Motoros futár vitte több lap szerkesztőségébe is a trailert tartalmazó pendrive-ot.

Néhány nappal ezelőtt ELKXRTUK címmel már létrehozták az őszödi beszédről szóló film Facebook-oldalát, ahol azt ígérték:

május 26-án minden kiderül.

Ezen a Facebook-oldalon jelenleg egy öltönyös figura fotója látszik. A kép középpontjában egy hátradugott jobb kéz található. A középső ujj kivételével valamennyit behajtva tartja a kéz gazdája, ezzel a félreérthetetlen kézjellel fogalmazva meg egy újabb vizuális hadüzenetet – írja az Index.

Ma, azaz május 26-án van a 15. évfordulója annak, hogy elhangzott Magyarország 21. századi történelmének legnagyobb hatású – a sajtónak majd csak ősszel kiszivárogtatott – beszéde, amely Gyurcsány Ferenc, az egy hónappal korábbi választásokon győztes akkori miniszterelnök szájából hangzott el.

A múltkor a 24.hu írt arról, hogy a Megafilm 800 milliós tervezett költségvetéssel jegyeztette be a filmet, amelynek főszereplői Bánovits Vivianne és Mózes András lesznek. A szinopszis úgy szól, hogy

amikor egy ambiciózus, de elnyomott közvéleménykutató szakember rájön, hogy a főnöke részt vett egy botrányos hangfelvétel kiszivárogtatásában, úgy dönt, fényt derít az igazság részleteire, hogy azzal jobb pozíciót zsarolhasson ki magának. Összeáll újságíró szerelmével, és nyomozni kezd, de mivel hamar konfrontálódik a főnökével, egy nagyhatalmú kör célpontjává válnak.

Ma délelőtt meg is tört a titokzatos csend Kálomista Gábor producer készülő filmje körül. Több szerkesztőségbe is motoros futás vitt egy trailert. Elküldhették volna e-mailben is, de a Megafim producerei – Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya – ezt a marketingtrükköt választották. Nyilván arra utalva, hogy a kiszivárogtatók annak idején szintén futárokkal juttatták el Gyurcsány Ferenc beszédének hangfelvételeit a Magyar Rádió, az RTL Klub és az Origo internetes portál szerkesztőségébe. Azóta sem derült ki egyértelműen, ki tette nyilvánosan elérhetővé 2006 őszén azt a beszédet, amelyben a miniszterelnök keresetlen szavakkal ismerte el, hogy hibáztak:

Elkúrtuk, nem kicsit, nagyon!

Az is elhangzott beszédében, hogy:

Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz

Forrás: Index.hu, HVG.hu

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
Ezt nem én találtam ki, idézem egy kommentből:

"Tizenkét év kétharmad után gyurcsányozni olyan, mintha a 12 éve elvett feleséged volt férjét okolnád azért, hogy nem tudod az asszonyt megdugni!"
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Duke Nukem
Elmegyek az első mozi előadásra egy viperrel...
Nagyon csúnya dolgokat tudok csinálni egy viperrel.
Szeretnétek emlékezni 2006-ra?
Én megadom nektek - az emlékezés képességéét.
Duke Nukem
Igazából egy katonai kés lesz nálam (az igazi - vadászölő.,. darabra meg van Semjén?).
Duke Nukem
Nem azért vágok darabokra mindenkit, mert olyanom van, hanem azért, mert tűrhetetlen a szélsőjobbos Orbán, aki kommunistáknak nyal és árulja ki az országot.
Ez színtiszta, őrület !!!
Ez ellen tenni kell - Orbán HAZAÁRULÁSA ellen tenni kell!!
Duke Nukem
Orbán Viktor elárulja Magyarországot idegen hatalmaknak !!!
creativehun
@durbincs: Te boldogtalan id enem is kommenteltem,. Hu..basszus..te veszélyesen hülye vagy...
creativehun
@durbincs: Hallotta???..Állítólag a Durbincsnak meg komoly fogyatéka van. Már csak a fidesz fogadta be a tagjai sorába..mert ott elfér..senkinek tűnik fel.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.