait

írták akkor a lapok.

Forrás:Facebook
Címlapkép:Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gazella
Fesztivál nélkül is oda megy a pénz tisztára mosni..
namihami
Itt áll majd a paraszt, az aktuális szentbeszéd meg sehol. A sok erdélyi éhenkórásznak üres lesz az élete. Kénytelen lesz csupán a potyával beérni.
Hülye magyar adófizető--kasszához, nehogy a potyaleső voksolóink itt maradjanak orbánajándék nélkül.
kereső
Remélhetőleg jövőre egészen más okból marad el az orbáni szózat.
Emmersson71
Nem lesz posványos?!
Pedig úgy szeretem, amikor ráront a baloldalra...genetikusan :P
Emmersson71
"Diáktábor és a Bálványosi Szabadegyetem"

Mondjuk, ezeknek most picit fura csengése van :(
rokker33
Azt hittem hogy a prájd/ buzi felvonulás/ marad el. Sajnos abból fogunk kapni a jó programoknak lőttek!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.