Néző Lászlónak, a Mediaworks Központi Szerkesztősége főszerkesztőjének a Magyar Nemzetben megjelent vezércikke.----Évek óta töröm a fejem, hogyan lehetne elmagyarázni, megértetni a mai tizenévesekkel, mit történt 15 évvel ezelőtt Balatonőszödön, azon a május végi MSZP-frakcióülésen, amikor egy Gyurcsány Ferenc nevű, a magyar sors kegyetlen gesztusa révén magát miniszterelnöknek nevezhető emberforma elmondta népünk történelmének egyik legsötétebb beszédét. A mai fiataloknak, akik közül sokan már szavazókorúak, az őszödi beszéd, ha egyáltalán hallottak róla, olyan, mint valami messzi, messzi galaxisban játszódó mese, mint egy sci-fi, amihez valójában semmi közük, legalábbis az életükre gyakorlati hatása nincsen.------ Hogyan lehetne velük megértetni, hogy mindaz, ami most van, 15 évvel a beszéd elhangzása után, mindaz abból a beszédből következett, s hogy e beszéd nélkül talán most egy más világban élhetnénk.

Forrás: hirtv.hu
Feltöltő: sgl
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Ideje lenne, hogy az mszp tisztába tegye "öszödöt". Nem , nem Gyurcsánynak kellene ezt megtenni- egyébként is az Ő véleménye ismert- hanem az mszp-nek. Mert végül is Öszöd nem Gyurcsányról szól, hanem az mszp-ről. És amig ezt nem teszik, és nem fogadják el magukénak a 2002-2010 közötti időszakot, és nem néznek vele őszintén szembe- addig itt bármilyen "megújulásról", meg akármiről is beszélni kár. Elvitettétek Gyurcsánnyal a balhét a saját megalkuvó, kollaborálló politikákotért, és még most sem meritek felvállalni- hogy nem csak! "Gyurcsány volt/van a hibás mindenért, és orbán 2010-es 2/3 -áért. És most is hallgattok minderről, mint az a bizonyos a fűben. Mikor mondjátok már meg, hogy ki is volt/kik voltak az árulók.
RonaGyuri
a dologban az igazság kb. annyi mint Orbánban a tisztesség, de van egy mondat amiben azért van ráció, bár túlzás:
"ami most van, mindaz abból a beszédből következett" !! =))
kereső
Ideje lenne, hogy az mszp tisztába tegye "öszödöt". Nem , nem Gyurcsánynak kellene ezt megtenni- egyébként is az Ő véleménye ismert- hanem az mszp-nek. Mert végül is Öszöd nem Gyurcsányról szól, hanem az mszp-ről. És amig ezt nem teszik, és nem fogadják el magukénak a 2002-2010 közötti időszakot, és nem néznek vele őszintén szembe- addig itt bármilyen "megújulásról", meg akármiről is beszélni kár. Elvitettétek Gyurcsánnyal a balhét a saját megalkuvó, kollaborálló politikákotért, és még most sem meritek felvállalni- hogy nem csak! "Gyurcsány volt/van a hibás mindenért, és orbán 2010-es 2/3 -áért. És most is hallgattok minderről, mint az a bizonyos a fűben. Mikor mondjátok már meg, hogy ki is volt/kik voltak az árulók.
verőce21
Ma 15 éve hangzott el az"öszödi beszéd", amellyel a maszop húsz évre elvágta magát a hatalomtól...!

Nyugi gyerekek, még van 8 évetek ellenzékben. Hiába ismerte ezt fel Ferenc testvér és alapított új pártot, a DK egyedül kevés... ráadásul túl sok azon az oldalon, a buta, tehetségtelen, hataloméhes majom...!
kereső
@sgl: Na de ők úgy viselkednek, mint aki ott se vót!!
Yoda69
Nem kellene megadni a fideSSnek azt, hogy az ellenzek belemegy egy oszodot elemző vitába. Felesleges.
A fideSS célja, hogy folyamatosan tematizalja a kozmediat, es erre a legjobb nekik Gyurcsany es oszod.
Az ellenzek helyeben csak azt nyomnám ezerrel, ami a fideSS bűne, minden mást ignorálnék:
1. Korrupció
2. Jarvanykezeles, 30 ezer elhunyt
3. Inflacio 15-20%
4. Fudan egyetem, azaz Kína rabszolgai NEM leszünk
Minden mást hagyni kéne csak ezeket nyomni orrvérzésig azon a maradék média felületen ami meg megvan, plusz plakátok, ha van rá mód.
Ha most beleallnak oszod megvédésébe abból csak rosszul jöhetnek ki, holott nekem is a véleményem az oszodi volt Gyurcsány legjobb beszéde.
tudode
Ha hasonlóan kiragadja bárki Néző László dohogásából azt, a két mondatot, szemben azzal a mondatrészzel, hogy hazudtunk éjjel, meg este,
.
-- Gyurcsány Ferenc nem változott semmit,
-- az őszi zavargásokkor többször elhangzott, hogy Gyurcsány takarodj
.
Tehát Gyurcsány nem változott semmit, szemben a örök riválisával
.
----- Beleszédültünk, amikor végignéztük, hányszor váltott irányt Orbán
www.youtube.com/watch?v=RVOvGyGYc-Y&t=180s
------------------------
.,
-- az őszi zavargásokkor többször elhangzott, hogy Gyurcsány takarodj
.
Dióhéjban:
.
Miután karaktergyilkolás által, szétrámoltatva a fociultrákkal a belvárost, felgyújtatva a TV székházat azzal egyidőben, amikor a alapítók selejtjei a Kossuth téren felhergelték az ösződi igazbeszédből kiragadott "hazudtunk reggel meg este" résszel elhangzó "Gyurcsány takarodj"-jal szemen a közjogilag érvénytelen hatalom, és pénzéhes padival, első dolga volt a rendvédelmisek korengedményes nyugdíjának az eltörlése, már 2011-ben, nem is akárkik a rendvédelmisek bontóbalváal üvöltötték, hogy ORBÁN TAKARODJ!
.
Nézzük csak:
.
----- "Orbán takarodj!" - Megkezdődött a rendvédelmisek tüntetése a Kosstuh téren
www.youtube.com/watch?v=k9rVcTY9AzQ&t=13s
.
www.youtube.com/results?search_query=rendv%C3%A9delmisek+t%C3%BCntet%C3%A9se
-----------------------------
.
Miközben, után, előtt alattomos módszerekkel, egyik balhét követve a másik, elterelő hadjárattal már csak egyes esetekben a bíróságok állnak helyzetük magaslatán úgy, hogy a felcsúti nemzetvezető elsők között a rendvédelmiseket alázta meg, a parlamenti pártok folyamatos karaktergyilkolásával, melynek áldozata volt az MDF, az SZDSZ, de valahogy a szocialistákkal folyik az iszapbirKÁZÁS!

----------------------------------
.
Akármilyen orgánum főszerkesztőjétől szegénységi bizonyítvány a fiatalokat belerántani ebbe a mocskos cselszövésbe!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.