A Nemzeti Sportnak adott interjújában többek között arról is beszélt a milliárdos, hogy kétlaki életet tervez új feleségével, Várkonyi Andreával – írja a Telex.hu.

Exkluzív interjút adott Mészáros: így tervezi az életét Várkonyi Andreával
Fotó: Propeller

A Telex.hu szúrta ki, hogy egy exkluzív interjú jelent meg a fideszes politikussal a Nemzeti Sport oldalán. „Nem fogalmaznék úgy, hogy elköltözöm, egyszerűen csak családi, praktikus okok miatt kétlaki életet alakítunk ki” – fogalmazott Mészáros. Hozzátette, hogy Felcsúton nőtt fel, és nem tudna innen elszakadni, „nagyon ragaszkodom ehhez a régióhoz érzelmileg, munkahelyi és családi okokból is”. 

Azonban a mindennapok és a munkánk szükségessé tette egy budapesti bázis kialakítását is. Vagyis Felcsúton is sokat leszek továbbra is, nemcsak amikor meccs van. De akkor, ha csak tehetem, mindenképpen

– tette hozzá. 

Közben az építési munkálatok a XII. kerületi Széchenyi-hegyen épülő j villájában már előrehaladott állapotban vannak. A hírek szerint ide hamarosan új feleségével, Várkonyi Andreával költözik majd be.

Az interjúban nemcsak magánéleti kérdésekről esett szó, hanem a Puskás Akadémia idei szezonjáról, Garancsi Istvánról és a felcsúti csapat teljesítményéről is. 

Forrás: Telex.hu, Nemzeti Sport
Fotó: Propeller

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
@csak úgy...: Remélem,,a Sertéssel együtt ez a táskás szemű mediterrán típusú Entellektüel is bukni fog...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Clavigo
@csak úgy...: Remélem,,a Sertéssel együtt ez a táskás szemű mediterrán típusú Entellektüel is bukni fog...
volvós
...ez a " kétlaki élet " csak az " ifjú feleségnek kedvező, a menő
" Kielégítő Parancsnokság " zavartalanul működhet...
Lölőke f...át addig sem kell cumizni !!
Eladott Ország
Tikkel Lajos Louie

A Nemzethy Nászok Násza

Oltárhoz vezetik ezt a már-nem-szüzet:
deli legény teszi, tőle fogott tüzet.
Szellem, báj és kellem mind benne ölt testet,
csőkulccsal meghúzva: soha szét nem eshet!

Nemzethy géniusz, önmagát meglepve:
a Zuckerberg gyerek elbújhat mellette!
Jóisten, szerencse, s Viktor keze benne:
nem tudja, nélkülük "sikeres-e lenne".

Kerekded korpuszán dinnyemintás póló:
talán csak Apolló, ki hozzá hasonló!
Életvezetési tanácsa, jámborok:
ha sikerre vágytok, legyetek "bátorok"!

Szerelmes duhajnak most semmi sem drága:
elvitte Dubajba kis romantikára.
Nemzeti ünnep volt, mit ők is tiszteltek:
fügefalevélként kokárdát viseltek.

Nem lelt huszonkettes anyát, így - nem túlzok! -
mátkája ujjára gyémántgyűrűt húzott.
Nem eshetett rosszul a hálás arának:
nyomban igent mondott leendő urának.

A nyoszolyólányok Tompika és Szájer:
őtőlük narancsos illatú az ájer.
Tanújuk a Novák, meg a Kancsal Marcsa:
ha szépen megkérik, a gyertyát is "tarcsa".

Majd a kisvasúttal utaznak nászútra,
s a Gucci bőröndben ott a Káma-Szútra.
Mellette diszkréten pár levél Viagra:
álljon a pecabot eme nemes vadra!

Nemzethy Álompár, párás is a szemünk:
nem illik firtatni, mibe fáj ez nekünk!
Örüljünk, hogy összeköltöznek egy házba
- nászutas lakosztály úgysincs a fegyházba!

De az első éjszaka joga is az enyém Lölő!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/176658274_3430337627066707_2311348219250111333_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-3&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=3OW61vweAx8AX-wirna&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=ea75c046852233e6f90cd68d4b7c3615&oe=60D32678
csak úgy....
remélem,hogy az nem egy rossz ómen,hogy vajnáéknál az ember vót andi..
lampa laz
Úgy néz már ki ez a barom mint egy végstádiumos. Kövéren is rút volt, de így lefogyva, valami borzalom.
Emmersson71
Bő gyermekáldást, hosszú házasságot kívánok!
Kár, hogy elmúltak 40 évesek és a CSOK támogatást már nem tudják felvenni! Talán módosítják a törvényt és segítik egy új család elindulását...
Emmersson71
"előrehaladott állapot" ???

Ha beírod a keresőbe, re idióta firkász, akkor szinte csak (rák)betegségekkel kapcsolatban hangzik el :(
Fogalmazás-gátlót szedsz?!
Manhattan
Igyekszem a nyilatkozatukat olvasni, de ki sem mondta soha egyik sem a másik nevét. Ezért még mindíg bízom abban, hogy ez a frigy csak valami elterelő hadművelet.
dr. prédikátor
kiváncsi vagyok hogy a mészaros mikor ruccan ki Kínába egy új farokért!!!
gina
Kit érdekel ez a 2 proli?? fulladjanak meg a mocskos pénzükben,,ha ez a boldogság?? sajnálatos figura mindkettő
Néro
Nemzethy Nagy Gáz ne tervezz hosszan. 9-8-7-6 ...
Néro
@Eladott Ország: Ez nem jó. Nem ott van a homloka közepe ! Igazítsál rajta.
Eladott Ország
@Néro: OKÉ! De, ettől nem sántul meg! Megváltozik a nézése meg a járása az holtbiztos!
levarosbukta
@lampa laz: Az is! Állítólag hasnyálmirigyrákos. Azért kell az Andika mert még a főnök nem veheti át nyíltan a vagyont. Mikor elvált még nem volt képben a betegség, különben tuti nem engedi meg a nagyvezír.
Eladott Ország
@Horizont: ma, 14:06 ♦ Várkonyi Andreában, már több titok van, mint a trapista sajtban. Ő már " többkezes" zongorista játékos.
Manhattan
@Horizont: Bocsi, de én az ilyen magazinféléknek nem hiszek! És ha ezt a " nyilatkozatot" ők találták ki?
Eladott Ország
@Horizont: "Mit ér a pénz a ruha, ha az ember farka puha, inkább vagyok szegény, de a farkam legyen KEMÉNY!"
"Kopaszodó fejedet ne gyötörjék gondok, fonják át nyakadat fehér női combok s kerüljön szemedre majd puncibőre s hiányzó hajadat pótolja a szőre."
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/172190125_2929440203998432_5895596835416651406_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=82-5MCq8Ky4AX9kJ_7A&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=504fdd3e6bd26f4fb817091f41afb035&oe=60D48FCF
Yoda69
Viszont akkor kell meg egy feleség a felcsuti vityilloba is.
lampa laz
@levarosbukta: akkor a főnök már átnyújtotta andikának a 12 pontos miheztartást. Nem lennék a helyében, mert egy rossz mozdulat a széf irányába és durr lesz neki. Várkonyi biztos elképzelte, h ő is olyan vígözvegy lesz majd mint vajna tímike. Még az is lehet, h bejön neki.
Azon nem csodálkozom, h lölő így járt, az a sok stressz ami ránehezedett, megtette hatását. Majd a magán egészségügyi klinikáján mindent, meg még annál is többet fognak tenni érte. Nem úgy mint Samu bácsiért az államiba.
vacsi
OK, sokan élnek így, de mi ebben az exkluzív?
lampa laz
@Horizont: A rák egyik legrondább fajtája, vezekelhet kínjában minden nap. Egyszer régebben már írtam, h hiába a gazdagság, a koporsón nincs farzseb. Az Isten ebben legalább igazságos, a halálban nem tesz kivételt ember és ember között. Bár lehet, h csak kósza hír, de előbb, utóbb úgyis úgy jár.
Ja, amúgy az új asszony belgyógyász, ha meg emlékszik az anatómiára...
Málna
A mindenit, hogy lefogyott! Teljes mértékben vállalható lett.
Manhattan
@Horizont: Most olvasom a Huppa-ban, hogy " Valamit ki kellett találni, mert Lölö már nagyon kínos fejezet volt a NER aranykönyvében, így született meg a szalonképességi akció, amelyet Várkonyi Andreának hívnak...
Emmersson71
@Málna: Akkor vállald be - elölről, hátulról..alul, felül!
libellle
@Horizont: A fantázia... ez a szép daliás de föleg nagyon magas intellekttel rendelkezö pacni,este kilép az elegans fürdöszobából törölközö nélkül. Oje Mein Gott valami felemelö látvány lesz a szerelmes feleségnek.
balos
@Málna: Hát,hacsak nem vagy Quasimodo a gázosnál biztos nagyobb sikered lenne az ágyban,legfeljebb a csekk lenne soványabb!
Eladott Ország
A siker receptje legyetek "bátorak." Ez itt teljes valójában az orbáni plebejus, a népmesei hős, 2021 Magyarországának ideál tipikus megtestesítője, maga a rezignált bukolika és a szenvtelen ostobaság díjnyertes ötvözete. Mészáros Lölö. Az ember, aki nem oly régen 3 millió forint árbevételt kapart össze egy év alatt. Most több mint 400 milliárdnál tart. Igen, ő az. Hát nem egy átlagember, az egészen biztos. Minden szava aranyat ér, szinte aranyköpetek sorozata, csiszolatlan gyémántok elénk hányt füzére, a harmadikos diák szellemi szintjén megrekedt, kétszámjegyű szavas szótárát büszkén lobogtató, öntudatlan nemzeti tőkés. Az a pengeéles logika, azok a mélyenszántó, magvas gondolatok, az a sztoikus bölcselőket megszégyenítő mélysége az elmének, a nemzeti felső-középosztály megtestesítője, a NER jobbágya, a 21. századi magyar feudalizmusba oltott kleptokrácia arca. Már-már fizikai fájdalommal járt végighallgatni a sehonnan sehova nem vezető, végtelenül kínos gagyogást, a milliárdos lábtörlőnek használt téeszelnök primitív, mélysötét és öntudatlan küzdelmét a magyar nyelvvel.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/137496885_3759306677463911_5895243381060103202_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-3&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=cLITwRGB1C0AX_VjMLZ&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=eb0499702b563812ad21483cbd1b0d8a&oe=60D85147
namihami
Akkor most az Andrea lenne soron. Ő hogyan képzeli a jövőjét a Lölőkével, hol, hogya, de főleg, meddig? Lesz-e fánkozó, gyémántbolt és hasonlók? Vagy beéri annyival, ha Lölő átveszi neki az M1, M2 és a Tv2-t? Az inkább profil...
Yoda69
@simmering73: 18:16
Nem, azt a golya hozza :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.