Épül könyvtár, lesznek edzőtermek, csak éppen a magyar diákoknak fizetniük kell majd a használatért, a kínai egyetem hallgatóinak meg nem.

A magyar diáknak fizetnie kell, a kínainak nem: újabb furcsaságok a Fudan egyetem körül

Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László

A Népszavára hivatkozva a 24.hu arról ír, hogy számmisztikát vet be a kormány, amikor a kormányzati prezentáció rátér arra, mekkora területen is zajlanak majd a fejlesztések. Mint ismert, Palkovics László Fudan-ügyi kormánybiztosként a múlt héten egyeztetésre hívta Karácsony Gergely főpolgármestert és Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármestert, de megbeszélés helyett az ott bemutatott prezentációra kellett volna rábólintaniuk. Nem tették.

A lap szerint a már nyilvánosságra hozott prezentáció felvezetése is zavarba ejtő, a folytatásban pedig elég sok a csúsztatás.

A dokumentum szerint a régi nagyvásártelepen kialakítandó közösségi tér mérete és funkciója nem változik. A Népszava azonban megjegyzi:, hogy ezt közben a Fudanhoz csatolták, így nagy kérdés, hogy a magyar diákok milyen feltételek mellett használhatják majd. A pénzügyi részből ugyanis kiderül, hogy

a sportlétesítményeket és a könyvtárat külsősök csak térítési díj ellenében használhatják, miközben a Fudan diákjainak az egyetemi képzéshez kapcsolódóan ingyenes.

Forrás: nepszava.hu

Címlapkép: MTVA/Bizományosi: Róka László

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
@Málna: Az nem zavar, hogy a magyar emberek pénzéből fizetik es tartják fenn a Fudant? Legalábbis ezt akarjak ezek a naci hazaárulók.
Nem leszünk Kína rabszolgai!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yoda69
@Pálinkás Pál: Szerintem mar ertesultek rola igy vagy ugy. Jo lenne tudni a szerzodes reszleteit, hogy arulta O1G hazat.
Málna
@Yoda69: Ha ez a befektetés megtérül, akkor nem zavar.
Málna
@Qqberci: A tizenötezres kollégiumi díjba akkor sem fog beleférni az ingyen konditerem.
vacsi
"a sportlétesítményeket és a könyvtárat külsősök csak térítési díj ellenében használhatják, miközben a Fudan diákjainak az egyetemi képzéshez kapcsolódóan ingyenes."
Nagyon helyes! Abban az időben, amikor - még az átkosban - egyetemre járta, természetesen az egyetem minden létesítményének a használata a diákoknak ingyenes volt - miközben kívülállókat BE SEM ENGEDTEK!
Aki Én
@Málna: hogy te mennyire buta vagy. Ezt sem érted, dől belőled az elfogult ostobaság.
Málna
@Aki Én: Mindig ugyanazt írod. Menj már el orvoshoz! Egyre rosszabb az állapotod. Ne várd már meg, míg olyan leszel, mint Szeparepa.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.