Lenne rá igény, hogy egy lakáshoz több parkolót is lehessen építeni, mégsem találkozik a kereslet a kínálattal. 

Mindössze néhány hétig élt az a szabályozás, hogy új társasházak mellé akár több parkolóhelyet is lehessen építeni. A beruházók szerint azonban ezzel nagyon elszaladtak volna az árak. Most ismét a régi szabályozás van érvényben: 1-nél több parkolót kialakítani nem lehet – írja a HVG.hu

Majdnem lett több parkoló az épülő lakások mellé, aztán mégsem

Forrás: 123 RF.com 

A változtatást az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) érte el. Vezetője, Koji László szerint a januárban életbe lépett szabályozás nem volt életszerű, és nagyon drágította volna a lakásépítéseket. Úgy fogalmazott, „a beálló kialakítása autókra lebontva olyan összegű kiadás a fejlesztőnek, hogy azon az áron nem lenne lakástulajdonos, aki megvenné”. Koji László úgy számolt, hogy a budapesti árakat nézve, egy 70 négyzetméteres lakást, ahol a négyzetméterár 800 ezer forint, 56 millió forintért lehet megvenni. „Ha viszont minden 70 négyzetméterhez hozzáteszünk még 25-30 négyzetmétert, az jelentősen megdobja az árat, még akkor is, ha a garázs féláron van” – érvelt. Ez azt jelenti, hogy „négyzetméterenként 400 ezer forinttal számolva 10-12 millió forintot ér egy egész garázs, míg a plusz fél parkoló 5-6 millióval növelné a lakásárat, függetlenül attól, hogy a vásárló szeretne-e garázst, vagy sem”.

Forrás: HVG.hu 

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.